Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

3. szám - Ribári László–Öllős Géza: Peszticidek eltávolítása az ivóvíztisztításban

136 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1994. 74. ÉVF. 2. SZÁM Peszticidek eltávolítása az ivóvíztisztításban Ribári László 1123 Budapest, Kékgolyó u. 15/c. Öllós Géza Budapesti Műszaki Egyetem Vízellátás-Csatornázás Tanszék 1111 Budapest, Műegyetem rpt. 3. Kivonat: Az ipar számos vegyi anyagot állít elő, amelyek a növények védelmét, vagy a nem kívánt kórokozók irtását szolgálják. A maradék anyagok valamilyen transzport útján a felszíni- és a felszín alatti vízbázisokba kerülnek és azokat szennyezik. A kémiai analitika fejlődésével olyan anyagok is kimutathatók lettek az ivóvízben, amelyek eló'fordulását korábban nem lehetett vizsgálni. A kutatások kiderítették, hogy a mezőgazdaságban és egyéb területeken alkalmazott növényvédő és állati kártevőket irtó szerek kis mennyisége (ng/1) is káros az emberi szervezetre. A tanulmány összegzi, mely eljárásokkal kell a hagyományos víztisztítási folyamatokat kiegészíteni ahhoz, hogy azok a peszticidek eltávolítására is alkalmasak legyenek Kulcsszavak: víztisztítás, peszticid 1. Bevezetés A peszticid szó gyűjtőfogalom, és a „pest" mint járvány, veszélyes betegséget okozó szóból ered. A WHO és a FAO megfogalmazás szerint a peszticid növényvédő és kártevó'irtó szer, amit a mezőgazdasági élelmiszerek és takarmány védelmében, illetve a nagyobb terméshozam elérése érdekében alkalmaznak. A peszticidek használatának szükségessége nem vitatott. Azonban a nem szakszerű, túlzott mértékű felhasználásuk, illetve a velük kapcsolatos véletlenszerű szennyeződések lefolyás, beszivárgás, vagy közvetlen vízfolyásba vezetés révén elszennyezik a vizet. Sajnálatos tény, hogy hazánkban nagyon sok település ivóvízbázisában — ott ahol a peszticidek előfordulására számítani lehet - nem mérik a peszticidek előfordulásának koncentrációját. Az ivóvízszabvány (MSZ 450/1-1989) számos peszticidnek megadja a megengedhető legmagasabb értéket. A mérés különösen abban az esetben lenne szükséges, amikor tisztítástechnológiával - elsősorban a magas költségek miatt - nem tudunk védekezni a peszticidek ivóvízhálózatba kerülése ellen. Peszticidek haváriák következtében is kerülhetnek vízfolyásba. Az elmúlt idők legnagyobb környezeti szennyezése a svájci Sandoz cég 1986 novemberi raktárbalesete volt, amikor rövid időn belül hozzávetőleg 30 tonna növényvédő szer került Bázelnél a Rajnába. A peszticidek többsége, mint például a világszerte használt DDT, biológiailag nehezen bomlik le, évtizedekig is lebontatlan marad. így tehát ahol peszticideket használnak, azok dúsulásával mindenképpen számolni kell. Legnagyobb részük hosszú életű hatóanyag, 2-8 hónap a talajbeli maradási idejük, de nem ritka a 18 hónapos tartózkodás sem. Ezek közé tartozik: triazin, dinitroanilin, methylcarbamat stb. Az ivóvízellátás szempontjából fontos, hogy a környezetbe került anyag ásványosodik-e, vagy perzisztens metabolitokat képez. Ezek a metabolitok ritkán polárosak, így vízzel jobban oldhatók, mint a hatóanyagok. Ez a kémiai analízist valamint az adszorbeiót nehezíti. A legtöbb vizsgálati anyag az N-herbicidről, atrazinról és simazinról áll rendelkezésre. Németországi vizsgálatok szerint a legveszélyeztetettebb terület a karsztvízgyűjtők területe (Norman, 1987). Állatkísérletekkel bizonyított, hogy a peszticidek toxikus hatásúak, valamint már kisebb koncentrációjuk is szív és keringési zavarokat okoznak. 2. Peszticidek fogalma A növényvédő és kártevőirtó szerek a következő három nagy kategóriába sorolhatók: herbicidek: gyomirtók nemkívánt növények ellen, fungicidek: gombabetegségek ellen, inszekticidek: rovarirtó szerek. Ezen három nagy csoporton kívül megkülönböztetünk féregirtó-, növénynövekedést szabályozó, vadriasztó, csigairtó, nemesítő, rágcsálóirtó, fertőtlenító'szereket stb. A növényvédő szereket, műtrágyákat és a különböző irtószereket elsősorban a mezőgazdaság, bor-, gyümölcs-, zöldségtermesztés, erdőgazdaság, tájépítés, kiskerttulajdonosok, útügyi igazgatóságok és a vasúttársaságok (pl. Magyar Államvasutak) használ fel.