Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

1. szám - Mosonyi Emil: Műszaki tevékenység, vagy művészet a vízépítés?

MOSONYI E.: Műszaki tevékenység, vagy művészet a vízépítés? 5 tájalakításnak egyre indokoltabban felvetődő igényei. A számítógép lehetővé teszi, hogy a számítási teljesítményeket hatalmas mértékben növeljük és olyan feladatokat old meg néhány perc alatt, amelyeknek megoldásához hetekre, sőt hónapokra volt korábban szükségünk. Ma már azonban elkerülhetetlenül szükséges, hogy az egyik ember a kiindulási adatokat szolgáltassa, a másik a programot dolgozza ki, a harmadik pedig az eredményeket fogadja. Hogy a feladat megfogalmazása helyes volt-e, azt ilyen esetekben nehezebb nyomonkövetni. Ennek következtében a tapasztalt vízépítő mérnök összehangoló munkájára ma nagyobb szükség van, mint eddig bármikor volt! Néhány riasztó példával kapcsolatosan — amelyek inkább illenek valamely anekdotába, mint műszaki hírbe — újabban Amerikában gyakran hallottam a következő mondást: „garbage in-garbage out" (szemét be-szemét ki). Ez lényegét tekintve azt jelenti, hogy ha a számítógépbe szemetet táplálunk, abból csak szemét fog kijönni. A káros következmények mértéke fokozódott. Kétségtelen, hogy a mi szakterületünkön is elengedhetetlenül szükséges a korszerű számítástechnikai berendezések használata, a bemenő adatok és a fontos jellemző mennyiségek meghatározása, kiválasztása, sőt — ha szükséges — a becsléssel való megállapítása továbbra is nagymértékben függ a tervező mérnök alkotóképességétől. A mérnök művészetéhez tartozik az az ítélőképesség is amely ahhoz szükséges, hogy ésszerű határt jelöljön ki a tudásvágya és arra irányuló esetenkénti törekvése között, hogy mindent világosan megismerjen. A mérnök néha úgy érzi, hogy — szegényebb, mint a természettudós, mivel a legtöbb esetben nem tud olyan mélyre hatolni a tudományokban, vagy nem szabad azokba txilságosan belemélyednie, — másrészről jutalmat kap azáltal, hogy megérheti tervének megvalósítását és láthatja a következményeit (a vízépítő mérnöknek erre, sajnos, nem mindig van lehetősége!). Egy kis öngúnnyal azonban hozzá kell tennem, hogy mi, vízépítő mérnökök gyakran egy kicsit rosszabb helyzetben vagyunk, mint sokan mások (mint például az építészek, vagy a hídépítők), minthogy sok dolog, amit mi eltávolítunk vagy megépítünk, azt vagy a föld takarja el, vagy a víz alatt van. Ezeknek azonban rejtve is kell maradniok, mert éppen abból származna botrány, ha ezek a létesítmények a vizekből kiemelkednének és láthatókká válnának. 5. „Kétszer ad, aki gyorsan ad.„ A vízépítő mérnökökre nemritkán érvényes a régi római mondás: ,,Bis dat, qui cito dat\" „Kétszer ad, aki gyorsan ad!" Amikor mintegy két évtizeddel ezelőtt Afrikában egy szakértői csoport vezetőjeként egy államfővel beszélgettem ós az egyik munkatársam a túlzott tökéletesség érdekében mindig újabb vizsgálatok elvégeztetésére és ezáltal a döntés elhalasztására törekedett, az államelnök azt mondta nekem: „Kedves professzor! A népemnek a bonyolult egyenletek helyett nagyobb szüksége van ivóvízre és öntözésre, mégpedig a lehető leggyorsabban." A vízépítési feladatok megoldásakor gyakorta felvetődő nehézségek néhány okát csak röviden sorolom fel. Ezek az akadályok egyrészt nehezítik az elméleti vizsgálatok eredményeinek közvetlen és egyértelmű használatát, másrészről pedig megnehezítik a leginkább alkalmas építési módok és eljárások kiválasztását. 1. Széles körű természettudományos ismereteink ellenére a vízfolyások mederalakulásának folyamata összességét tekintve még mindig nem ismeretes megnyugtató mértékben. Alluviumokban ágyazódott, illetőleg hordalékot szállító folyószakaszokon még mindig váratlan meglepetések érnek. Még modellkísérletekre vagyunk kénytelenek hivatkozni, de azt is tudjuk, hogy a folyószabályozási kísérletek — sőt egyes vízépítési létesítményekkel kapcsolatos modellkísérletek is — bizonyos kérdésekre csak minőségi választ tudnak adni. Ismeretes, hogy az ilyen kísérletek elvégzése és eredményeik értékelése olyan tapasztalatok alkalmazását teszi szükségessé, amelyek ma számításokkal teljes mértékben még nem helyettesíthetők. (Egy ilyen kérdéscsoportnak jó példája a szakembereknek az a hosszú ideig tartó és széles körű vitája, amely a Rajna további vízlépcsőinek szükségességével kapcsolatosan folyt.) 2. A vízzel kapcsolatos tevékenységnek egyik különösképpen fontos jellemzője, hogy a természetes állandó hatások okozta változások gyakran igen lassan fejlődnek ki. A vízépítő mérnök tevékenységének következményeit gyakran nem tudja megérni. Ennek következtében mind a természetes fejlődéssel, mind pedig a szabályozási beavatkozások következményeivel kapcsolatos tapasztalatok csak igen hiányosan gyűjthetők össze és értékelhetők. 3. A vízfolyások vízgyűjtőterületének hidrológiai és geológiai jellemzői, valamint a vízfolyás hidromechanikai viselkedése közötti kapcsolat kifejezésére ma még nincs általános érvényű szabály. 4. A felszíni, valamint a felszín alatti vízkészletek az utóbbi évtizedben ért, rohamosan növekvő emberi hatások mennyiségi és minőségi következményei még nincsenek teljes mértékben feltárva, (ilyen például a felszín alatti vízkészlet és az erdők pusztulásának összefüggése). Ennek következtében a környezet védelmének és a tájalakítás igen gyorsan növekvő feladatai olyan gondok elé állítanak, amelyeknek megoldásához feltétlenül új utakon kell járnunk, új módszereket kell alkalmaznunk. Ezeknek a követelményeknek a kielégítéséhez elengedhetetlenül szükség van a vízépítő mérnök alkotóképességére és ezek a körülmények tőle további kezdeményezéseket, sőt a hagyományostól eltérő megoldásokat követelnek. Ennek következtében utódainktól ezt várjuk el, hogy elfeledtessék azt a ma még általánosan elterjedt jelszót, amely szerint „a környezet ellentétben áll a gazdasággal", valamint, hogy új,