Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)

1. szám - Kardos Sándor: Vízigények kielégítése – vízkészletek szétosztása

1 Vízigények kielégítése - vízkészletek szétosztása Kardos Sándor Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság 6720. Szeged, Stefánia 4. Kivonat: A vízkincs az emberi közösség tulajdona, ezért az államnak, a társadalomnak kötelességei vannak az egyre szűkebben roidelkezésre álló vízkészletek megvédéséből, a teljes közösség számára legjobb hatásfokú szétosztásában, a vízigények legnagyobb hasznot hozó kielégítésében. A lakossági vízellátás minden más igényt megelőző fontosságát senki sem vonja kétségbe, de az már bonyolultabb kérdés, hogy a vízigények kielégítésének általános folyamatát milyen közgazdasági eszközökkel lehetne önszabályozóvá, hatóságilag minél kevésbé befolyásolná tenni. A vízkészletek piacgazdasági elosztásának volnának előnyei, de kockázatai sem elhanyagolhatók. Kulcsszavak: vízkészletgazdálkodás, vízellátás, közgazdaság. A fenntartható fejlődés szemléletében napjainkban egyre nagyobb a jelentősége természeti erőforrásaink, legalapvetőbben: a víz védelmének, ésszerű, gazdasá­gos, hosszú időtávlatokban is biztonságos felhasználá­sának. Az emberi felhasználásra is alkalmas vízkészletek a Földön térben és időben meglehetősen egyenlőtlen el­osztásban találhatók. Vízpótlás céljából ugyan akár jég­hegyeket is vontathatnánk az egyenlítőhöz, vagy megkí­sérelhetnénk nagymennyiségű tengervizet sótalanítani, sivatagban is megpróbálkozhatnánk nagytáblás, árasztá­sos rizstermeléssel, mindez azonban sohasem fizetné ki magát. A víz aszerint érték, ami szerint mennyiségileg és minőségileg rendelkezésünkre áll, vagy ezt beavatko­zásainkkal biztosítani lehet és tudjuk. Közép-Európában, hazánkat is beleértve szintén ki­egyenlítetlen, sőt, mondhatjuk, szélsőséges a vízkészle­tek megoszlása. Vannak természetesen a mi viszonya­inknál sokkal rosszabbak is, de a gazdasági tevékenysé­get, az egyes régiók népességmegtartó erejét a víz bősé­ge, vagy hiánya érezhetően befolyásolhatja. A vízkészletekkel való optimális gazdálkodásban az államigazgatás szerepe igen felelősségteljes. A vízkincs végső soron köztulajdon, (mint ahogy pl. a levegő is az). Az államnak tehát kötelességei vannak a vízkincs elosz­tásában, de arra is ügyelnie kell, hogy ezzel a társada­lom hasznát is maximalizálja. Ma még ennek nincsen abszolút, vagy pénzben kifejezhető mérőszáma, de a ki­alakult és általában elfogadott vízfelhasználási prioritási rendszer elég jól tükrözi a társadalmi szükségleteknek legalább a sorrendiségét. A lakossági ivóvízellátás el­sődlegessége társadalmilag is, törvényileg is elfogadott, bár a merev piacgazdaság értékrendszerének ellent­mondhat. Hazánkban jelenleg a Vízügyi Szolgálat, területileg a Vízügyi Igazgatóságok a letéteményesei a vízkészlet­gazdálkodásnak, de a környezetvédelmi szerveknek is vannak ebben olykor önálló, olykor párhuzamos felada­tai is. Ahol a vízkészletek korlátozottak, a fellépő igé­nyek kielégítése sem lehet maradéktalan, s lesznek az elosztással, a szabályozással és a korlátozásokkal elége­detlenek is. Kérdés, létezik-e olyan programrendszer, amelyet a társadalmi közmegegyezés is támogat, s dön­téseit nem tulajdonítják hatósági önkénynek? Működtet­hető-e ez a rendszer közgazdasági eszközökkel, ha egyes megszorításokkal is, (pl. az elfogadott prioritások­ra figyelemmel) önszabályozó módon? A vízelosztás prioritásait a jelenleg érvényben lévő Vízügyi Törvény (a már többször módosított 1964. évi IV. törvény) tartalmazza, de kérdéses, korszerű-e ez mindenben, s nem szorul-e kiegészítésre? Milyen víz­készletekről kell feltétlenül hatósági úton határozni? Elegendő volna csak az ivóvizekről garantáltan "állami­lag" gondoskodni ? Klasszikus állami feladat-e a gazda­sági célú vízszolgáltatás? Mi határozza meg a gazdasági igények kielégítési sorrendjét? A kérelmek beérkezése? A "társadalmi fontosság", aminek sohasem fogalmazták meg egyértelmű kritériumát? A nemrégiben felvetődött új meghatározás, "a környezet védelmét szolgáló ökoló­giai vízfelhasználás" vajon hova sorolandó? A jelen sza­bályozás vagy nem ismeri, vagy a törvénybe belemagya­rázható besorolása szerint sincs a prioritási sorrend ele­jén... Elfogadható-e megoldásként (az ivóvízigények kielégítése után) a versenyszerű gazdasági önszabályo­zás? Ha a vízkészletek elosztását az önszabályozó "piac" határozná meg, a vízkészletek igénybe vételét, vagy tar­tós lekötését fizetési feltételek előírásával szabályozni szükséges. (Egyébként, jelenleg a vízkészlethasználati díjat a lakossági létfenntartási vízigények esetén is ki kell már fizetniük a vízmű vállalatoknak). Ebben a fel­fogásban versenytárgyaláson (árverésen) kellene a víz­készlet használatához fűződő jogokat megvásárolni. A módszer nehézségét jelentheti annak meghatározása, milyen lakossági (közüzemi) vízigény fogadható el reá­lisnak, olyannak, ami nem gazdasági, vagy luxus célú.

Next

/
Oldalképek
Tartalom