Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)

1. szám - Kardos Sándor: Vízigények kielégítése – vízkészletek szétosztása

1 Vízigények kielégítése - vízkészletek szétosztása Kardos Sándor Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság 6720. Szeged, Stefánia 4. Kivonat: A vízkincs az emberi közösség tulajdona, ezért az államnak, a társadalomnak kötelességei vannak az egyre szűkebben roidelkezésre álló vízkészletek megvédéséből, a teljes közösség számára legjobb hatásfokú szétosztásában, a vízigények legnagyobb hasznot hozó kielégítésében. A lakossági vízellátás minden más igényt megelőző fontosságát senki sem vonja kétségbe, de az már bonyolultabb kérdés, hogy a vízigények kielégítésének általános folyamatát milyen közgazdasági eszközökkel lehetne önszabályozóvá, hatóságilag minél kevésbé befolyásolná tenni. A vízkészletek piacgazdasági elosztásának volnának előnyei, de kockázatai sem elhanyagolhatók. Kulcsszavak: vízkészletgazdálkodás, vízellátás, közgazdaság. A fenntartható fejlődés szemléletében napjainkban egyre nagyobb a jelentősége természeti erőforrásaink, legalapvetőbben: a víz védelmének, ésszerű, gazdaságos, hosszú időtávlatokban is biztonságos felhasználásának. Az emberi felhasználásra is alkalmas vízkészletek a Földön térben és időben meglehetősen egyenlőtlen elosztásban találhatók. Vízpótlás céljából ugyan akár jéghegyeket is vontathatnánk az egyenlítőhöz, vagy megkísérelhetnénk nagymennyiségű tengervizet sótalanítani, sivatagban is megpróbálkozhatnánk nagytáblás, árasztásos rizstermeléssel, mindez azonban sohasem fizetné ki magát. A víz aszerint érték, ami szerint mennyiségileg és minőségileg rendelkezésünkre áll, vagy ezt beavatkozásainkkal biztosítani lehet és tudjuk. Közép-Európában, hazánkat is beleértve szintén kiegyenlítetlen, sőt, mondhatjuk, szélsőséges a vízkészletek megoszlása. Vannak természetesen a mi viszonyainknál sokkal rosszabbak is, de a gazdasági tevékenységet, az egyes régiók népességmegtartó erejét a víz bősége, vagy hiánya érezhetően befolyásolhatja. A vízkészletekkel való optimális gazdálkodásban az államigazgatás szerepe igen felelősségteljes. A vízkincs végső soron köztulajdon, (mint ahogy pl. a levegő is az). Az államnak tehát kötelességei vannak a vízkincs elosztásában, de arra is ügyelnie kell, hogy ezzel a társadalom hasznát is maximalizálja. Ma még ennek nincsen abszolút, vagy pénzben kifejezhető mérőszáma, de a kialakult és általában elfogadott vízfelhasználási prioritási rendszer elég jól tükrözi a társadalmi szükségleteknek legalább a sorrendiségét. A lakossági ivóvízellátás elsődlegessége társadalmilag is, törvényileg is elfogadott, bár a merev piacgazdaság értékrendszerének ellentmondhat. Hazánkban jelenleg a Vízügyi Szolgálat, területileg a Vízügyi Igazgatóságok a letéteményesei a vízkészletgazdálkodásnak, de a környezetvédelmi szerveknek is vannak ebben olykor önálló, olykor párhuzamos feladatai is. Ahol a vízkészletek korlátozottak, a fellépő igények kielégítése sem lehet maradéktalan, s lesznek az elosztással, a szabályozással és a korlátozásokkal elégedetlenek is. Kérdés, létezik-e olyan programrendszer, amelyet a társadalmi közmegegyezés is támogat, s döntéseit nem tulajdonítják hatósági önkénynek? Működtethető-e ez a rendszer közgazdasági eszközökkel, ha egyes megszorításokkal is, (pl. az elfogadott prioritásokra figyelemmel) önszabályozó módon? A vízelosztás prioritásait a jelenleg érvényben lévő Vízügyi Törvény (a már többször módosított 1964. évi IV. törvény) tartalmazza, de kérdéses, korszerű-e ez mindenben, s nem szorul-e kiegészítésre? Milyen vízkészletekről kell feltétlenül hatósági úton határozni? Elegendő volna csak az ivóvizekről garantáltan "államilag" gondoskodni ? Klasszikus állami feladat-e a gazdasági célú vízszolgáltatás? Mi határozza meg a gazdasági igények kielégítési sorrendjét? A kérelmek beérkezése? A "társadalmi fontosság", aminek sohasem fogalmazták meg egyértelmű kritériumát? A nemrégiben felvetődött új meghatározás, "a környezet védelmét szolgáló ökológiai vízfelhasználás" vajon hova sorolandó? A jelen szabályozás vagy nem ismeri, vagy a törvénybe belemagyarázható besorolása szerint sincs a prioritási sorrend elején... Elfogadható-e megoldásként (az ivóvízigények kielégítése után) a versenyszerű gazdasági önszabályozás? Ha a vízkészletek elosztását az önszabályozó "piac" határozná meg, a vízkészletek igénybe vételét, vagy tartós lekötését fizetési feltételek előírásával szabályozni szükséges. (Egyébként, jelenleg a vízkészlethasználati díjat a lakossági létfenntartási vízigények esetén is ki kell már fizetniük a vízmű vállalatoknak). Ebben a felfogásban versenytárgyaláson (árverésen) kellene a vízkészlet használatához fűződő jogokat megvásárolni. A módszer nehézségét jelentheti annak meghatározása, milyen lakossági (közüzemi) vízigény fogadható el reálisnak, olyannak, ami nem gazdasági, vagy luxus célú.