Hidrológiai Közlöny 1993 (73. évfolyam)

1. szám - Barna Tamás: Erdőtelepítések az Alföldön

34 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1993. 73. ÉVF., 1. SZÁM Erdőtelepítések az Alföldön Barna Tamás Erdészeti és Faipari Egvetem 9401 Sopron, Pf. 132. Kivonat: A törökkőn követően számos központi intézkedéssel próbálkoztak hazánkban az Alföld erdősítésére - vagy inkább: visszaerdősítésére - de Kaán Károly fellépéséig ennek kevés fogantja volt. A második világháború utáni, illetve az 1981-91 közötti erdőtelepítések fordították meg az erdősítés helyzetét, és a jelenlegi, az 1991-ben kezdődő, tíz éves erdőtelepítési program hivatott tovább vinni az alföldi erdőtelepítések ügyét. A gyenge termőképességű mezőgazdasági területek beerdősítése az okszerű hasznosítás példája. Az erdőtelepítések sikerét a jó vízgazdálkodás biztosítja, amely a lehullott csapadék minden cseppjét képes hasznosítani. Jelentősége lesz a szennyvizek erdészeti hasznosításának és a talajvízviszonyok alakításának. Kulcsszavak: Erdő, vízgazdálkodás I. Történeti áttekintés A soproni születésű Krémer János György volt minden bizonnyal az első, aki, mint tábori orvos foglalkozott a magyar Alföld erdőtelepítési kérdéseivel. A talaj vizenyős volta miatt ő elsősorban 12 féle fűz- és 3 féle nyárfa telepítését javasolta, de a szárazabb helyekre ő ajánlotta elsőként az akácot. Mária Terézia 1769. november 13-án kiadott erdőrendelete pedig kimondta: „Minthogy pedig azt tapasztaljuk, hogy az erdők évről-évre megfogyatkoznak, a fahiány pedig nő, az a mi kegyes parancsunk, hogy minden ház lakosát addig, amíg házas telke, kertje csűre körül, vagy előtt üres rétek, vagy faültetésre alkalmas más területek vannak, minden évben legalább 20 fa, éspedig nedves helyeken nyárfák, fűzek és égerek, agyagos, de száraz földeken szilek, és végül fövenyes - azaz homokos -, de száraz területeken fenyők vagy eperfa (pinos et abietes aut moros) ültetésére kell kötelezni. E célból az egyes vármegyékben ingyenes csemetekerteket kell létesíteni." A rendeletnek nem lett átütő hatása. Mutatja ezt II. József 1799-ben kiadott két okirata is, majd II. Lipót 1791-ben kiadott dekrétuma, amelyek tulajdonképpen megismételték Mária Terézia erdőrendtartását. Több eredményt hoztak egyes helyi kezdeményezések. Tessedik Sámuel 1768 után Szarvason a lelkészek udvarán álló néhány akácfáról egész akácerdőket szaporított a város határában. Vedres István szegedi városi mérnök 1795-ben kezdeményezte a Szeged környéki futóhomok fásítását nyárfával. Ernyei József szerint Szeged környékén 1806ban kezdtek először az akáccal kísérletezni. A csengelei városkertben 1806 tavaszán 200 ezer nyárfadugványt, 80 ezer fűzdugványt és 140 akáccsemetét ültettek. A Duna-Tisza közén a XIX. század elején már olyan nagy károkat okozott a futóhomok, hogy az 1807. évi XX. tc.-ben az országgyűlés is gondoskodik a „futóhomok által okoztatni szokott károk elhárításáról és az általa elöntött területek termővé tételének módjairól". Néhány évtizeddel később Feitmanstel Rudolf, a Selmecbányái Akadémia tanára a fátlan, erdőben szegény vidékek problémáiról megállapítja, hogy: „Ahol nincsen erdő, ott trágyával kell tüzelni, hiányzik a mezőgazdasági építkezéshez szükséges faanyag, hanyatlik a termelés, romlik a táplálkozás, nincsenek jó lakások, és az ember a jólét alacsony fokán él." Majd később: „... A szétszórt fekvésű kisebb kiterjedésű erdők védenek a szelek szárító hatásával szemben, mérséklik a tél hidegét, gyarapítják a harmatot anélkül, hogy túlságos nedvességet és hűvösséget okoznának. Ezért, a harmonikus megoszlású erdők kedvező hatással vannak a vegetációra, növelik a környezet termelékenységét, annyira, hogy már a keskeny erdősávok is éreztetik előnyös hatásukat." Az 1923. évi XIX. tc. - amelyet Kaán Károly kezdeményezett - lényegében a fenti elvekre épült, amikor az alföldi erdők telepítéséről és a hazai fásításokról rendelkezett, és az erdészet új szervezetéről intézkedett. A törvény kimondta, hogy „tervszerű elosztással erdőket kell telepíteni, és facsoportokat - szélfogókat - vagy fasorokat kell létesíteni." Az összes erdőtelepítési előirányzat 86 ezer hektár volt, ezen kívül 25 ezer hektáron facsoportot terveztek. Sajnos, Kaán Károlynak minden igyekezete hiábavalónak bizonyult: 1925 és 1938 között összesen csak 17 ezer hektár erdőt telepítettek az egész országban, s ezzel csak 15 ezer hektárral nőhetett az ország erdőterülete. A második világháború után az Erdőközpont készített terveket az erdőtelepítésre, amelyek 1961-ig nagy lendülettel folytak. Ekkor összesen 273 ezer h-t telepítettek, s ez több, mint 17 ezer há-os évi ütemet jelent. Ettől kezdve fokozatosan csökkent az erdőtelepítés üteme. A mélypont valószínűleg 1982-ben volt, amikor csak 6,4 ezer há-t telepítettek az egész országban. Az ország erdősültsége azonban így is 18%-osra emelkedett napjainkig, az 1945. évi 12,3%-osról. 2. Az utolsó tíz év alföldi erdőtelepítései A hat jellegzetes alföldi megye - Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés -1981-1991 közötti erdőtelepítéseit az 1. ábra mutatja be, a Kecskeméti- és Debreceni Erdőfelügyelőség adatai nyomán. A négy legfontosabb célállománytípus - tölgy, akác, nemesnyár, fenyő telepítéseit a 2-5. ábrák szemléltetik. Az említett hat alföldi megyében a telepítések ellenére mélyen az országos átlag alatt maradt az erdősültség. Békés megye 1,3%-os, Jász-Nagykun-Szolnok megye 5,5%-os erdősültsége mellett Szabolcs-Szatmár-Bereg megye is csupán 13,3%-os erdősültségű. Összességében tehát, a helyzet alig jobb, mint az első világháború után,