Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)
6. szám - Vásárhelyi Pál: A Tisza folyó általános szabályozása
323 A Tisza folyó általános szabályozása Vásárhelyi Pál Kivonat: Vásárhelyi Pál születésének 200. évfordulóján 1995-ben, halálának 150. évfordulóján 1996-ban különösen fontos és illendő élete fő müvéről, a Tisza szabályozásáról megemlékeznünk. Az eredeti források azonban kevéssé voltak ismertek, sőt. sok téves hiedelem is elterjedt ezekről és tartalmukról. A legtöbben leginkább csak a Tisza szabályozás részleges "Előleges javaslat"-áról tudtak, holott 1944-ben a Tisza-Dunavölgyi Társulat irattárából előkerült a teljes Vásárhelyi-terv szöveges részének fogalmazványa, majd a terv néhány kőnyomatos sokszorosított példánya is. A terv létezése - Botár Imre kéziratos tanulmánya alapján - 1955-ben a Magyar Tudományos Akadémia Vásárhelyi Pál emlékünnepélye alkalmával vált közismertté. A Magyar Vízügyi Múzeum és igazgatója. Fejér László jóvoltából elsőként közölhetjük nyomtatásos átírásban Vásárhelyi Pál általános szabályozási tervének szövegét a kézírásos eredetinek betű- és egykori helyesírás szerinti visszaadásával. Kulcsszavak: vízügyi történelem. Tisza szabályozás. Vásárhelyi Pál. A nagyméltóságú magyar kir. Főkormányszéknek 845 l k évi 23102 szám alatt költ kegyes rendelete folytán a kir. építési Fő-ígazgatóság a Tisza folyó általános szabályozása tervezetét részletesen kidolgozva mély tisztelettel terjeszti fel. 179! szám 1845 ik év. Nagyméltóságú m.k. Helytartó Tanács! A nagyméltóságú Főkormányszéknek 845 ik évi Szt. Iván hó 17-én költ 23102 szám alatti kegyes rendeletében meghagyaték a kir. építést Fő-Igazgatóságnak, hogy a Tisza folyó általános szabályozási tervezetét részletesen és oly alakban kidolgozva, miszerint kir. Biztos közbenjöltével történendő végrehajtáskor használtassák, haladék nélkül terjessze fel. Noha azon előleges javaslatban, mely a Fcnnséges Fő-Herczeg Nádor Úrnak 845 ik évi Szt. Iván hava 1-én 1026 szám alatt költ kegyelemes rendelete folytában ugyanazon évi Június 8-ról 1506 saját szám alatt költ jelentéssel adatott elő. és a mellyet a nagyméltóságú m. kir. Helytartó Tanács kőnyomatban az illető hatóságokkal közölni méltóztatott, a követni ajánlott tervek benne foglalvák. tehát azoknak említése itt feleslegesnek látszik: mindazonáltal a kir. építési Fő-Igazgatóság azok ismétlését azért találja itt is szükségesnek, hogy a Tisza általános szabályozásáról szóló javaslat nem szét darabolva, hanem összefoglalva, és összpontosítva terjesztethessék alá felsőbb helyi kegyelemes elhatározás végett. Tájékozás és a tervezel könyebb megítélhetése kedvéért a folyónak vízmérési adatokkal felvilágosított topographiai leírását előre bocsátani azért is szükséges és okszerű. mert ez a tapasztalás nyomán felötlő folyam hibák és sérelmek gyökeres isméretére vezet. A Tisza magyarországi keleti részén Mármaros-megyének magas havasaiból két u.m. a fekete és fehér Tisza ágakon veszi eredetét, melly Borkút és Akna-Rahó helységek közt összve ömölve és Fejérpatakon alúl a bővizű Visóval és több havasi patakokkal egyesülve, Bocskónál a fenyves lepte szikla hegyek közé szorúlt völgyből kiérvén Szigeti) mezővárosnak irányúi, és alatta a sebes Iza vizét fogadja be. Eddig hát a természet szorosan kiszabta, és szük völgybe szorította medrét, melyből a folyónak több mázsányi köveket magával sodró sebessége és duzzadó hullámi ki nem törhetnek. Szigcthtől kezdve nyíltabb vidéken zátonyok és- bokrokkal benőtt szigetek szakadó és alacsony partok közt több szilaj és vad patakokkal, nevezetesen jobbról a Taraczk. Talabor és Nagy-Ággal erősödve rohan a nagy esésű folyó mind addig, míg Ugocsa megye síkján elszórt ágaiban megcsendesedvén Tisza-Újlaknál egy mederbe gyűl. Szigeth és Tisza-Újlak közt. hol a völgy hajlatánál fogva 15 mér földre a víz sodrán a folyó 80 ölet esik. s helyenként 100 ölre 1-2 lábnál is nagyobb esete van, a kevésbé szilárd földet kedélye szerint duló és romboló Tiszának javításáról azon körülménynél fogva, hogy minden víz változásával újonnan ásott medrét szünet nélkül változtatja, a régit elhagyva s több ágakba elszórva új meg új szigeteket formál, mellyeket szüntelen változtat. vagy egészen elsodor, minden más intézkedés hasztalan, mint a partoknak törés elleni oltalmazása, olly helyeken, hol a föld becse, a reá fordítandó költséget kipótolja, kivévén Ugocsa megyének azon részét, mellyet a Tisza nagyobb kiterjedésben önt el s ha bár a föld itt inkább szűk volta miatt bír valamely beccsel, mégis ebéli. mind pedig köz oltalom tekintetből a tervezet e vidékre is kiterjed. Hanem egy nagyobb folyónál a czél, mellyet elérni a szabályozás feladata kettős: egyik a dúló elem árjainak korlátozása, másik a hajózás könnyítése, és mindkettőre teljes figyelmet fordítani a kir. építési Fő-lgazgatóság szoros kötelességének tartotta. Igaz ugyan, hogy e felső részen, ha bár nagy erőfeszítéssel és költséggel a folyó egy mederbe szoríttathatnék is. mindazáltal rohama a kimutatott nagy eset miatt minden ellenhajózási erőt felülmúlná, azonban a vízmenti szállítás az egész országra nézve, melly sóját nagy részben a Mármarosi aknákból nyeri, nélkülözhetetlen kellék, ennélfogva bátor a kir: Tisztség az 1845 ik évi 692 számú alázatos jelentésben kimondott meggyőződését mély tisztelettel ismételni, hogy nemes Mármaros és Ugocsa Vármegyék egy állandó küldöttség kinevezése által, melly a kir. Kincstári Igazgatóság felszólítására az időnként keletkező akadá-