Hidrológiai Közlöny 1992 (72. évfolyam)
4. szám - Dobos Irma: Regényes élettörténet a tudósról: Pávai-Vajna Ferencről
240 HIDROLÖGIAI KÖZLÖNY 1992. 72. ÉVF. 5—6. SZAM es még sok más kiválóságot, akik érdemeit a magyar földtan és hidrogeológia területén nem lehet elvitatni. Nem volt véletlen, hogy Nopcsa Ferenc halála vitán (1933), amikor Pávai-Vajna Ferenc megpályáz ta a Földtani Intézet igazgatói állását, személye ellen a geológusok nagy része tiltakozott a kormánynál. Nem derül ki a könyvből, hogy az 1930-as években miért tiltották ki a hajdúszoboszlói ós a debreceni fúrások helyéről. Feltételezzük, hogy mindezt bántó és sértő megjegyzéseivel, nem éppen simulékony modorával vívta ki. Ezért is nagyon sokan nem kedvelték és ha lehetett, a legkülönbözőbb úton és módon ezt tudomására is hozták. Kevesen voltak, akik mellett kiállt. Messzemenően védte azok érdekeit, akikkel nem volt szakmai kapcsolata, akik nem keresztezték útját. Felháborodásának adott hangot például akkor, amikor kiderítette, hogy a bauxit-felfedező, Bálás Jenő neve nem szerepel az Űj Magyar Lexikon első kötetében (1959). Mindenesetre célszerű lett volna, ha a szerző kiegészítésül megjegyzi, hogy az első kiegészítő kötet (1972) ezt a hiányt mint, sok mást is, pótolta. Aki forgatja ezt a lexikont, az tudja, hogy a két utolsó kötet nemcsak a hiányzó adatokat tartalmazza, hanem a folyamatosságot is biztosítja azoknál a címszavaknál, amelyek azt indokolják. Kár, hogy a szerző nem vette észre ,,A raci" c. fejezet ellentmondásait. Ismeretes, hogy 1954. március végén és április l-jével a Földtani Intézetből 80 fiatal geológust vidéki bányákhoz és mélyfúró vállalatokhoz irányítottak az ipari geológus szolgálat megszervezése érdekében, akiket azután még ez év júliusában át is helyeztek. Miután. Pávai- Vajna Ferenc nem nyugdíjasként, hanem reaktiváltként dolgozott, ezért 68 éves korában, második nyugdíjazása teljesen szabályszerű volt (261. old). Gyakran nagyon nehéz követni a szerző gondolatmenetét és igen sok a belső szerkezeti aránytalanság. Nem követett volna el hibát a szerző, ha többek között a 246—260. oldal közötti részt nem közli. Kissé nehézkes a stílusa, nem lehet mindig tudni, hogy mi az idézet, mi a szerző önálló írása, nem magyarázza meg azt az igen gyakran használt szót, hogy pl. „közelesen". Nagyon sok az elírás, különösen a személyneveknél (Jaskó helyett Joskó, Marzsó helyett Morzsó, Mikoviny helyett Mikoványi, Teleki helyett Teleky, Ferenczi helyett Ferenci, Szörényi helyett Szőnyi, Vendel helyett Vendl Miklós, Tisztaberek helyett Tiszaberek, Nalco helyett Nelco stb.) Kár, hogy a 83. oldalon bemutatott Böckh Hugó és három munkatársa közül kizárólag Pávai-Vajna Frencet tisztelte meg a szerző a „Dr.-ral", pedig mindannyian egyetemi doktorok voltak. Az 1960-as évek elején a majdnem 2000,— Ft (nyugdíj és kandidátusi díj) havonta két személyre nem volt nagy összeg, de nem is olyan kevés, hogy abból nyomorogni kellett volna, különösen vidéken. A szerző itt is átvette Pávai- Vaj na Ferenc kesergését, s bár elég szomorú látvány lehetett a leírás szerint a bányászlakás és bútorzata, mégis felmerül az olvasóban az a kétely, hogy vajon okos gazdálkodás eredménye volt-e a geológus nyomorgó élete? Nemcsak a bemutatott mű szerzőjének, de mindenki más véleményével ellentétben úgy gondoljuk, hogy Pávai-Vajna Ferenc életében megkapta mindazt az elismerést, amely munkásságának eredményével teljesen összhangban volt (kandidátusi fokozat, Munka-Érdemrend, Schafarzik-emlékérem, MFT tiszteleti tagság, Debrecenben emléktábla). Éppen ezért egy optimistább beállítottságú könyvnek jobban örültünk volna. Érdeme viszont, hogy sok olyan korabeli képet közöl, amely sokunk részére eddig ismeretlen volt. Az itt-ott kicsengő „geológus élet szépsége és küzdelme" a fiatalokat a hazai föld megismerésére és az ásványi nyersanyagok célszerű hasznosítására ösztönözheti. Bár örülnünk kell, hogy fluidumbányászatunk néhány évtizedének eredményeit és nehézségeit Pávai-Vajna Ferenc életén keresztül vázlatosan bemutató kötetet tarthatunk kézben, félő azonban, hogy a tervezettnél jóval kevesebb olvasóhoz jut el a talán nem egészen szerencsésen megválasztott cím miatt. Irodalom Dobos T. (1987): Tudománytörténeti adatok a szegedi Anna-kút tervezéséhez. Hidrológiai Tájékoztató, okt. 31—32. Dobos I. (1988): Pávai-Vajna Ferenc a hidrogeológus. Földtani Tudománytörténeti Évkönyv 1983—84, 11. sz. 167—177. Dobos I. (1989): Megemlékezés dr. Pávai-Vajna Ferencről, halálának 25. évfordulóján. Hidrológiai Tájékoztató, okt. 8—9. Horusitzky H. (1929): A szolnoki artézi kút geológiai szelvénye ós ásványvizének vegyi összetétele. Hidrológiai Közlöny, IX. köt. 5—12. Pávai-Vajna F. (1930): A forró oldatok és gőzök-gázok szerepe a barlangképződésnél. Hidrológiai Közlöny, X. köt. 115—122. Rónai A. (1977): Negyedidőszaki kéregmozgások a Magyar-medencében. Földtani Közlöny, 3—4. füz., 431—436. Székely K. (1988): Pávai-Vajna Ferenc ós a barlangkutatás. Földtani Tudománytörténeti Évkönyv 1983—84. 11. sz. 179—184. Vadász E. (1955): Elemző földtan. Akadémiai Kiadó, Budapest. VITUKI (1968): Budapest hévizei. Budapest. A kézirat beérkezett: 1992.február 1. Közlésre elfogadva: 1992. május 3.
