Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)

6. szám - Papp Ferenc: A Tisza-völgyi víziutak, a mezőgazdasági vízhasznosítás korszerűsítésének szerepe Kelet-Magyarország gazdaságának fejlesztésében

.364 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1995. 75: ÉVI': C ,. SZÁM gésbe hozni a Tisza-völgy vizeinek szabályozásával, hi­szen enélkül nem is élhetnénk e térségben kulturáltan és biztonságban. Azt viszont érdemes volna átgondolni, hogy műszaki létesítményeink korszerűbb szemléletű ü­zemeltetésével a megváltozott társadalmi, gazdasági és környezeti körülmények között hogyan lehetne a termé­szetes csapadékokból mind többet a területen tartani és ott hasznosítani. Hasznosításnak értelmezzük a talajvíz­szín szabályozását, a mikro- és inezoklimatikus viszo­nyok javítását is, amely az okszerű vízgazdálkodással e­lősegíthető Ismert, hogy a XIX. században a Tisza-völgyben 4470 km 2 volt az állandóan vízzel borított terület. Bővi­zű volt a Hortobágy folyó, és közel száz volt a Horto­bágy-pusztán a tavaknak, mocsaraknak, ereknek, morotváknak a száma. Ez az állapot nem volt kívánatos akkor sem az emberi élet számára, de a növény- és állat­világra, valanünt a helyi klímára feltétlenül kedvezően hatott a "nyolc Balatonnyi" vízterület. Ismét hangsúlyozni kell, hogy gazdasági fejlődésünk érdekében ezen kedvezően változtattak a századunk közepéig végzett vízrendezési munkáink. Ebben a korban minden talpalatnyi föld egy-egy család számára megélhetést jelenthetett. Igaz, olykor nyomorúságost, hiszen az időjárási szélsőségek továbbra is ezeket a tájakat érintették hátrányosan. A tudomány- és a társadalom fejlődése, a műszaki ha­ladás életünket azóta sok vonatkozásban megváltoztatta, ezért érdemes lenne átgondolni, hogy a ma is mély fek­vésű, rossz talajadottságú, műveletlen szántók és hasz­nosítatlan legelők egy részén nem volna-e ésszerű sza­bályozottan vízfelületeket létesíteni, és köréjük erdőt te­lepíteni. A harmonikusan fejlesztett erdő- és vízfelületek - alföldi viszonyaink közt - a legszebb természet- és kör­nyezet gazdagító tényezők. A műveletlen és nádas terü­letek kiterjedése 11,9 %, a legelőké 12,3 %. Tehát, nem kis területről van szó! E vízfelületek és erdők nemcsak az élővilág életfelté­teleit javítanák, hanem ennek számtalan kedvező hatása lenne közgazdasági, környezet fejlesztési és vízügyi vo­natkozásokban is. Minden víztér biológiai élettér is, és extenzív körülmények között természetes hozamú halte­nyésztést (horgászatot) jelenthet. Ugyanakkor, minimá­lis ráfordítással talajvízszínt szabályozhat, vizet készle­tezhet a nyári csúcsigények kielégítésére, sőt, alkalmas­sá tehető szennyezett vizek, belvizek időszakos visszatar­tására is. Hasonló szemlélettel végeztünk vízrendezést a 70-es években az Alsó-Nyírvíz vízgyűjtőjén, közismertebb ne­vén a debreceni Erdős-pusztán. A munkák műszaki- és környezeti indokait "Debrecen térségének vízgazdálko­dása" c. tanulmányában adta közre e cikk szerzője a Víz­ügyi Közlemények 1974. évi 4. füzetében. Tanulságos, hogy ha a lehullott csapadékot szabályozottan a terüle­ten tartjuk, abból még hasznos vízfelületeket, "tavakat" lehet üzemeltetni. Ezek pedig feltétlenül javítják a mik­ro- és mezoklímát, s az élővilág életfeltételeit. Vigyáznunk kell, hogy a vízgazdálkodás iránt felkor­bácsolt társadalmi ellenszenv miatt nehogy még tovább csökkenjen az a kedvező lehetőség, amelyet természeti adottságaink folytán a vizek hasznosítása kínál. Az Al­föld és a Duna-Tisza közi hátság vonatkozásában a Tisza-völgyi víziút rendszer segítségével a biztonsággal megnövelhető vízkészletnek a hasznosítási formája, ter­mészetesen, sokféle lehet. A hasznosítás szemlélete a­zonban más kell, hogy legyen, akár, mint korábban, a­kár, mint jelenleg. A meglévő tervek a Tisza-völgyi víziút és az ehhez kapcsolódó, sokcélúan hasznosítható vízgazdálkodási létesítmények fejlesztésére átértékelést kívánnak. Minél több célúan hasznosul majd a természet adta víz, annál kisebb lesz az egyes vízhasználatokra eső költséghányad is. A közreadott gondolatok felvetésében a szerző megítélése alapján a lényeg ebben van. A kézirat beérkezett: 1994. február 25. Közlésre elfogadva: 1995. szeptember 1. PAPP FERENC 1953-ban szerzett vízépítő szakos mérnöki oklevelet a Budapesti Műszaki Egyetemen, miután 1942-től a Középtiszai Ár­maitesitő Társulatnál folytatott szakmai gyakorlatot. 1974-ben védte meg "A természeti kömyezetfejleszlés és vízgazdálko­dás hatása a Debrecen térségi ökoszisztémára" e. egyetemi doktori értekezését a Debreceni Kossuth I .ajos Tudomány Egye­temen. 1954-től a Középtiszai Öntöző V. (Szolnok-Kunhegyes) tervező mérnöke, 1958-tól a Keleti Főcsatorna Kirendeltség szakaszmérnökségének vezetője. 1959 és 1974. között a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Debrecen) igazgatója. 1964-ben, 1966-ban és 1970-bai az ár- és belvízvédekezések igazgatósági védelemvezetője. 1976-tól az Országos Vízügyi Hivatal Környezetvédelmi-, majd Vízgazdálkodási és Környezetvédelmi Főosztályának vezetője. 1983-tól a Vlzflgyi Tervező V. ve­zérigazgatója. 1988-ban nyugalomba vonult. Jelen tanulmány a Szerző 1994-ben a Magyar Tudományos Akadémia Vízgazdálkodás-tudományi Bizottsága előtt megtar­tott és ott megv itatott előadása nyomán, annak anyaga alapján készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom