Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)
1. szám - Major Pál: A Nagy-Alföld talajvízháztartása
42 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM véve fel a szivárgási tényezőt 10 7 - 108 m/sec értékhatárokkal. A legnehezebben figyelembe vehető vízháztartási paraméter az öntözés és a különböző rendeltetésű csatornák által szolgáltatott beszivárgás, vagy elszivárgás értéke volt. így ezek szinte teljes egészében olyan szubjektív alapon felvett értékek, amelyek csak egy-két mérés eredményére támaszkodhattak, így becsülve meg a csatorna, vagy a tározó egységnyi hosszára eső szivárgó vízhozam értékét. Korábbi vizsgálataink alapján az öntözés hatása, a talajvízháztartás szempontjából mind a beszivárgás növekedésével, mind a talajvízből történő párolgás csökkenésével, a legtöbb esetben a kettő kombinációjávaljelentkezik. Tekintve, hogy az egyes öntözött területekre kiadagolt öntözővíz mennyisége, ill. annak 1 évre jutó átlagértéke nem volt megállapítható, így az öntözött területek ismeretében az egy-két helyen korábban megállapított öntözési hatások alapján becsültük, ill. vettük fel ezeket az értékeket. Némileg talán önkényesen figyelembe vettük az MTA és Talajtani Kutató Intézete szikesedési térképét is. Egyes területek esetében ugyanis meghatározható, és logikusan követhető volt a vízháztartási paraméterek alapján, hogy ezeken a területeken a talajvízből történő párolgás mértéke meghaladta a beszivárgásét. Az ilyen területeken másodlagos szikesedés várható. Követve ezt a gondolatmenetet, azoknál a területeinknél, ahol a vízháztartási paraméterek meghatározása nem volt eléggé megbízható, de ha ezt a területet az MTA térképe szikes területnek jelölte, akkor a talajvízháztartási paramétereket úgy vettük fel, ha ez egyébként logikusan indokolható volt, hogy a párolgás meghaladja a beszivárgás értékét. Szabad legyen itt megjegyeznünk, hogy rendkívüli fontosságot kell tulajdonitanunk annak a törekvésnek, hogy a fentiekben vázolt vízháztartási paramétereket elsősorban síkvidéki, alföldi területeinkre megbízható módon határozhassunk meg. Elsősorban ezek voltak azok a körülmények, amelyek arra vezetlek bennünket, hogy kidolgozzuk és szorgalmazzuk egy több információt nyújtó síkvidéki, hidrológiai állományhálózat tervét, ill. annak megvalósítását A 2. ábrán példaként egy nyírségi esetre mutatjuk be a talajvízháztartási paraméterek alakulását a talajvízállás függvényében. Az alkalmazott módszert a korábbiakban már megjelent tanulmányunkban is ismertettük. Az ábrával kapcsolatban példaként azt szeretnénk bemutatni, hogy ezek a mélységfüggvények alapján lehetséges a talajvízállás-változás következtében megváltozó talajvízháztartási paraméterek számítása. Az I. ábrán az egyes vízháztartási területegységek foltjaiban feltüntettük a számított, vagy felvett vízháztartási paramétereket. Egy függőleges vonal bal oldalán a bevétel, míg jobb oldalán a kiadás tényezőit írtuk le. Ugyanezeket az értékeket táblázatokban is részleteztük. A táblázat adatait összefoglalva becslésünk szerint a Nagy-Alföldet az alábbi vízháztartási paraméterek jellemzik: Beszivárgás a talajvízbe 106 mm/év Feláramlás a rétegvízből 5 mm/év Párolgás a talajvízből 87 mm/év Talajvíztározódás /emelkedés/ 2 mm/év Mélyebb rétegekbe történő leszivárgás 20 mm/év B 190mm L« 25 -AV 0 » Mm 0 • Btvttel lm* I 200 wo P 90mm L. 31 ' •AV 2 • M, 92 • Kiadat Inm / 100 200 2. ábra. Talajvízháztartás a 36. sz. (nyírségi) területen. Számításainkat összegezve úgy becsülhetjük, hogy közvetlenül a talajvízből felszíni vízhálózatunkba jutó szivárgás mintegy 20 m 3/sec vizsgált területünkön. (Lényegében ehhez a területhez a Duna vízgyűjtőjének csak a Budapest alatti bal parti szakasza tartozik.) A mélységi vizekkel való kapcsolat lehetőségeit értékelve azt mondhatjuk, hogy a Nagy-Alföld területén a talajvízből a rétegvízbe szivárgó víz mennyisége évente 84,10 7 m 3, míg a feláramlás a talajvízbe kereken 24,10 7 m 3. A le- és feláramlás különbsége közelítőleg 19 m 3/sec vízhozamnak felel meg, amely feltételezésünk szerint elsősorban a Tiszát, ill. a Tisza mellékfolyóit táplálhatja. Ebben a vízhozamban nincsenek benne azok az esetleges, a hegységperemekről származó rétegvíz-hozzáfolyások, amelyek a talajvízréteg érintése nélkül kerülhetnek folyóinkba. Ilyen lehetséges áramlást az Északi-Középhegység felől bejelöltünk. Amint arról említés történt, a fentiekben vázolt talajvízháztartás 1981-ben készült. Azóta rendkívüli változásoknak lehettünk tanúi. Ezen változások közül a legfontosabb, hogy a Duna-Tisza közének hátsági területén egy nagy területre kiterjedő talajvízszint-süllyedés állt elő, és a tiszántúli terület több részterületén is megindult a talaj vízállás-csökkenés. A vízháztartási elemeket tekintve, ennek elsőrendű oka a csapadék csökkenése és a párolgás növekedése, és vizsgálataink szerint a mélységi vízkitermelés hatására megnövekvő talajvíz-leszivárgás elsősorban a Duna-Tisza közi hátsági területeken. Ezzel a kérdéssel másutt több tanulmány is foglalkozott. Ezen a helyen a párolgás növekedésével kapcsolatban szeretnék foglalkozni a síkvidéki, elsősorban a DunaTisza közi erdők szerepével. Ezzel kapcsolatban sajátosan fogalmazunk; az erdészek szerint a süllyedő talajvíz veszélyezteti az erdő fejlődését, a vízügyiek szerint az erdő talajvízállás-süllyedést okoz. Tulajdonképpen mindkét állítás igaz, de a talaj vízháztartás szempontjából
