Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)
6. szám - Hírek
380 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1991. 71. ÉVF., fi. SZAM munkák mellett — melyeknek egy részét, az általa tervezett ós gyárában készített „M—100 Madrill" típusú Crelius rendszerű gépi hajtású fúróberendezóssel végezte — a mélyfúrású vízkutak helyes létesítéséért emelte fel szavát különböző rendezvényeken. A fúrómester kópzós ügyében tanfolyamok szervezésére hívta fel a figyelmet, mert a fúrómesterek képzésében a kútfúrás technikájára szorítkoztak, ós nem terjeszkedtek ki hidrológiai ós a kút működésére vonatkozó isineretekre. Hiányul rótta föl, hogy nincsenek megfelelő ellenőrzésre hivatott hatóságok. Szakképzett fúrómestereken kívül sürgette a magasabb szakképzettségű szakemberek képzését is, a budapesti Műegyetemen. A már említett szerszámokon kívül műszerek konstruálására is sort kerített Mazalán, ós a homokvizsgáló (karoptiméter) mellett az áramlásmérő műszer (reoinóter) használatának fontosságára hívta fel a figyelmet. Halála évében, 1959-ben „A mélységi vizek múltja és jövője" címmel tartott előadásában a mélységi vizek felkutatásán és felhasználásán keresztül ennek védelméig minden kérdéssel foglalkozott. Mazalán Pál a tudomány terén is értékes munkásságot fejtett ki. A megemlékezések után <lr. Korim Kálmán az egyiptomi sivatagi vízkutatás eredményeiről számolt be a Nemzetközi Hidrológiai Szövetség 1990. október 23— 29 között Kairóban tartott 19. ülésével kapcsolatban. Az elmúlt három évtizedben nagyszabású hidrogeológiai kampány színtere volt Egyiptom, amelynek során hatalmas mélységi vízkészleteket tártak fel, mintegy száz 250—1200 m mélységű kút segítségével. Csath Béla Posztgraduális környezetvédelmi tanfolyam az „Európai Master fokozat,, megszerzésére Az Európai Közösség „Tempus" programjának keretében, ós finanszírozásában az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ 12 hónapos angol nyelvű, környezetvédelmi posztgraduális tanfolyamot szervez több európai egyetem közreműködésével. A közreműködő egyetemek: Athéni Nemzeti Műszaki Egyetem Belfasti Queen's University Brüsszeli Szabad Egyetem Londoni Egyetem, Queen Mary and Westfield College Páduai Egyetem A tanfolyam célja „Master" fokozattal rendelkező környezetvédelmi szakemberek kibocsátása. A tanfolyam 1992. januárjában indul, előtte az érdeklődők nyelvtanfolyamon vehetnek részt. Kezdő, vagy gyenge angol nyelvtudású jelentkezőket azonban nem tudnak elfogadni. A jelentkezőknek egyetemi diplomával kell rendelkezniük. A tanfolyam résztvevőinek tíz, egyenként 1000 US dolláros ösztöndíjat ítélnek oda. A legjobbak előreláthatólag Ph. 1). fokozatot szerezhetnek egyes európai egyetemeken. A tanfolyam díja 100 USü-nek megfelelő magyar forint. További információt kérni és jelentkezni lehet dr. Széchy Gábor tanfolyamigazgatónál (BME Kémiai Technológiai Tanszók, tel. 1604-011/22-21 mellék vagy 181-2755). Dr. Szebényi 1 mre tszv. egyetemi tanár Emlékül és (Mezőtúr, 1991. május 22-én) A Hortobágy—Berettyó-Főcsatornán létesült árvízkapu építésének 50. évfordulója alkalmából emlékülésre került sor Mezőtúron, a polgármesteri hivatal tanácstermében. A közel kétszáz fős hallagatóság az alábbi programmal emlékezett. Levezető elnök: Dr. Hegedűs Lajos az MHT Szolnoki Területi Szervezet elnöke Elnöki megnyitó, Üdvözlés: Ádámné Dr. BagdánPiroska Mezőtúr polgármestere A Hortobágy—Berettyó szabályozás történeti áttekintése Előadó: Dr. Dunka Sándor A Hortobágy—Berettyó vízgyűjtő ismertetése Előadó: Kollár Ferenc A Hortobágy—Berettyó kettős működésének vízgazdálkodási kérdései a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területén Előadó: Dr. Bartlia Péter Tiszántúli VÍZIG, Debrecen A Hortobágy—Berettyó árvízvédelmi helyzete, a fejlesztés egyes kérdései u Tiszántúli VÍZIG területén E lőadó: Hecker László Tiszántúli VÍZIG A Hortobágy—Berettyó vízgazdálkodási, árvíz- és vízminőségvédelmi problémái a Kőrösvidóki VÍZIG területén Előadó: Pálinkás Lajos Kőrösvidéki VÍZIG, Gyula A Hortobágy—Berettyó vízgazdálkodási kérdései a Középtiszavédóki VIZIG területén Előadó: 1 'arga László Közóptiszavidóki VÍZIG, Szolnok Mezőtúr város ós a Hortobágy—Berettyó kapcsolata Előadó: Guba Béla Polgármesteri Hivatal, Mezőtúr A Hortobágy—Berettyó vízgyűjtőjének természeti értékei ós természetvédelmi kérdései Előadó: Molnár Attila Hortobágyi Nemzeti Park A Hortobágy—Berettyó árvízkapu építésének és működésének ismertetése Előadó: Dr.Goda Péter Kőrösvidéki VÍZIG A fenti program kiegészült egy 25 perces videofilmbemutatással, melyben dr. Mosonyi Emil professzor emlékezett az árvízkapu tervezéséről. Hozzászólás keretében Dr. Tóth Albert országgyűlési képviselő értékelte a vizesek térségben végzett munkáját és szólott a tennivalókról. Az elhangzott előadások messze túlmutattak a megemlékezésen. Felölelték nemcsak a Hortobágy—Berettyó főcsatorna építésének minden fázisát ós az eddigi üzemelési tapasztalatokat, hanem rávilágítottak a tennivalókra is. Éppen ezért az emlékülés a Hortobágy— Berettyó főcsatorna vízgazdálkodási ós üzemelési kérdéseinek megoldására ajánlást fogadott el, hogy ezeket a MHT juttassa el az érdekelteknek.