Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

4. szám - Refuznyiki

256 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1994. 74. ÉVF. 2. SZÁM szúságú vízi út, építményeinek tömegében és hosszában sokszorosa a Bó's-Nagymaros tervezett vízlépcsőrendszernek! A német vízi út létesítésével sokszorosan avatkoztak bele a természet rendjébe, mint mi a szerény BNV-vel, de Németországban senki sem tiltakozik a nagylétesítmény ellen, nem hánytorgatnak fel alaptalanul „környezeti ártalmakat". Egyszerűen: megbíznak a szakembereikben. A nálunk tiltakozó akadémikusok, egyetemi tanárok a saját szakmájukban ugyan elismert nagyságok, de a Dunához, a vízlépcsők hasznos vagy káros voltának eldöntéséhez nem értenek. 1991. szeptember. „Öntsünk tiszta vizet - ne csak a pohárba". A megyei sajtó tájékoztatása: A nagymarosi duzzasztómű annyira megemelné a Duna vízszintjét, hogy kis vízállás mellett is hajózható a Dunakanyar a dömösi sziklapad és a nyergesújfalui sziklacsúcsok felett. Tehát, nem épül semmiféle „Dunaszaurusz", „Gólem", hobby, vagy lobby és kommunista gigantománia sem dühöng, hanem a Budapest-Bécs közötti hajózási útvonal 1830 óta szükséges, és már halaszthatatlan korszerűsítése van folyamatban. Nagyon igaz, hogy súlyosan beavatkozunk a Duna lefolyási rendjébe, de azt is tudjuk, hogy a károkat hogyan kell elhárítani. A természetvédőknek abban igazuk van, hogy figyelemmel kell lenni a nagylétesítmény környezeti hatásaira. A beavatkozások eredményeit csak pontos, tudományos vizsgálatokkal lehet megállapítani, majd az esetleges hibákat kijavítani. A lelkes környezetvédők elfelejtettek tiltakozni a vízi és közúti szállítás versenyében a drágább és légszennyező kamionforgalom ellen, az autópályák túlzott építése ellen. 1992. szeptember. „Félrevezetők és félrevezetettek." A győri sajtó tájékoztatására: 1830-ig, az első Bécs-Budapest személyhajójárat megjelenéséig hajózás a Kis-Dunán volt csak, mert a sok ágú, zátonyos Dunán lehetetlen volt a lóvontatás. Az alig 1,2 m merülésű lapátkerekes hajó is fennakadozott a gázlókon, ezért már akkor üzembe kellett állítani az első gépi kotrót. Félrevezető hiedelem keltése volt, hogy a magas vezetésű felvízcsatorna átszakad és a három magyarlakta községet, Doborgaz, Nagybodak és Vajka házait elsöpri a dunai árvíz. (Lipták Béla rémhíre.) Ugyancsak félrevezető egyes biológusok jóslata az algásodásról. Valóban, a Rábán is tapasztaltak algavirágzást, holott ott nem is volt vízlépcső. A magyarázat egyszerű: a nitrogén, foszfor, kálium tartalmú műtrágyamaradványok folyóba mosódása és a tisztítatlan szennyvizek bevezetése teremtett kedvező feltételeket a folyó algásodásához. Félrevezető' továbbá az ivóvízkincs kisalföldi medencében való elszennyeződésének hiedelme is. A Duna vize ugyan már a 70-es években fenollal szennyeződött - ez a kifogott halakat is élvezhetetlenné tette - de ez az azóta megszűnt szennyezés sem volt elég ahhoz, hogy a talajvízbe szivárogjon. A Dunán a szabályozást megelőző állapotok már nem állíthatók vissza, és a talajvízviszonyokban bekövetkezett eddigi változások sem. A megtervezett vízpótló, helyesebben: vízelosztó rendszer többet nyújt, és hasznosabb, mint a változatlan (ma már visszaállíthatatlan) Duna. 1993. január 30. „Négymillió ember ivóvize veszélyeztetve nincs." Rövid tájékoztatás: A talajvízbe ásott kutak vize ihatatlan, mert a gondatlanul kezelt műtrágyák és a talajba szikkasztott szennyvizek tönkretették azt. Az Ős-Duna által feltöltött több száz méter mély medencébe azonban a Duna és a vízlépcsők által érintett Duna nem szivárogtat le szennyezett vizet. Sajnos, a „C"-változat már nem hibátlan, hiszen Dunakilitinél - és nem: Dunacsúnynál - kellett volna a hullámtéri és a mentett oldali vízpótló rendszereket vízzel ellátni. A vízpótló rendszereink azonban nem készültek el, így a süllyedő talajvízszint miatt nagy területeken fognak nyárfaerdó'k kiszáradni. 1993. február. „Hazaárulók vagyunk?" Válasz a Kisalföld c. lap egy cikkére: Sokan helyeseljük a Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszernek a 80-as években a vízpótló rendszerekkel kiegészített terv szerinti felépítését. A „Kisalföld" 1993. február 5-i számában megjelent „Ki a hazaáruló?" c. cikkében foglaltak szerint hazaárulók vagyunk. Bár, és ez vigasztaló, sokan vagyunk ilyenek - régiek is: — IV. Béla királyunk (1235-1270), aki a tatárjárás után elkészíttette a Pozsony-Gönyü hajóút tervét. — Mária Terézia (1740-1780) és szakemberei, akik az 500 éves tervet felújították, bár a porosz háborúk miatt az építés elmaradt. — Azok, akik 1831-ben megrendelték az első hajóra szerelt gőz-kotrógépet Angliában, mert az első személyhajó a szigetközi zátonyokon és gázlókon fennakadozott, holott csak 1,2 m volt a merülése. — Akik 1913-ban egy svájci vállalattal egyezkedtek, amely a Mosoni-Duna vonalán tervezett hajózó csatornát, s amit az első világháború miatt nem építhettek meg. — Bornemissza Géza, m.kir. iparügyi miniszter, aki 1935-ben a képviselőház által elfogadott program szerint vízlépcsők létesítését szorgalmazta a jelentkező szállítási nehézségek elhárítására. — A Műszaki Egyetem Vízépítéstani Tanszéke, amely 1942-ben elkészítette a szigetközi hajózás zavartalanságát biztosító hajózó csatorna tervét, de amely a második világháború következtében maradt el. — Mosonyi Emil műegyetemei tanár, aki az 50-es évek elején kidolgozta a mai Bó's-Nagymaros vízlépcsőrendszer tanulmánytervét, és aki a 60-as évektől kezdve Nyugaton világhírű szakértője lett a vízerőműveknek, vízlépcsőknek. Szerény véleményem szerint mi, akiket egyesek „hazaárulóknak neveznek, büszkék lehetünk arra, hogy helyszíni ismereteink, ideülő szakképzettségünk, tapasztalataink alapján csak helyeselni tudjuk az eredeti - a vízpótló rendszerrel kiegészített - tervek szerinti építését a teljes Bó's-Nagymaros vízlépcsőrendszernek. Kató Pál gyémántokleveles erdőmérnök, egykori erdőtanácsos Győr