Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

6. szám - Bezdán Mária: Teljesítőképességi elemzés az algyői belvízrendszer példáján

381 Teljesítőképességi elemzés az algyői belvízrendszer példáján * Bczdán Mária Pollack Mihály Műszaki Főiskola Vízgazdálkodási Intézet 6500. Baja, Bajcsy Zsilinszky u. 14. Kivonat: A magyarországi belvízrendszereket a huszadik század vegére már többé-kevésbé kiépítették. Az eredetileg az új belvízrendszerek méretezéséhez alkalmas szokványos eljárások tehát nem látszottak a meglévő és sok fejlesztésen átment belvízrendszerek ellenőrzésénél, vagy bővítésük tervezésénél megfelelőnek. A tanulmány a belvízvédekezés mértékadónak tekintett állapotait meghaladó, tehát az elöntés tekintetében veszélyes helyzetek kialakításában lényeges hidrológiai tulajdonságokat elemzi a rendelkezésre álló tározóterek kiterjedésének számításba vétele alapján. Kulcsszavak: Belvízvédekezés, belvízrendszerek hidrológiája. 1. Bevezetés, előzmények Az algyői belvízrendszert a XIX. század közepe óta fejlesztettek mai formájára az egymást követő mérnök generációk. A fejlesztést a szükség mindig rákényszerítené az addigi lapasztalatok hasznosítására, amelyek a csatornahálózat és szivattyútelep teljesítőképességével, az elöntött területek kiterjedésével, az elöntést okozó víztömegekkel, az elöntések időtartamával voltak kapcsolatban. Szeged környéken 1856-ban kezdtek meg a vízitársulatba tömörült érdekeltségek a Tisza szabályozás árvízmentesítő munkáit. A belvízi műveket csak az 1871. évi belvíz elöntés nyomán kezdték kiépíteni, amikor a Fehértó medencéje a fennsíkról származó vizekkel telt meg, amelyek azután a tiszai mélyártérbe jutva Szeged városát fenyegették. 1919-ben is megismétlődött a katasztrófa, mert a belvízcsatornák sűrűbb hálózata csak a mélyártérben épült ki, a fennsíki vizeket a Maty-ér vitte volna a gyálai holt Tiszába. Nagyobb vizek esetén a csatornák vízszállító képessége kimerült 1940. előtt a védekezés elsődleges célja a vizeknek alkalmas helyeken való tárolása volt, és csak a 4,0 m

3/s torkolati szivattyúkapacitást meg nem haladóan engedett vizeket a befogadóig. Ezzel azonban nem sikerült a mezőgazdasági és lakóterületi károkat okozó vízkiterüléseket elkerülni. Az 1940-41 évek súlyos kárai után 1942ben Hatolykai Pap István készített tervet a fennsíki vizeknek a Kőrösérbe vezetésére, s Szegedtől délre, az akkor átmenetileg magyar, de 1945-től újra jugoszláviai területen a Tiszába juttatására. Ez a terv így nem valósulhatott meg. Helyette 1947-től a természetes völgyeletekben képeztek ki vízvezető csatornákat, az Algyői Főcsatornára és az algyői szivattyútelepre csatlakozva. Döntő javulást hozott a Dongéri Főcsatorna Forgó László vízügyi igazgató vezetésével 1958-ban elvégzett bővítése, mert ezzel az övcsatornával tehermentesíteni lehetett az idefolyó fennsíki külvizektől az algyői rendszert cs így Szeged város körtöltésen kívüli lakóterületeit is. Jelentősebb belvízi elöntéseket jegyeztek fel az 1871, 1881,1895, 1916, 1917, 1919, 1932, 1940, 1941, 1942, 1966, 1967, 1970. évekből, amelyek jóformán egybeestek a nagyobb tiszavölgyi árvizek eveivel. A belvízrendszer mai kiepíteUsegi feltételeinek megfelelő legrészletesebb hidrológiai és védekezési tapasztalatokat az 1966 és 1967 évek tclvcgi-tavaszelői belvízjárása szolgáltathatta. 1. ábra. Az algyői belvízrendszer (Babos Zoltán, 1957.)