Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

4. szám - Refuznyiki

Refuznyiki 255 hogy a szolgálat szakemberei nem jól, vagy nem a kellő időben ismerték fel a társadalmi-gazdasági szükségletek változásait, és ezért a vízügyekkel kapcsolatos javaslataikat nem jól (vagy nem időben) fogalmazták meg. De, nem kevés azon esetek száma sem, amikor jól és időben megfogalmazott javaslatokkal kapcsolatos politikai döntés bizonyult - a későbbiek során - helytelennek. Míg az előbbi esetben a vízügy szakemberei joggal bírálhatók, az utóbbi esetben a társadalom (politikai sugalmazás nyomán) mindig „bú'nbak"-ká nyilvánította a szolgálatot és/vagy szakembereit. A vízügy története tanúsítja, hogy a hatalom - általában - csak az utóbbi esetben élt retorzióval a vízügyi szolgálattal (illetőleg szakembereivel) szemben. S a szinte kizárólag politikai indíttatású retorziók okozta károk helyrehozatala mindig a vízügyi szolgálat feladata volt, de a társadalom súlyos árat kellett érte fizessen. Nem mentes a hasonló jelenségektől és gondoktól legújabb kori történelmünk sem. A vízügyi fejlesztési politika - a történelem tanulsága szerint - minden időszakban az éppen aktuális vízügyi szakágazat kiemelt fejlesztésén alapult. Ez a „nem arányos" fejlesztési politika vitathatatlan eredményeket tudott felmutatni a kiemelt szakágazatokban, de a más szakágazatokban okozott káraival az ottani - későbbi - fejlesztés gondjait növelte. Ez a jelenség szoros összefüggésben van a vízügyi fejlesztés lényegével; nagy tőkekoncentrációt igénylő, ami igen lassan térül meg; hosszú a megvalósítás idó'szükséglete; hatásai hosszabb távon érvényesülnek, mint amilyen időtávra tervezni (előre látni) képesek vagyunk; s többnyire nagy területre terjed ki a hatásuk, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Fentiek közül a nagy tőkekoncentrációigény az oka a „nem arányos" fejlesztési politikának, mert soha sincs elég pénz; ezen pedig most már a XX. század végén, a XXI. század küszöbén meg kellene kísérelni változtatni, mert - a vízügyeket illetően - lehet, hogy már 24. órában vagyunk. Ez indokolta - a közeli jövő - stratégiai fontosságú feladatainak felvázolását. Kelt Budapesten, 1994. június 21-én Dr. Orlóci István Dr. Vágás István Dr. Zsuffa István Dr Hankó Zoltán a Bizottság elnöke Szemelvények 1988-1993 között visszautasított közleményeimből Miért foglalkozom - erdó'mérnök létemre - a Bős-Nagymaros vízlépcsőrendszeri ügyeivel? Mert a még élő azon kevés erdőmérnök sorába tartozom, akik a húszas években még az integer Magyarország feltételei szerinti szakképzést kaptak, amely a vízi szállításokhoz szükséges tárolók, duzzasztók építésével, a folyókba kerülő hordalék csökkentésével: a vadpatakok szabályozásával, vagy a kopárrá vált területek erdősítésével is foglalkozott. A Duna szigetközi szakaszát az elmúlt évtizedek alatt gyalogosan, a vízi és szárazföldi járművekkel sokszor bejártam. Ismerem a vízlépcsőrendszer által előidézett problémákat, és ezek alapján helyeseltem annak megépítését, és nem a lerombolását. Ezt az álláspontomat részletezi a Hidrológiai Közlöny 1990. évi 6. számában megjelent tanulmányom is a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ökológiájának néhány fontos kérdéséről. Az alábbiakban szemelvényeket adok közre azokból a vitairataimból, amelyek egészükben, vagy lényeges részeikben eddig még nem jelenhettek meg: 1988. december, a Kari Wagner CO. Wien „Nagymaros" c., Győrben terjesztett brosúrájához: Nem világos, mit értenek Önök az „ártéri erdők" kifejezés alatt? Valószínűnek tartom, Önök a hullámtéri erdőkre gondoltak. A lágylomberdők nem fognak kiszáradni, mert a dunakiliti tározó átszivárgó vizét övárokkal vezetik vissza a hullámtérbe. Áradáskor pedig az egész hullámtér víz alá kerül. Én a tanulmányomban azt kifogásoltam, hogy a talajvízszint méterrendű süllyedése miatt az erdőgazdaságot évi 30 milliós kár éri, mert át kell térnie a kemény-lomberdőkkel való gazdálkodásra, amelynek fatermése, pl. a tölgyé csak ötödannyi, mint a nyárasoké. Ugyanis a programtervben még nem szerepelt a talajvíz szintjét állandósító „szigetközi vízpótló rendszer". Amikor a múlt század derekán megállapították, hogy a Duna szigetközi szakaszának a rendezése halaszthatatlan, az ismétlődő áradások és a lerakódó kavics miatt, hogy kotrókkal sem lehet a hajóutat biztosítani, a kormány vette kezébe az ármentesítés és a Duna-szabályozás ügyét. Egyidejűleg megindították a hegyi patakok szabályozását és a kopár területek beerdősítését Ausztriában is, ami azonban 1914 után abbamaradt! így a Duna medre megemelkedett és az árvízveszély fokozódott. A hullámtéri erdők a lágylomberdők talajvízszintjének nem kellő magassága esetén is csak az árvízmentesítés előtti állapotba jutnának, amikor a kemény-lomberdők voltak a még álló bizonyítékok szerint honosak. A mezőgazdaságot sem éri károsodás, hiszen csak a nyár- és a fűzfa gyökerei nyúlhatnak bele a talajvízbe, másokra ez káros volna. 1988. december. „Beteg a Duna" — a győri sajtó számára szánt összeállítás: Elsősorban a belé vezetett szennyvizek miatt beteg. Az 50-es években, ha egész napos horgász kirándulásra mentünk a szigetközi Dunára, ivóvizet sohasem vittünk magunkkal, mert Duna-vizet ittunk. Homokos partszakaszon kis gödröt ástunk és amikor a víz letisztult, nagyokat ittunk belőle. Ma már nem tenném meg, de tíz év múlva igen, mert akkorra a tisztítók elkészülnek mindenütt. Azonban a Duna más, emberi - természetbe való - beavatkozás miatt is beteg. Pedig nagyon egészséges és szelid folyó volt... Ma már a Kisalföld lakossága a vízbe fulladna, ha nem védenék meg a védtöltések. A hordalék lerakódás törvényszerű, de ez a legsúlyosabb betegsége a Dunának. Sok szakasz okozott gondot a hajózásnak, de a legsúlyosabbat a Szigetköz szakasza okozza. A szigetközi bajok gyógyítására a leghelyesebb megoldást választották: a vízlépcsőrendszert, mert ezzel nemcsak kikerülik a sokszor elátkozott zátonyos szakaszt, hanem az árvízveszély megszüntetése mellett jelentős mennyiségű áram is termelhető. A talajvízszintnek a beavatkozások miatti megemelkedése és gyakori változása a hullámtéri kemény-lomberdők (tölgy, szil, kőris, juhar) gyökérzetét megoldhatatlan feladat elé állították és át kellett térni a lágy-lomberdők (fűz, nyár, éger) telepítésére. A megépülő vízlépcső itt is javít. A legtöbb haszna a Szigetköz lakosságának lesz. Ahol a a talajvíz süllyedése várható, mélyfúrású kutakkal és törpe vízművekkel látják el a településeket. Erre már régen szükség volt, mert a műtrágyázás és a házi szennyvizek talajba vezetése tönkretette az ivóvizet. A nagy esésű Dunán a felfelé haladó hajózás fosszilis energiaszükséglete magas. A vízlépcsők duzzasztása ezt is lényegesen csökkenteni fogja! 1989. február. „Elmélkedés a vízlépcsőről". Információ győri lapok részére: Előttem a Majna-Frankfurti Goethe egyetem tanárának, dr. G. Gruber professzornak a levele, amelyben ismerteti számomra a Rajna-Majna-Duna vízi utat. Ez a 770 km hosz-