Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

2. szám - Hatalyák Zoltán–Szalai György: Mezőgazdasági területen elhelyezett települési szennyvíziszap tartamhatás vizsgálatának eredményei

70 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1994. 74. ÉVF. 2. SZÁM 3/1 ábra. Különböző terhelésű parcellaátlagok. Őszi búza, 1989. 3/2. ábra. Őszi búza termésmaximumok változása az utóha tásvizsgálat éveiben. t/ha 3/3. ábra. őszi búza termésátlag változása az utóhatásvizsgálat éveiben. tával tájékozódtunk a beltartalmi változásokról és a nehézfémek felhalmozódásáról. A kihelyezett tápanyagok mozgását, ill. növények által történő felvételét a szennyvíziszappal kezelt területen elsősorban a természetes csapadék mennyisége határozza meg. Ha az utóhatásvizsgálat éveit agrometeorológiai szempontból értékeljük, megállapítható, hogy az időszak csapadékban viszonylag szegény volt. A tenyészidőszakokban a sokévi átlagnál mintegy 10 %-kal kevesebb eső hullott, sőt az 1990-es évben ennek még a 60 %-át is alig haladta meg. A környezeti tényezők összefüggésrendszeréből eredően következik, hogy a mérsékelten csapadékos években kiemelkedő értékeket mutat a napfényes órák száma és a hőmérséklet, ami növeli a növényzet vízfelhasználási igényét. Mindezekből következően vélelmezhető, hogy a gravitációs vízmozgással a könnyen lemosódó nitrogén mélységi átrendeződése is lassúbb ütemű volt. Másrészről a talajnedvesség csökkenésével növekszik annak koncentrációja, így a növényállomány csak fokozottabb energiaráfordítással tud elegendő vízmennyiséghez (és ezzel tápanyaghoz) jutni. 3. Az eredmények értékelése 3.1. Makrotápanyag forgalom és terméseredmények Az utolsó adag iszapkihelyezést követően eltelt 10 gazdasági évben - mint a 3. táblázat is mutatja - az évek 1 többségében a búza-kokorica vetésváltása valósult meg, de három évben (1982, 1986, 1989) a burgonya (ill. | a zöldborsó) termesztését is megkíséreltük. ! Az őszi búza terméseredményeit elemezve az állapítható meg, hogy az utóhatás vizsgálat első éveiben a maximális termésszintek az alacsony dózisú iszapterheléseknél alakultak ki, majd az évek előrehaladtával a magas termésszintek zónája lassan eltolódott a nagyobb terhelések felé. Ez a jelenség mind ez ideig I azonban csak a 6000 m

3/ha terhelésig követhető: eddig mutat ugyanis a termés szignifikáns különbséget a kontrollhoz viszonyítva. Feltehető, hogy — mivel az iszap hatásdinamikája lassúbb, mint a műtrágyáké - a maximális termés zónája még nem „gördült" végig az utóhatásvizsgálat 10 évében a nagyadagú terhelésű parcellák területére. Másrészről viszont a részletes feldolgozások azt mutatják, hogy az előbbiekben említett küszöb felett mind az évi termésértékek, mind a termésmaximumok, mind pedig a tízéves átlagok egyértelműen csökkennek, vagy legalábbis stagnálnak (3/1-3. ábrák), s ez a jelenség mind időben, mind a növekvő terhelések irányában megmutatkozik. A téli v. nyári kihelyezés összhatás tekintetében nem mutat különbséget. A kukorica terméseredményeit elemezve hasonló tendenciák figyelhetők meg, de a kukorica tápanyagigénye és annak mennyisége miatt ezek pregnánsabban jelentkeznek. A küszöb itt is 6000 m

3/ha terhelés körül mutatkozik s a termés csökkenés az ezt meghaladó dózisoknál egyértelmű (4/1-2. ábrák). Az utóhatásvizsgálat éveiben a parcellánként kijuttatott makrotápanyagok (N,P,K) mennyiségét és azokból a növények által felvett mennyiségeket is mértük. Azt tapasztaltuk, hogy a szennyvíziszappal kijuttatott N-mennyiségnek még 10 év után is csak átlagosan 52 %-át használták fel a növények, természetesen változó módon (a nagy terhelésű parcellákon - 30-as és 60-as jelűek - csupán 23-36 %-ot). A fel nem használt