Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

5. szám - Halupa Lajos–Csókáné Szabados Ildikó: A Kisalföld erdői

276 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1994. 74. ÉVF. 2. SZÁM évi összes kerületnövekedés 1993 Dunasziget 15A 1-214 nyár 17,26 mm Dunasziget 15B fehérnyár 8,97 mm A sekélyebb termőréteget és a Duna főmedrének közelsége miatt jelentkező elszívó hatást a július második leiében esett jelentős csapadék és az árhullám egyidejű hatása sem tudta ellensúlyozni, így a faállomány növekedése továbbra is egy alacsony szinten maradt, és az előző évinek csak mintegy 60-70%-át érte cl. - A talavízszint nagymértékű süllyedése és a május elejétől július közepéig tartó aszály következtében júliusban már megkezdődött az aszálymentesítő lombhullás. A fák úgy védekeztek a vízhiány, illetve az erőteljes párolgás miatti kiszáradás ellen, hogy lombjuk jelentős részét ledobták. Az erdő sok helyen úgy nézett ki, mint ősszel. Ez a jelenség annál nagyobb mértékű volt, minél sekélyebb volt a talaj termőrétege, és minél közelebb volt a kavicsréteg a talaj felszínéhez, illetve minél kevesebb volt a talajban tárolható és felvehető víz mennyisége. - Az 1993-as mérések adatai szerint a talaj nedvességtartalma a tenyészidőszak alatt Dunakililinél augusztus második felétől szeptember második felcig 145 cm mélységig; Lipóton július végétől október közepéig 130 cm-es mélységig a hollvíz érték alá csökkent, azaz a növények számára nem tartalmazott felvehető vizet. - Július második felében a legkritikusabb időpontban jelentősebb mennyiségű csapadék hullott, és egy kisebb árhullám is ekkor vonult le a Duna eltereléssel érintett szakaszán is. A vízhiány enyhülésével a kerületi növekedés visszaesése és az aszánymentesítő lombhullás megszűnt. A fák pótolták az elveszett lombot, az új levelek mennyisége és további növekedésének mértéke a termőréteg vastagságától és fizikai talajféleségétől függött. Azokon a területeken, ahol a talaj termőrétegének vastagsága elérte a 80-100 cm-t, és jó a fizikai összetétele (homokos vályog, vályog) a faállományok újból erőteljesen növekedtek. A mért fák kerúletnövekedésének értéke is megközelítette az előző évek értékét. Ezt mutatja az 5. ábra (Lipót 4A., 9995. sz. talajvízkút), amely középmély magassági fekvésű, igen mély termőrétegű, homokos vályogon álló nyár fajtakísérlet két fajtájának kerületnövekedését mutatja be. - 1993-ban az erdők egészségi állapotának és növekedésének várt katasztrofális romlása szerencsére nem következett be, a már említett jelentős csapadék és az elterelési szakaszt is érintő árhullám miatt. A legnagyobb kárt a főmeder mentén és az új szigetek igen sekély - sekély termőrétegű kavicspadjain természetes úton keletkezett füzesek szenvedték. A kedvezőtlen tényezők összhatásának következtében mintegy 20 ha ilyen erdő pusztult el. Az eddigi tapasztalatok egyértelműen arra utalnak, hogy a Duna elterelése miatt bekövetkezett kedvezőtlen ökológiai változásokat a leghatékonyabban a mellékágrendszer vízpótlásával lehet ellensúlyozni. A Duna életében bekövetkezett számos természetes és mesterséges hatás miatt a főmeder és a mellékágak kapcsolata a vízlépcső megépítésétől függetlenül is jelentősen megváltozott. Ezért a főmeder süllyedése és a mellékágak feltöltődése miatt a mellékágak vízellátásáról valamilyen formában gondoskodni kell, ha az "eredeti állapotot" fenn akarjuk tartani. A Bősi Vízlépcső várható hatásának vizsgálata során viszonylag korán, az 1970-es évek végén felvetettük, hogy a várható ökológiai katasztrófa megakadályozása érdekében a vízügyi szakemberek által meghatározott és megtervezett műszaki létesítményekkel gondoskodni kell az elterelés előtti hidrológiai viszonyok mesterséges fenntartásáról. Ez akkor mindenféle hivatalos állásponttal ellentétes volt. Már a gondolat felvetése is ellenállásba ütközött. Ennek ellenére néhány vízügyi szakember - az ökológusok, a biológusok, az agronómusok, az erdészek igényeinek figyelembevételével megtervezte a már ismert szivárogtató és vízpótló rendszert. Természetes, hogy ennek a megoldásnak is mind a két oldalon számos ellenzője volt. A csehszlovák fél is ellenezte és mereven elutasította ezt a módszert, elsősorban az energiatermelés vélt csökkenésére és a vízpótlás várható eredménytelenségére hivatkozva. Ennek ellenére a magyar fél a Bősi Vízlépcső 1989, illetve 1990-re tervezett üzembe helyezését figyelembe véve, a hazai oldalon megkezdte a szivárogtató és vízpótló rendszer megépítését, amely 1990 végére jórészt meg is valósult. A szlovák fél csak ekkor kezdte meg a saját vízpótló rendszerének a tervezését, amelyet a Duna elterelésekor ugyan még nem, de 1993 májusában már üzembe is helyeztek, és azóta is folyamatosan működik. A vízlépcsőrendszer hatásának a megállapítása érdekében Szlovákiában is több helyen létesítettek erdészeti vizsgálati területeket, ahol mérik a talajvízszint mélységét, és évente mintegy 50 fa mellmagassági átmérőjét és magasságát. A magyar vizsgálati helyek elhelyezkedését az 1. ábrán tüntettük fel. A szlovákok a vízpótláshoz szükséges vizet a felvízcsatornába Doborgaznál beépített vízkiviteli művön keresztül kapják. Ily módon a vízpótló rendszerbe maximum 250 m

3/s víz engedhető be (7. kép). A mel^TKepTAfeívízcsatornába beépített vízkivételi mű DoborQnrnnl 700? iúniuxhan 47. m vízheeneedésnél