Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)
1. szám - Tóth Béla: A hidrológiai viszonyok és az erdő kapcsolata az Alföldi kötött talajú tájakban
50 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM A hidrológiai viszonyok és az erdő kapcsolata az alföldi, kötött talajú tájakban Tóth Béla Erdészeti Tudományos Intézet 4150 Püspökladány Kivonat: Az 1991-ben kezdődött 10 éves erdőtelepítési program, sőt, az Országgyűlés előtt is tárgyalt „Alföld-program"is egyaránt igényli az erdőtelepítés, a fásítás, valamint a hidrológiai viszonyok kapcsolatának tudományos elemzését és az elemzés eredményeinek hasznosítását. Az alföldi, az erdősítés szándékával érintett talajok jelentékeny hányada kötött, így ezeknek sajátosságaira különleges figyelmet kell fordítani. A tanulmány szemléletváltozást sürget a tekintetben, hogy „belvíz elvezetés" helyett „belvíz hasznosítás"-t szorgalmaz. Kulcsszavak: Erdő, vízgazdálkodás E tanulmány elsősorban a Nagy-Alföld Tisza-völgyi (a tiszántúli és a Tiszától északra fekvő) kötött talajú tájak, tájrészletek körét érinti. E téma tárgyalásának is különös hangsúlyt ad az Országgyűlés 1991. évi határozata az Alföld egyes időszerű környezetvédelmi, tájvédelmi és tájhasznosítási kérdéseiről, amelynek nyomán egy ún. Alföld-program körvonalazódik. Időszerűvé teszi továbbá az 1991-2000 közötti időszakra tervezett 150 ezer hektáros erdőtelepítési program is. Ez utóbbinak közel az egyharmada a tervezet szerint az alföldi kötött talajú tájakban realizálódik. Ilyen háttér mellett mindenképpen indokolt itt az erdő, az erdőtelepítés és fásítás, ill. a hidrológiai viszonyok kapcsolatának elemzése. Ismeretes, hogy az erdőssztyepp klímájú Alföldön a növénytermesztést, ezen belül pedig különösen a fatermesztési (erdősítési) lehetőségeket mindenekelőtt a vízháztartási viszonyok befolyásolják. A víznek, a hid rológiai adottságoknak már eleve alapvető szerepük volt a kötött talajú alföldi tájak talajainak a genetikájában, a talajfejlődés dinamikájában. Egyebek mellett a valamikori hidrológiai viszonyok, ezek érvényesülési lehetőségei eredményezték régiónkban a csernozjom, a régi és a lápi talajtípusoknak, azaz az itteni talajtípusok döntő többségének a létrejöttét. Ezt a szerepüket a véghezvitt vízrendezések természetesen lényegesen megváltoztatták. Ezzel a további talajfejlődési folyamatok is más irányt vettek, esetenként egyáltalán nem kedvező formában. Ilyen volt pl. a szikesség erőteljes térhódítása. De a hidrológiai viszonyok mesterséges megváltoztatása változást idézett elő a korábbi zavartalan folyamatok eredményeként létrejött genetikai talajtípusok termőértékében, ennek nyomán esetleg a hasznosítási lehetőségekben is. így pl. amig a réti talajok zavartalan dinamikájukban a levegőtlenségük folytán az erdőtenyészet számára többnyire alkalmatlanok, a vízrendezések nyomán, a megváltozott hidrológiai viszonyok következményeként kiváló fatermesztési lehetőségeket nyújthatnak. Altalánosságban megállapítható, hogy a természetes állapot mesterséges megváltoztatása előtti hidrológiai viszonyokat - az alföldi kötött talajú tájakon - eléggé jól követhetően tükrözik a genetikai talajtípusok, a jelenlegi szabályozott hidrológiai adottságok pedig mindenekelőtt a talajok vízháztartási viszonyait befolyásolják. A vízrendezések (lecsapolások) nyomán közismerten általánossá vált a talajvízszint süllyedése. Ennek eredményeként csökkent az akár csak időszakosan is talajvízhatás alatt álló termőhelyek aránya. Ezzel együtt ugyanakkor nagy területek váltak többletvízhatástól függetlenné, és igen jelentős mértékben megnőtt a változó vízellátású hidrológiai állapot területi kiterjedtsége. A talajvízhatás érvényesülési lehetőségeit korlátozza régiónkban az a körülmény is, hogy a vizsgálataink szerint a kötött talajoknál a 3 méternél mélyebben elhelyezkedő talajvizet a fák általában már nem tudják hasznosítani. (Ebben a mélységben a talaj szellőzetlensége miatt a gyökerek általában már nem találják meg a létfeltételeiket.) Emiatt a 3 m-nél mélyebben elhelyezkedő talajvízszintű talajok többnyire a többletvízhatástól független hidrológiai kategóriába sorolandók. A többletvízhatástól független hidrológiai adottságú talajokon a vízháztartási helyzet alakulását, a vízgazdálkodási fok jellegét, mindezek függvényében az erdőtenyészeti lehetőségek milyenségét a talaj vízbefogadó, vízvezető képessége, a talajban tárolódó víz mennyisége határozza meg. Ezt a talaj szerkezete mellett főként a fizikai talajféleség, továbbá a humusz mennyisége és minősége, a humuszos réteg vastagsága befolyásolja. Az erdőtenyészet számára akkor megfelelő az így kialakult vízháztartási helyzet, ha az a fák vízszükségletét a vegetációs időszakban mindvégig fedezi. A tapasztalatok szerint általában legalább mintegy 120-150 cm vastagságú vízbefogadó-víztároló réteg felel meg ennek a követelménynek. Ez a kedvező helyzet kialakulhat akkor is, ha mintegy 150-180 cm mélységben elhelyezkedő víztorlasztó réteg megakadályozza a víz tovább szivárgását lefelé, azaz a talajba jutott csapadékvíz e fölött összetorlódva tárolódik. Az említett határértékektől természetesen lényeges eltérések lehetnek a vízgazdálkodási fok mértékének a megítélésében az egyéb környezeti és talajbeli tényezők függvényében. Ezért a többletvízhatástól független hidrológiai adottságú termőhelyeken az erdősítést megelőző termőhelyfeltárás során a vízbefogadóvíztároló lehetőségek felderítését minden esetben el kell végezni. Az említett körülményekkel kell számolnunk a kötött talajú tájakban a kiemelkedő (ún. hátas) térszintű tereprészek kilúgozott csernozjom, réti csernozjom, csernozjomosodó réti talajain. Az érvényesülő vízgazdálkodási fokok a félszáraz-igen száraz kategóriák között állapíthatók meg. A fák életfeltételei, a növekedés, a fatermés mértéke ennek megfelelően különbözőek lehetnek. A
