Hidrológiai Közlöny 1994 (74. évfolyam)

2. szám - Hírek

126 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1994. 74. ÉVF. 2. SZÁM AZ MTESZ ÁLLÁSPONTJA A KÖRNYEZETVÉDELEM ALAPELVEIRŐL 1. Az egészséges környezet, az ökológiai rendszer egyensúlyának fenntartása kollektív emberi, állampolgári jog. Az ökológiai rendszer fenntartásának követelményeit be kell építeni a piacgazdaság szabályozó rendszerébe. 2. Az állampolgároknak és szervezeteiknek joguk van korlátozás nélkül megismerni a környezet állapotára vonatkozó minden információt. Ennek két feltétele van: — Létre kell hozni egy országos környezetvédelmi észlelő, adatfeldolgozó, tároló és publikáló rendszert; — meghatározott rendszerben, folyamatosan tájékoztatni kell az ország környezetének állapotáról a hivatalos szerveket és - egyénileg, illetve társadalmi szervezeteken keresztül mindenki által hozzáférhető módon - az állampolgárokat. 3. A környezet nem piacképes áru. Gazdasági és környezeti jövőnk azonban szétválaszthatatlanul egymásba fonódik, ezért a bioszféra hosszú távú érdekeit és a gazdaság rövid távú érdekeit egy közös, egységes rendszerbe kell foglalni, olyan módon, hogy az ökológiai elemek a rendszer integráns alapelemeivé váljanak. A környezetgazdálkodás rendszere magában foglalja: — a természeti erőforrások ésszerű, a jövő generációk érdekeit is szem előtt tartó hasznosítását, — a természeti erőforrások fejlesztését és — hatékony védelmét az alapvető ökológiai rendszerek fenntartásával és fejlesztésével. A természeti erőforrások ésszerű hasznosítása magában foglalja - többek között - a természeti erőforrások költség nélküli használatának megszüntetését, a hasznosítás teljes folyamatának, a természeti erőforrások előállításának, pótlásának költségeitől a termelés, szállítás, fogyasztás, hulladékgazdálkodás teljes folyamatának költségként való megjelenítését. A természeti erőforrások fejlesztése alatt értendő többek között - az eddigi emberi tevékenység következtében tönkretett, megrongált, elrontott természeti erőforrások, természeti értékek helyreállítása, pótlása (rekultiváció, talajjavítás, vizek tisztaságának helyreállítása stb) és az újratermelhető erőforrások bővítése (erdősítés stb). A hatékony környezetvédelem alatt az értendő, hogy a különböző technológiai folyamatokban működő technológiákat a termelés hatékonyságának és a környezet védelmével szemben támasztott igények együttes kielégítése útján kell megszervezni. Ez a mezőgazdaságban a környezetkímélő mezőgazdaság rendszerének bevezetését, az iparban a hulladékszegény és hulladékmentes technológiák széles körű elterjesztését, tehát a teljes termelési és infrastrukturális folyamatban az ökológiai rendszer és benne az ember egészségének fenntartása által igényelt technológiák, emissziók széles körű alkalmazását igényli. 4. A rendező elvek egyik legfontosabbika a károkozó felelősségének kimondása. Ennek az elvnek az érvényesítése elsősorban piacgazdasági eszközökkel, s csak másodsorban részletes hatósági utasításokkal, tiltásokkal és büntetéssel valósítandó meg. Ennek során a törvényes szabályozás arra törekszik, hogy a folyamatok közgazdasági játéktérben bonyolódjanak le elsősorban. Ennek két feltétele van. Egy új, környezetkímélő eljárás bevezetése költségeinek alacsonyabbnak kell lenniük, mint a megtakarított környezetvédelmi adó vagy büntetés. A cél nem lehet az, hogy az államnak minél nagyobb bevétele legyen környezetvédelmi bírságokból; legjobb lenne, ha a rendszer eredményeképpen nem is képződne bírságalap. A második feltétel a folyamatok időbeli lefutásának biztosítása. A vállalkozónak elég időt kell hagyni, hogy felkészülhessen az új szabályozáshoz való alkalmazkodásra. Ebben a rendszerben jelentősége lehet a különböző környezetvédelmi adókedvezményeknek. Vannak kivételes esetek, amikor az államnak vagy az illetékes önkormányzatnak kell átvállalnia a környezetet ért károk elhárításának költségeit. Ilyen eset lehet az, amikor a környezetszennyező egyértelműen nem azonosítható, vagy az elhárítás költségei országos nagyságrendűek, és nem háríthatók át egyénekre vagy egyes üzemekre. 5. A kooperáció kötelezettségének elve. A termelő technológiák, a termelő infrastruktúra működése ma már nem szigetelhető el sem térben, sem időben egymástól; a keletkező hatások más területen és más időben, gyakran lényegesen későbben jelentkeznek. Ezért egy adott tevékenység esetén minden, az adott tevékenységgel összefüggő, azzal érintett szervezetnek együtt kell működnie a károk megszüntetése, illetve csökkentése érdekében. 6. Eredményes környezetpolitika csak a kormányzat és az állampolgárok kölcsönös egyetértésével, együttes erőfeszítésével valósítható meg. Mind az állampolgárok helytelen magatartásából, mind a kormányzati szervek hibás intézkedései következtében keletkezhetnek környezeti károk. Ezek jelentős része megelőzhető megfelelő tájékoztatással és társadalmi ellenőrzéssel, s ebben a társadalmi szervezeteknek kimagasló szerepe lehet. 7. A környezetvédelmi alapelvek konkrét érvényesítésében átmeneti időszakkal kell számolni, hiszen a már kialakult környezeti károk felszámolása elsődleges feladat, és feltétele a további környezeti egyensúlyt biztosító emberi tevékenységnek. Célszerű rövid távú intézkedési tervet és hosszú távú célkitűzéseket meghatározni. Az előbbi tényleges súlyuknak megfelelően rangsorolná a szükséges intézkedéseket; az utóbbi az EGK ajánlásainak magyarországi alkalmazását jelentené. 8. Az MTESZ a fenti alapelveken nyugvó kerettörvény megalkotását tartja helyesnek. A részletesebb szabályozást részben az ágazati törvényekben, részben a miniszteri rendeletekben kellene rögzíteni. Mivel a kerettörvény érvényesülése döntő mértékben ezeken a konkrét rendelkezéseken múlik, elengedhetetlen a megfelelő szakaszok társadalmi vitája, a környezetvédelemben illetékes társadalmi szervezetek véleményének meghallgatása a törvényelőkészítés megfelelő fázisában. Ezt az álláspontot az MTESZ Elnöksége, az MTESZ Környezetvédelmi Bizottságának véleménye alapján alakította ki, melyet Madas András, a Környezetvédelmi Bizottság társelnöke összegzett.