Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)

4. szám - Scheuer Gyula–Szentirmai Lászlóné–Szentirmai László: Új-Zéland gejzírjei és legismertebb hévizes területei

SCHEUER GY. et al.: Új-Zéland gejzírjei 247 percenként. A kénes gőzfeltörések környezetében sárga kénkiválások figyelhetők meg. A Parekohuru hévforrás vize 98°C és a tavat kovaszegély veszi körül. Vize nátriumkloridos. magas kova, CO

: és kénhidrogén tartalommal. A terület iszaptavai - iszapvulkánjai közül a legnagyobb és legérdekesebb a Ngamokaiakoko. Ez kb. 20 m átmérőjű iszapmcdence. amelyben a híg iszap heves forrásban van. Ahol az iszap kevésbé híg, ott 0,5 m magasságú kisebb iszapvulkánok is képződnek, alkalmanként folyós iszapot lövellve ki Tikitere Pokol kapuja (Hell's gate) Ez a hidrotermális terület a Rotorua tó keleti oldalán helyezkedik el. északi irányba emelkedő lejtős területen Kiterjedése észak-déli irányban 1 km-re becsülhető. Az előfordulás a helyszíni adottságok alapján két területegységre bontható. Mivel ezeket a Kaháki forróvizű vízesés választja el egymástól, vízesés alatti és vízesés feletti egységeket különböztettünk meg. A vízesés és a bejárat közötti részen igen erősen forrásban lévő iszaptavak sorozata figyelhető meg, amelyek rendszerint 3-5 m mélységű függőleges falú mélyedésekben helyezkednek el. nagy mennyiségű gőz- és gázfeltörés kíséretében. Ezek közül a legismertebbek a Hell's gate és az Inferno nevezetű iszaptavak. A rendelkezésre álló irodalmi adatok szerint (IVhite D.E., 1957.) a feltörő gőzök és vizek erősen kénsavasak, amelynek hatására a riolitos kőzetek erősen átalakultak. Több helyen száraz kénes gázok is feltörnek és környezetükben sárga kénkiválás figyelhető meg. A vízesés feletti terület, amely 15-20 m-rel magasabban fekszik az előzőnél, megközelítően egy 300x300 mes medence (kráter). Megjelenésformái alapján eltér az előzőtől E részen az iszaptavak ritkák, részben már kiszáradtak.de egy-két helyen típusos iszapvulkánok még működnek. Ezek közül a legismertebb az Ördög katlanja nevű hely. A területre a forrástavak a legjellemzőbbek, amelyek csak részben folynak túl. Ezek közül a legaktívabb a Gőzölgő Sziklák (Steaming Cliffs) nevezetű forrástó. amely egy 6-8 m 0-jű függőleges falú "kráterben" van, és igen erősen forr - a víz 20-50 cm magasságra szökik fel kénhidrogénes kitörésektől kísérve. A területre jellemzők még az egykori gejzírműködést jelző cs igazoló gej/.írkúpok. Az ilyen kúpok magassága eléri az 5 m-t és több cselben igen szabályosak. Megemlítjük, hogy egv-ket helyen a kőzetrepedésekből sárga kénkristályok kiválása mellett kénes gázok törnek fel. Megjegyezzük, hogy a tanulmányozott hidrotermális területek közül ez az egvik legérdekesebb, és nem véletlenül jellemzik úgy. hogy a "Föld legforróbb helye". Fantasztikus természeti jelenség. Ez a megállapítás különösen a vízesés alatti területre vonatkoztatható. 2.2. A li'aimangu-i termálvölgy A (érség hidrotermái közül ez az egyik legismertebb és egyben a legfiatalabb, mert mai állapotában alig több, mint száz éves. és ez a közelben fekvő Tarawera vulkán 1886-ban bekövetkezett kitörésének köszönhető, amely az 1886 előtti állapotot teljesen átrendezte (Cox G..J. 1989. Houghton B.F. 1982, Scott B. 1992). A kitörés előtt az akkori Rotomahana tó környezete volt a hidrotermák fő kilépési területe és ezek hozták létre a világhírű Pink és White elnevezésű tetaratás kovalerakódásokat. A tó akkori nagysága a mainak kb. 5%-át érte el Az 1886-ban bekövetkezett vulkánkitörés során a tó és a híres kovalerakódások megsemmisültek. E részen ekkor egy nagy északkelet-délnyugati irányú kráter keletkezett. amely később feltöltődött vízzel és így alakult ki a mai Rotomahana tó. A tó környezetében ma már az ún. Gőzölgő sziklák nevű részen csak kisebb hidrotermális tevékenység tapasztalható. A tó nyugati oldalán a Gőzölgő sziklák közelében 1951-ben nagyobb hidrotermális erupció következett be, amely jelezte, hogy a terület ma sincs nyugalomban és a mélyben olyan folyamatok játszódnak le, amelyek esetenként gőz- és forróvíz-kitörésekhez vezetnek, kisebb-nagyobb mennyiségű anyag kiszórásával (Scott B., 1992). A mai igen aktív hidrotermális terület a tótól délnyugatra fekszik egy mély völgyben, kb. 3 km hosszúságban. A jelenlegi állapotot az elmúlt évtizedekben bekövetkezett és lezajlott hidrotermális események sorozata hozta létre. A Waunangu-i termálvölgy alapvető és meghatározó jelenségei közé tartoznak a kráterek, amelyek az 1886. évi kitörések során keletkeztek. A Pontosabbakat megemlítve ilyenek a Déli, Visszhang, Inferno, Fekete, és végül a Hasadék nevű kráterek. Ezek egy részéhez kapcsolódnak a legérdekesebb hidrotermális jelenségek, de ezen belül is a Visszhang (Echó) kráternél lezajlott eseménysor a legjelentősebb. A kráter északkeleti oldalán 1900-ban hatalmas és igen heves hidrotermális kitörés következett be. A feltörő gőz és forróvíz nagy mennyiségű szórt kőzetanyagot terített szet a környezetében. A kitörés során a gőzzel és forróvízzel kevert törmelékanyag elérte a 450 m magasságot is. Az így keletkezett kráterben kezdte meg működését a Waimangu gejzír, amely Földünk eddig ismert legnagyobb gejzíije volt. 1904-ben azonban beszüntette működését és elapadt. A gejzír vize az egyes kitörések alkalmával a 400 m-t meghaladó magasságot is elérte. Az Echo kráterben 1915-ben következett be egy kisebb méretű hidrotermális kitörés, amelyet 1917-ben követett egy újabb, igen nagy mennyiségű gőz, forróvíz és kőzetanyag szolgáltatása mellett. Ezt a hidrotermális explóziót nagysága és mérete miatt a világ egyik eddig ismert legnagyobb ilyen jellegű megnyilvánulási formájának tekintik (Cox G.J. 1989). Ekkor alakult ki megközelítően a mai állapot és a kráterben létrejött a Frying Pan hévforrástó. amely ma a térség legnagyobb forrása. Vízhozama 110 l/sec, hőmérséklete 54°C, és vize savas (pH = 2,4), nátriumkloridos összetételű, jelentős CO; és kénhidrogén tartalommal (Scott B.. 1992). A tóban még 1973-ban is volt egy kisebb kitörés, amikor kb 1000 m

3 törmelék került kiszórásra a felszökő gőz és forróvíz mellett. Az Inferno krátertó is a termálmező egyik igen érdekes megnyilvánulásai közé tartozik. A tó vízszintjében 38 napos ritmikus emelkedést és süllyedést mértek. Az ingadozás mér-