Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

5. szám - Fejér László–Baross Károly: A magyar Felső-Duna – történeti szemléletben

282 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1994. 74. ÉVF. 2. SZÁM Egy-egy áruszállító naszádot 20-30 lóval vontattak a víz ellenében, komolyabb bőgó'shajók (burcsellák) vontatásához a múlt században 40-50 ember és ugyan­annyi igásállat kellett. El lehet képzelni, milyen ko­moly feladatot jelentett a part menti fák és bokrok leborotválása és rendszeres irtása. Télen, jégzajláskor, valamint a nyári és kora őszi sekély vízálláskor vesz­tegelt, illetve leállt a hajóközlekedés. Jellemző a vál­tozó vízviszonyokra, hogy az Árpád-korban a mai Mo­soni-Duna-ág helyén vezetett a hajózás, a közvetítő ke­reskedelem fő útvonala. A hajóút védelméről a mosoni vár gondoskodott, a fő forgalmi központ pedig Magyaróvár városa volt. Ugyanezt a szerepet töltötte be Győr is a Duna-ág alsó végénél. Később a foraga­lom megoszlott, s a csallóközi Kis-Dunán is komoly áruszállítás folyt. Egyedül a Duna fő medre volt al­kalmatlan a vízi szállításra. A szűkhatárú községekben a vizek között, ahol in­kább a rét, legelő volt sok - az állattartás került túl­súlyba. Az állatokat kint tartották a szabadban a fo­lyóágak, szigetek legelőin. Az ártéri tölgyeseken a kon­da tanyázott. Az igásállatokat csak munkaidőre vitték haza a legelőről. A legnagyobb létszámú ridegen tartott állatfajta a szarvasmarha, a ló, a sertés és a juh volt. Jellegzetes és igazán hasznot hajtó tevékenysége volt a Sziget- és Csallóköz népének a halászat. Hosszú időkön át a halászóhelyek tulajdonjoga a földesurak birtokpereinek, királyi kegyeknek és javadalmaknak tárgyai voltak. A szinte kifogyhatatlannak tűnő halbő­ség, amely a Dunát és mellékágait jellemezte lehetővé tette, hogy a halászok ne csak saját szükségletük ki­elégítésére, de a vízivilág peremén elhelyezkedő köz­pontok Győr, Óvár, Pozsony, Bécs piacaira is szállít­hassanak, évszázadokon keresztül. Amikor a vízivilág életéről beszélünk, nem vonat­koztathatunk el a külvilág történéseitől, hiszen bár­mennyire is zárt világ volt errefelé, a történelmi vi­szonyok is meghatározták az élet feltételeit. Nagyobb háborúk az ingoványos, vizekkel szabdalt területeket elkerülték, de nem menekülhetett a lakosság, ha a téli fagy járhatóvá tette a vidéket. A nagyobb járványok is elhatoltak ide, nem is beszélve az árvizek által oko­zott járványveszélyről, a szúnyogok, a böglyök korlát­lan hatalmáról emberek és állatok felett. Mindent egybevéve, az itt lakók boldogulásának és balsorsának is legfőbb tényezője a Duna és annak ár­vizei voltak. 4. A vízszabályozás kezdetei A Kárpát-medence vízrendszerében kevés olyan föld­rajzi táj akad, amelynek természeti viszonyai az emberi munka nyomán oly gyökeresen átalakultak volna, mint a Felső-Duna vidékéé. Ha a vizek folyásának korlátozását, befolyásolását vízszabályozásnak tekintjük, akkor ez a tevékenység szinte egyidős a szigetvilág benépesülésével. Amikor a falu népe a település partjait vesszőfonással és sö­vénnyel védte a víz romboló munkájával szemben, vagy körtöltéseket építettek ki - akkor az érintettek az árvédekezés első lépéseit tették meg. Ugyancsak beavatkoztak a természetes állapotba, amikor áradáskor a bő halászzsákmány reményében a mellékágak útvesztőibe, a laposokba és fokokba tévedt halak elől elzárták a főmederbe visszavezető utat, vagy az árhullámok szétterítésével az áradás gyors lefolyását segítették elő. A molnár, amikor a malomgátat megépítette (ő volt a középkorban az igazi vízi szakember), hogy a fel­duzzasztott víz energiájával malmának lapátkerekeit meghajtsa - a malom közvetlen környezetében megvá­loztatta a lefolyási viszonyokat. Az ember igyekezett maximálisan alkalmazkodni a vízjáráshoz, technikai is­meretei és lehetőségei függvényében mindig a maga hasznára kívánta fordítani. Amikor azonban a jeges ár jött - nem volt mit tenni. Az első árvédelmi intézkedést a krónikák Zsigmond királynak tulajdonítják, aki 1426-ban a csallóközi So­moija lakóit az árvíz elleni töltések építésére és meg­erősítésére rendelte ki. Ezt követően felsorolni is nehéz hány királyi dekrétum, törvénycikk, vármegyei határo­zat foglalkozott a vizek elleni védekezéssel a közép­korban és az új kor folyamán. Az épített gátak és töltések minősége különböző volt, gyakran semmit nem értek. Az árvizek pedig folyamatosan rongálták és is­mételten elszakították a gyenge gátakat. A folyószabá­lyozási ismeretek és a rendelkezésre álló műszaki fel­tételek kezdetlegesek voltak, nem is beszélve az állan­dó pénzhiányról. A vármegyék sokszor egymástól füg­getlenül a szomszédos megyével összehangolatlanul végzett munkája - melynek során az elkészült mű fenntartására már kevés figyelmet fordítottak - nem hozhatott megnyugtató eredményt. Az átfogó szabályozások végrehajtására a helyzet a XVII-XIX. sz. fordulójára kezdett beérni. A napóleoni háború konjunktúrája felverte a mezőgazdasági termé­nyek - elsősorban a gabona és az élőállat árát. A föld­művelés kiteijesztését, belteijessé válását - a természeti viszonyok oldaláról - a kiszámíthatatlan áradások gá­tolták. Ugyancsak gondot okozott a temékek vízi úton történő szállításakor a folyómedrek zátonyos, folyton vándorló állapota. Amíg a földek feltörése és árvédel­me az érintett birtokosok érdekeit szolgálta, addig a vízi utak kialakítása, a folyók szabályozása az állam­kincstárnak jelentett megoldandó feladatot. I. Ferenc 1807. évi dekrétumának 17. cikke korsza­kos vállalkozások indításához teremtette meg a feltéte­leket. Kimondotta ugyanis, ha egy adott árterület bir­tokosainak többsége - saját költsége terhére - ármen­tesítési munkák végrehajtására szövetkezik (társulatot alakít), akkor a társulatba belépni nem akaró birtoko­sok a rájuk eső ármentesítési költségeket a munka el­végzéséből származó többletjövedelmükből kell ki­egyenlítsék. Ami a lényeges - lehetőség nyílt az összefogásra az adott cél elérése érdekében - s a mun­kálatokat csak az érintettek többségének egyetértésével indíthatták meg. A vízszabályozás másik fontos feltételét, a mérnöki szakembergárda kiművelését már II. József uralkodása alatt megkezdték az 1782-ben a pesti egyetemen ala­pított Institutum Geometricumban a mai Műegyetem elődintézményében. A kormányzat, hogy a vízi munkák előkészítését

Next

/
Oldalképek
Tartalom