Hidrológiai Közlöny 1992 (72. évfolyam)

5-6. szám - Refuznyiki

Refuznyiki 379 Mindezek előrebocsátása után engedje meg Miniszterelnök Ür, hogy felvázol jani javaslatainkat: (1) A magyar fél ne akarja az államközi szerződést felbontani. A Nagymarosi Vízlépcső és a Dunakiliti Duzzasztómű építésének leállítása, a megépítés elvetése; a Bősi Vízlépcső építése leállításának követelése már eddig is rendkívüli módon ingerelte északi szomszédunkat; s mivel az alapvető magyar indok: az ökológiai veszély az ő szemükben sem megalapozott, ezért igen kockázatosnak tartjuk a feszültség további fokozását. (2) A magyar fél fogadja el északi szomszédunk javaslatát a vitatott kérdéseknek az Európai Közösség szakértői által történő megvizsgálására és jelentse ki, hogy a szakértői vélemény szerint fog eljárni. E kérdés kapcsán szükségesnek látszik hangsúlyozni, hogy olyan személyi összetételű szakértői bizottság megalakításának van csak értelme, amely bizottságot (a személyi összetételt illetően) mindkét fél elfogad, és amely bizottság javaslatait is mindkét fél elfogadni ígéri. (3) A magyar fél jelentse ki, hogy ha a szakértői vélemény nem támasztja alá az „ökológiai katasztrófa" jóslatot, akkor hozzájárul (és közreműködik) a Dunakiliti—Bősi Alrendszer tervszerinti megópítótésóhez ós kísérleti üzembehelyezéséhez (esetleg csak alapüzemmódban). (4) A magyar fél nyilvánítsa ki azt a szándékát, hogy ha a Dunakiliti—Bősi Alrendszer kísérleti üzeme nem idézi elő a magyar környezetvédők által bejósolt ökológiai katasztrófát, akkor megépíti a Vízlépcsőrendszer alsó (pl. nagymarosi) részét is, ós így teljessé válik az államközi szerződés szerinti rendszer. E nyilatkozat feltóteleként elképzelhetőnek tartom, hogy a cseh-szlovák fél — kérésünknek megfelelően — elálljon a Dunakiliti Tározó helyetti ideiglenes Hrusoi Tározó (az ún. „C" változat) megépítésétől. Mint látható e négy javaslat szerves egységet alkot, s csak a negyedik nyilatkozat ellentételeként remélhető, hogy a magyar szempontok (a „C" változat építésének leállítása) érvényesíthetők legyenek. Amenynyiben akár a (2) pont szerinti szakértői vélemény, akár a (3) pont szerinti kísérleti üzem az ökológiai katasztrófa bekövetkezésének veszélyére utal, akkor új helyzet áll elő s alapos okkal lehet a tárgyalásokat ezirányban újrakezdeni. Miniszterelnök Ur! Szeretném remélni, hogy e gondolatokkal — ha szerény mértékben ugyan, de — hozzá tudtam járulni felelősségteljes feladatainak ellátásához. Munkájához jó egészséget kíván, tisztelettel Budapest, 1992. február 23. Dr. Hankó Zoltán 1122 Bpest XII., Csaba utca 16/A. Mint látható ez a levél két lényeges kérdéssel foglalkozik: (1) Nyomatékosan felhívja a Kormány figyelmét arra, hogy nemzetközi tárgyalási pozíciói azért olyan gyengék, amilyen gyengéknek bizonyultak az elmúlt évek során, mert az úgynevezett szakmai érveik (az ökológiai katasztrófa) megalapozatlanok; (2) Az előbbi szempontot is figyelembevóve olyan stratégiát javasolt a nemzetközi tárgyalások vitelére, amely reményt nyújthat olyan kompromisszumra, amit mindkét fél — lényeges presztízsveszteség nélkül — elfogadhatna. Erre a levélre — a miniszterelnök helyett — dr. Mádl Ferenc úr válaszolt. A válasz — lényegében — teljes egészében elutasító volt (a tárgyalási stratégiai javaslatra tulajdonképpen nem is reagált), sőt voltak benne olyan megállapítások, amelyeket nem lehetett szó nélkül hagyni. így született meg az 1992. 03. 14-i keltű válaszlevél : Dr. Antall József miniszterelnök úrnak Budapest, V. Kossuth Lajos tér 1/3. 1055 Miniszterelnök Úr! A Bős—Nagymarosi Vízlépcsőrendszerrel kapcsolatban 1992. febr. 23-án írt levelemben előterjesztettem javaslatunkat a Magyar Fél nemzetközi tárgyalási stratégiáját illetően (a levél kivonata mellékelve). E levelemre dr. Mádl Ferenc miniszter úr válaszolt; s bár elismerte, hogy „a kormányzati döntések kialakításában a civil szerveződések szempontjainak és véleményének van szerepe" de az Országgyűlés határozatára hivatkozva javaslatainkat/erőfeszítéseinket lényegében fölöslegesnek ítélte. Dr. Mádl miniszter úr — válaszának másik megjegyzése szerint — nem helyeselte a Magyar Tudományos Akadémia ad hoc bizottsága által irányított kutatásokról közzétett „Előzetes összefoglaló jelentós"-ről megfogalmazott „sommásan elítélő vélemény"-ünket. E jelentésről ugyanis az a véleményünk, hogy semmi olyan új ismeretet nem tárt fel, ami a (mindezideig definiálatlan) „ökológiai katasztrófa" jóslatot alátámasztaná. Hiányolta továbbá a miniszter úr azon vizsgálatok bemutatását, amelyekre ez az „elítélő vélemény" támaszkodik. Ez a megjegyzése számunkra teljesen érthetetlen. Nem azoknak kellene-e először definiálni, azután bizonyítani az „ökológiai katasztrófát", akik ezt kitalálták ós akik ezzel riogatják (ós félrevezetik) az egész magyar társadalmat?! Egyébként az „Előzetes összefoglaló jelentés"-t — többek között — áttanulmányozta a Magyar Tudományos Akadémia Vízgazdálkodási Bizottsága is, és e Bizottság sem talált e jelentésben bizonyítékot az „ökológiai katasztrófa" veszélyére. E mondvacsinált, szakmai érvelésnek látszó, tulajdonképpen politikai indíttatású ellentmondás helyett sokkal fontosabbnak tűnik dr. Mádl miniszter úr azon megjegyzése, miszerint „az országgyűlés tavaly áprilisban a dunai vízlépcsőrendszer végleges elhagyásáról döntött, így ezzel ellentétes állásfoglalásuk elfogadtatásának csekély a valószínűsége". Rendkívül sajnálatosnak tartanánk, ha ez a megállapítás (hosszabb távon is) megalapozottnak bizonyulna. A jelenlegi, nemkívánatos helyzet a Vízlépcsőrendszer ellenzői „szeletelósi" stratégiájának a következménye. A környezetvédők szerint ugyanis kezdetben az ökológiai katasztrófa oka a Nagymarosi Vízlépcső volt és legfőbb forrása a Nagymarosi Böge. Majd amikor dr. Németh Miklós kormányfő — 1989. tavaszán — felfüggesztette a Nagymarosi Vízlépcső építési munkálatait, akkor az ökológiai katasztrófa oka a Dunakiliti— Bősi Alrendszer lett ós legfőbb forrása a DunakilitiTározó. Majd a Dunakiliti Duzzasztómű építésének leállítása után ezt a címet a Hrusovi Tározó (a BNV felső alrendszerének „C" változata) örökölte. A magyar kormány(ok) és a törvónyhozás(ok) a Vízlépcsőrendszert ellenző környezetvédők stratégiáját magukévá tették (vagy talán csak csapdába estek a szenzáció hajhászó újságírók és a politikai szférába katapultált ún. „környezetvédők" félrevezetése nyomán). Bármi is az ok, a Magyar Fél egyre keményedő stratégiája egyre keményedő álláspontot váltott ki a Cseh-Szlovák Félnél. A magyar Országgyűlés tavaly áprilisi döntése a Vízlépcsőrendszer elhagyásáról felgyorsította a „C" változat építési munkálatait (a szlovák építők mellett megjelentek a német, az osztrák ós az olasz vállalkozók is, ha lehet hinni a magyar hírközlő szervek híradásainak). És ez minden ellenkező