Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)
6. szám - Domokos Miklós–Tarnóy András: A felszíni vizekkel való magyarországi gazdálkodás helyzete és reménybeli jövője
332 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993 . 73. ÉVF ., 1. SZÁM legessé teszik. A prioritások kérdésében — KS szakvéleményével összhangban — a határozott időszakra történő engedély-kiadást, illetve a prioritási sorrend esetenkénti átértékelést tartja célszerűnek. Ennek meghatározásakor feltétlenül előnyben részesítendők az ivóvízhasználatok, a jó hatásfokú és kellő víztisztító kapacitással rendelkező vízhasználó üzemek. Pálfai (1992) a prioritások kérdésével kapcsolatban hangsúlyozza, hogy ebben a vízügyi ágazat nem lehet egyedüli döntőbíró. Inkább az a feladata, hogy a vízhasználók kockázatvállalását kialakító alkuhoz kellő információkat szállítson, figyelembe véve a különböző vízkészlet-felhasználások eredményességének időtényezőit is. A vállalt kockázat tényét és mértékét az érintett vízhasználókban mindenesetre tudatosítani és a vízjogi engedélyekben rögzíteni kell. ZsI szakvéleményében a III. Vízgazdálkodási Keretterv (OVH, 1984) készítése során, Dávid (1978) gondolatainak felhasználásával kialakított vízmérlegrendszert ismerteti azzal, hogy a jövőbeli hazai vízmérleggyakorlat vezérfonalául is ezt ajánlja. A javaslatból elsősorban az ún. kapacitásmérleg tűnik - ahogy ez Pl szakvéleményéből is kivehető - különösen értékes újításnak. A kapacitás-korlát azonban a hagyományos vízmérlegben is érvényesíthető oly módon, hogy benne hasznosítható vízkészlet-karként a kapacitás-korlát nélkül számított hasznosítható vízkészlet és a készletet a vízhasználókhoz továbbító kapacitás értéke közül mindig a kisebbet vesszük figyelembe. 2.4 A vízkészletgazdálkodási döntési eszközök bemenő információi 2.41 Vízkészletek A vízkészletgazdálkodási döntéselőkészítés jövőbeli alkalmazásra ajánlott munkaeszközeinek egyike a szimulációs rendszervizsgálat (Domokos 1992). Ezért GL szakvéleményében felveti, hogy az e rendszervizsgálatok bemenő információiként (esetleg) előállított mesterséges vízhozam-adatsorok adnak-e többletinformációt, pontosíthatják-e az elért eredményeket és rutinszerű alkalmazásuk megengedhető-e. A válasz nyilvánvalóan az, hogy - a mesterséges adatsor-meghosszabbítással az észlelt adatsorhoz képest többletinformációhoz nem juthatunk: az előállított variánsok bármelyikének jövőbeli előfordulási valószínűsége továbbra is nulla lesz, legfeljebb a hidrológiai események egymásutániságának variációs lehetőségeiről a? eredeti észlelési sorban eleve benne rejlő információkat tettük a számítás számára hozzáférhetőbbé, másrészt - a vízkészlet-adatsor meghosszabbítására rendelkezésre álló - célszerűen szabványosítandó - módszerek szükség esetén akár rutinszerűen is alkalmazhatók. Csupán arról kell esetenként meggyőződni, hogy az előállított sorok kielégítik-e a velük szemben (szabványban) támasztott követelményeket, vagyis meghatározott statisztikai paramétereik eléggé közel esnek-e az észlelt sor megfelelő paramétereihez (Kardos 1973). KS szakvéleményében a felszíni és felszín alatti vízkészletek mennyiségéről és minőségéről kellő részletességű és megbízhatóságú információt nyújtó észlelőhálózattal szemben támasztandó követelményeket sorolja fel. Lényegében ugyanezt hangsúlyozza Pálfai (1992) is, különös tekintettel a közös vízgyűjtőn lévő országok közötti vízkészlet-megosztás ismert nehézségeire, a vízhozam-meghatározás változó medrű és duzzasztott folyószakaszokon jelentkező problémáira, valamint a folyókból kivett vízmennyiségek fokozott beszivárgás általi pótlódására. 2.42 Vízigények Közismert tény, hogy amíg a (felszíni) vízmérlegek elemei közül a természetes vízhozamok - hazai nagymúltú, begyakorlott vízrajzi tevékenység eredményeképpen - viszonylag jól ismertek, illetve megbízhatóan számíthatók, addig a (jelenlegi állapotra vonatkozó) vízmérleg antropogén elemeire - köztük a vízhasználók vízigényeire - vonatkozó ismereteink, az évtizedek óta hangoztatott panaszok és ismételt erőfeszítések ellenére is, még mindig rendkívül bizonytalanok (Csermák 1968). Viszonylag „könnyebb" helyzetben vagyunk, ha jövőbeli (tervezett) állapotra, illetve fejlesztési szintre készítünk vízmérleget, hiszen ennek vízigényeit és egyéb antropogén mérleg-elemeit - azok várható (átlag) értékét és ingadozását - mindenképpen "előre kell jeleznünk". Az előrejelzés alapja azonban nyilvánvalóan a jelenlegi helyzet ismerete, ennek bizonytalanságai tehát fokozottan rontani fogják az előrejelzés megbízhatóságát. GL szakvéleményében — egy hazai példa kapcsán (Domokas-G ily énné Hofer 1982) - a jövőbeli vízigényidősorok generálásának módszertani kérdéseivel foglalkozik. Véleménye szerint a generálás során a vízkészlet-vízigény kapcsolatból általában mind a determinisztikus, mind a sztochasztikus összetevőt érvényesíteni kell. A jelenlegi (tényleges) vízigényekre vonatkozó ismeretek tekintetében meglehetősen borúlátó. 2.5 A vízminőségi követelmények érvényesítése KGy szakvéleményében elvi kérdést vet fel: a vízkészlet minősége adott vízhasználó számára akkor kielégítő-e, ha közvetlenül (kezelés nélkül) felhasználható, vagy akkor is, ha előzetesen kezelést igényel? A kérdés nyilvánvalóan csak a konkrét esetre végzett közgazdasági vizsgálattal dönthető el, amely a szükséges kezelés gazdaságilag még elfogadható mértékét határozza meg (KGST WÉ, 1970). GL szakvéleményében a vízkészlet minőségi jellemzéséről a következőket állapítja meg: „A vízkészlet minőségi jellemzése kapcsán meg kell állapítanunk, hogy pillanatnyilag nincsenek - és a közeljövőben várhatóan nem is lesznek - a vízhozam-idősorokhoz hasonló részletességű vízminőségi adatsoraink. Azok a vizsgálatok pedig, amelyeknek célja a vízhozam és a vízminőségi paraméterek szignifikáns együttjárásának kimutatása volt, gyakorlatilag negatív eredménnyel zárultak. Jelenleg tehát meg kell elégednünk azzal a - hagyományosnak tekinthető - eljárással,