Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

6. szám - Domokos Miklós–Tarnóy András: A felszíni vizekkel való magyarországi gazdálkodás helyzete és reménybeli jövője

338 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM — ÉNY DK——NY K—É D — Pozsony Komárom Esztergom Budapest mtf 2. ábra. Vázlatos földtani szelvény a jelenlegi Duna-meder hosszában Pozsonytól Budapestig. Holocén és pleisztocén korú folyami lerakódások: 1. agyag, 2. homok, 3. kavics, 4. alsó (idősebb) kavics, 5. a folyami lerakódások feküje (összevontan). Pliocén és annál idősebb korú kőzetek zött kanyargó folyószakaszokon általában 5-10 méter vastagságú. A síkságra kilépve a hordalékanyag szétterül és megvastagodik, úgy, hogy helyenként meghaladja az 50 métert is. A rétegsor (alulról felfelé haladó sorrendben) általában a következő': durva kavics, kavicsos homok, homok, iszap. Ezek a rétegek egyetlen üledékciklusba tartoznak, lerakódásuk az utolsó (felső-pleisztocén korú) völgybevágódás után vette kezdetét. Ott, ahol a folyóvölgy egy tektonikus árkot vagy katlanszerű mélyedést keresztez, ott a felső-pleisztocén és holocén folyóhordalék-lerakódások alatt megtaláljuk a mélyedést kitöltő idősebb (alsó-pleisztocén korú) fluviatilis üledékek maradványait is. Ezeket a település-formákat a vázlatos szelvényrajz mutatja be, amely a Duna-völgy Pozsonytól Budapestig terjedő szakaszáról készült. (2. ábra) A Kisalföldön a felső-pleisztocén és holocén korú fluviatilis lerakódások egy enyhén besüllyedő, lapos teknőt töltenek ki, oly módon, hogy vastagságuk a középső részen eléri a 40-50 métert is. A Kisalföld közepén egy vetődésekkel körülhatárolt É-D irányú tektonikus beszakadás húzódik, amelyet alsó-pleisztocén kavics tölt ki. A tektonikus árkot szegélyező vetők a felső kavicsos összlet lerakódása előtt keletkeztek, s arra már nem hatottak. A peremvetőkön kívül eső területről az alsó kavicsösszlet üledékei teljesen hiányzanak. Utóbbi helyeken a felső-pleisztocén-holocén összlet közvetlenül települ az idősebb (harmadidőszaki) fekürétegek leerodált felületére. A felső kavicsösszletbe tartozó lerakódások tehát jóval nagyobb területet borítanak be, mint az alsó-pleisztocén kavicsösszlet jelenlegi elteijedése. A bősi vízlépcső a Kisalföld közepén fekszik, vagyis ott, ahol a legnagyobb volt a besüllyedés mértéke a földtörténet utolsó szakaszában. Joggal tételezhető fel, hogy a besüllyedés és üledékfelhalmozódás folyamatosan megy itt végbe még a jelen időkben is. Ezért a vízlépcső tervezésekor vizsgálatokat végeztek a tektonikai viszonyok, a felszín megsüllyedése és az épülő víztározó hordalékkal való feltöltődésének várható mértékére vonatkozóan (Janácek, 1971, Varga, 1981, Rákóczi, 1989). A részletes geológiai és szeizmológiai kutatások ki is mutattak olyan neotektonikai törésvonalakat, amelyek szükségessé tették az építkezési tervek módosítását és a vízlépcső helyének máshová áthelyezését (Oviber-Viziterv kéziratos tervtanulmány, 1974). A tervezők, sajnos, kezdetben nem fordítottak nagyobb figyelmet a környezetvédelmi szempontokra; így a vízlépcsőnek a talajvízre várható hatására. A Kisalföldet kelet felé elhagyva egy olyan völgyszakaszba jutunk, ahol a völgysík alatti kavicsfeltöltődés vastagsága fokozatosan csökken. A rendelkezésre álló nagyszámú fúrásadatból megállapítható, hogy a kavicsréteg átlagvastagsága Győrnél 20 méter, Komáromnál 12 méter, Nyergesújfalunál 6 méter. Ha ezeket a számadatokat kivonjuk a nekik megfelelő felszíni pontok tengerszintre vonatkoztatott magasságából, úgy arra az eredményre jutunk, hogy a kavicsréteg bázisa Győrnél 90 méter, Komáromnál 98 méter és Nyergesújfalunál 100 méterre van a tengerszint felett. Vagyis a kavicslerakódást megelőzően bevágódott hajdani völgy talpa jelenleg már ellentétes lejtésű a Duna folyásirányával. Ez az állapot csakis úgy jöhetett létre, hogy az egész terület féloldalas megemelkedése még a holocénban is folytatódott. A Duna csakis azáltal tudta folytatni kelet felé tovább áramlását, hogy a süllyedő völgyet fokozatosan feltöltötte hordalékával. A Duna-völgynek a Középhegységet áttörő szakasza, amely Esztergomtól Verőcemarosig teljed, igen változatos formájú. A völgy állandóan változtatja szélességét és irányát annak megfelelően, hogy az alaphegység mozaikszerű rögszerkezetét keresztezve, egyik helyen lazább, másutt viszont ellenállóbb anyagú kőzetekbe vágódott be. A meredek völgyoldalakkal szegélyezett alluviális völgytalp szélessége helyenként közel ezer méterre szűkül össze, s ilyen helyeken a kavicslerakódás is úgy kivékonyodik, hogy a jelenlegi mederfenék eléri a harmadidőszaki kőzeteket is. Ilyen helyre tervezték a nagymarosi völgyzáró gátat is, arra számítva, hogy itt a mederfenéken található andezitszikla majd biztos alapot fog adni az építendő gátfalnak. Az áttekintő szelvényvázlaton fel van tüntetve a bősi és nagymarosi vízlépcső hozzávetőleges fekvése is. így jól látható, hogy milyen jelentős különbségek vannak a két létesítmény altalajának összetételében.