Hidrológiai Közlöny 1992 (72. évfolyam)

5-6. szám - Fleit Ernő–Gulyás Pál: Az iszapfelúszás problémája az eleven iszapos szennyvíztisztításban

306" Az iszapfelúszás problémája az eleveniszapos szennyvíztisztításban Fleit Ernő Department o! Civil Engineering and Engineering Mechanics, McMaster University Hamilton, Ontario, Canada L8S4L7 Gulyás Pál Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóközpont 1095 Budapest, Iívassay Jenő u. 1. Kivonat: Világszerte sok kutatócsoport intenzíven vizsgálja az eleveniszap fonalas felfúvódásának okait ós megszüntetésének lehetőségeit. A cikk ezek közül válogatta ki a legfontosabbakat és tárja a magyar szakemberek elé. A felfúvódás okainak megállapítása ós gyakorlatban történő ellenőrzése mikroszkópos iszapvizsgálattal történik. Elsőrendű feladat annak a megállapítása, hogy a problémát valóban fonalas élőlények okozzák-e, és ezeket a fonalakat, fonáltípusokat azután meg kell határozni. Olyan telepeket is rendszeresen kell vizsgálni, amelyek hosszabb idő óta problémamentesek, azért, hogy meg lehessen állapítani az ellenőrzések gyakoriságát. A cikk tartalmazza a jelenleg kidolgozott legfontosabb iszapfelfúvódási elméleteket, azokat kritikailag értékeli és összehasonlítja azoknak az országoknak az eredményeit, amelyekben eddig a legintenzívebb kutatásokat végezték. Ezek az országok a következők: USA, Németország, Hollandia, Anglia, Dél-Afrikai Köztársaság. Kulcsszavak: eleveniszap, fonalas iszapfelúszás, iszapfelfúvódási elméletek, megelőzési módszerek 1. Bevezetés Az ipari és kommunális szennyvizek eleveniszapos kezelésének legegyszerűbb tisztítóberendezése két elkülönített működési egységből áll, a levegőztető és az utóülepítő medencékből. A levegőztető medence technológiai szerepe a befolyó szennyvíz oldott, kolloid és partikulált állapotú szervesanyag-tartalmának eltávolítása. Az utóülepítő feladata a lebegőanyag elválasztása a tisztított szennyvíztől. Az eleveniszap időben és térben a két egység között elosztásra kerül, s ezért bármely változás a levegőztető medence működtetésében befolyásolja az ülepítő működését. A folyamatirányítás optimalizációja, vagy egyszerűbben a tisztítótelep működtetése csak a két egység funkcióinak együttes figyelembevételével valósítható meg. A szervesanyag (BOI) eltávolítást, és más ennél bonyolultabb technológiai feladatokat, mint pl. a nitrifikáció, denitrifikáció vagy a biológiai foszforeltávolítás az eleveniszap biológiai életközössége végzi, melynek technológiai szempontból legfontosabb elemei a baktériumok. Ezt alátámasztja az a tény, hogy az egységnyi reaktortérfogatra vonatkoztatva a baktériumok egyedszáma és tömege is nagyságrendekkel több, mint az eleveniszapban fellelhető bármely más mikroszkopikus élőlényé. Morfológiai szempontból e mikroorganizmusokat három csoportba oszthatjuk: — elkülönült egyedi sejtek, melyek a szennyvízben szuszpenziót alkotnak; — aggregátumokat formáló sejtek, melyeket eleveniszappelyheknek nevezünk; — baktériumok, melyek hosszabb vagy rövidebb sejtláncokat, fonalakat képeznek. A fonalak a pelyheken belül, azokból kinyúlva, vagy szabadon helyezkedhetnek el. A továbbiakban ezzel a fonalas csoporttal foglalkozunk részletesen. 2. Az eleveniszap mikroszkópos vizsgálatának célja Az eleveniszapos tisztítóberendezések flórájának mikroorganizmusai élettani és biokémiai tulajdonságaik alapján csoportosíthatóak. Pontos taxonómiai besorolásuk csak genetikai térképezéssel valósítható meg. Ha csak a fonalas szervezetek azonosítása a feladat, akkor nem szükséges ezekhez a bonyolult idő- és eszközigényes vizsgálatokhoz folyamodnunk. Az elmúlt másfél évtizedben jelentős előrehaladás történt az eleveniszapos rendszerekben előforduló fonalak fénymikroszkópos azonosítása területén, kifejezetten gyakorlati célok érdekében. Az eleveniszap pelyhek mérete és alakja, valamint szerkezete ugyanis szoros kapcsolatban áll a levegőztető medence és az ülepítő működtetésével. A fonalak típusának meghatározása a kidolgozott határozókulcsok, kézikönyvek alapján technológiailag közvetlenül hasznosítható információkat eredményez (Eikelboom and van Buijsen, 1982; JenJcins et al., 1984; Gulyás 1987, 1990; Richárd 1989; Fleit and Dold 1991).