Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

6. szám - Vita - Gondolatok a magyar ármentesítésről, a szakértelemről és az értelmiségünkre leselkedő csapdáról egy interjú kapcsán

377 Vita „GONDOLATOK A MAGYAR ÁRMENTESÍTÉS RŐL, S/A KK RTELEM ItŐL ÉS AZ K RTELMISÉGÜNK RE LESELKEDŐ CSAPDÁRÓL EGY INTERJÚ KAPCSÁN" [)r. Audrásfalvv Bertalan válasza Szígyártő Zoltánnak a Hidrológiai Közlöny 1991. évi 3. számának 183—185. oldalain megjelent vitacikkére Dr. Andrásfalvy Bertidan művelódósi és közoktatási miniszter, közismert ós régebben a vízügyi területen is tevékenykedő néprajzkutató levél kíséretében jutatta el válaszcikkét a Hidrológiai Közlöny főszerkesztőjéhez. A válaszcikket, az alábbiakban közöljük: Bp. 1991. aug. 12. Igen tisztelt Professzor Ur! Most került kezembe július 5-én kelt levele ós a Hidrológiai Közlönyben írt hozzászólásának fénymásolata. Köszönöm, hogy megküldte véleményét —- annak elvi részével, mellyel a tudomány megbecsüléséért áll ki, legmesszebbmenően egyetértek. Annál inkább meglepett, hogy a miniszteri kinevezésemet követő interjúban elhangzott egy megjegyzésem kapcsán negatív példája lettem. Az interjúban ugyanis néhány szóban hivatkoztam arra, milyen károkkal járhat az ország számára, ha idegen mintákat követve kívánjuk hazai életünket rendezni. Egy interjú, melynek nem is az volt a célja, hogy eredményeimet a vízrendezések történetére vonatkozóan összefoglalja, nem alkalmas tudományos vita indítására. Professzor úr mógis megtette ós összefoglalta nézeteimet ebben a kérdésben — már ahogy azokat az interjú alapján kikövetkeztette. Végül megállapítja, hogy „az interjú meglehetősen szűk körre vonatkozó ismeretanyagból, félreértésnek is áldozatul esve vont le általános következtetést, s úgy megállapításai fólrevezetőek." Ez azért történhetett meg, mert nálunk Kelet-Középeurópában a társadalmi pozíció szülte tekintély és nem a szakember dönt tudományos ós műszaki kérdésekben. „Mindebből az elmúlt 40 évhez hasonlóan a hibás döntések sorozata születik." Egyszerre vonta kétségbe politikusi ós szakmai becsületein, ezórt kell röviden válaszolnom. 1. A magyarországi vízrendezésekre vonatkozó nézeteimet nem mint miniszter fogalmaztam meg, hanem 15 évvel ezelőtt, ós mint miniszter most sem döntöttem szakmai kérdésben. 2. Tudományos felkészültségére hivatkozva cáfolja meg megállapításomat. Bűzzel kapcsolatosan nem tudom miért hallgatta el, miért nem említi a cáfolt kérdésre vonatkozó, kutatásaimat összegező tanulmányaimat. Ha ismeri őket, és elhallgatja, megszegi a tudományos vita íratlan etikai törvényeit, ha nem ismeri, akkor még jobban csodálkoznom kell, hogy tekinti magát ezen a területen is szakembernek. Valóban, műszaki tudományok doktoraként a főszerkesztő megjegyzése szerint vízügyi szakemberként álláspontja meghatározó lehet. Azonban a kérdés történeti kérdés elsősorban. A magyar ártéri gazdálkodásra vonatkozó kutatásaim rövid kivonatát ugyanis a Vízügyi Történeti Füzetel; C. számaként kiadta a VIZDOK 1973-ban. (A Sárköz és a környező Duna menti területek ősi ártéri gazdálkodása ós vízhasználatai a szabályozás előtt.) Lektorai voltak Károlyi Zsigmond ós Lászlóffy Woldemár. 1975ben jelent meg egy teljesebb mű, több mint 400 lapon: „Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében az ármentesítés befejezésóig." (Tanulmányok Tolna megye történetéből VII. Szekszárd, 1975.) Ezenkívül kisebb résztanulmányokkal is hozzájárultam e téren ismereteink gyarapításához. Eddig még vízügyi szakember nem vállalkozott arra, hogy feltárt történeti tényanyagom hitelességét kétségbe vonja. Mert tényanyagról van szó, és az erre vonatkozó szak irodalmát annak idején áttanulmányoztam. A két említett — azok közül is az első éppen a vízügyi szakma keretében megjelent és így hozzáférhető — tanulmányra hivatkozom e téren végzett munkásságomra, megjelent publikációimra. Arra kérem, mielőtt reagálna válaszomra, olvassa át dolgozatomat, folytassunk tudományos vitát — ós ne vonja kétségbe kutatási becsületemet. 3. Néhány megjegyzésére azért válaszomban még kitérek: Mint arra már utaltam -— az interjú alapján foglalja össze nézeteimet. Ez az összefoglalás nem egészen felel meg azonban eredményeimnek. A holland példa feleslegesen kapott hangsúlyt az interjúban. Arra akartam csak utalni, hogy Magyarország a csapadókos, — humid ós a száraz-arid zóna határán van. Nyugateurópában pl. Hollandiában túl sok a víz; küzdenek a víz ellen — Nyugateurópában a folyók szabályozásával is meg akarták gyorsítani azok lefutását. A magyar vízrendezések törtenetében is kirajzolódott két elv (Károlyi Zsigmond észrevétele) egyik a gyors lefutás, a másik a vizek megtartása mellett volt. Ismeretes, hogy a Tisza szabályozásánál bizonyos kompromisszum is jött létre a két. irány között. A gyors lefutás elmélyíti a medret, alkalmassá teszi hajózásra. A magyarországi merkantilisták eredetileg elsősorban a hajóköziekedóst, a gabonakereskedelmet lehetővé tévő olcsó szállítás érdekében kívánták a folyókat szabályozni a XVIII. században. A török idők harcaiban részben már tönkrement az ártéri gazdálkodás ós valóban nagy területek mocsarasodtak el, így az 1772-ben megindított nagy folyószabályozással e kettős cél elérésére törekedtek: Hajóutat biztosítani és az elmélyített mederbe lecsapolni a környező mocsarakat. A munkálatokat a Kamara rendeletére megyénként szervezték meg, számos külföldről jött mérnök irányításával. Közvetlenül a folyó partjain — hullámtér hagyása nélkül emeltették fel a tölte seket és töltötték be a fokokat — a helyi lakosok megrendítően szép ós okos tiltakozó levelei ellenére. Már a következő év magasvize elsöpörte e töltések nagy részét. Mivel a fokokat betöltötték, a kiáradt víz apadáskor vissza sem tudott menni a mederbe, kintmaradt, posványossá, mocsárrá változott ós a korábban csak megöntözött erdőket, legelőket, kerteket, gyümölcsösöket és szállásokat elpusztította. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy a külföldön követett módszer meggondolatlan átvétele, felbecsülhetlen kárt okozott. A Dunavölgy nagy része akkor vált azzá a terméketlen és hasznavehetetlen mocsárrá, melynek felszámolása csak Széchenyi István vezette, átgondoltabb és műszakilag felkészültebb szabályozási, ármentesítósi és lecsapolási munkálatokkal indult meg. Hogy milyen kárt ós pusztulást okozott ez az 1770-es években elrendelt ós nagy erűvel véghezvitt töltésezós, arról vallanak a Széchenyi István által megszervezett Duna-mappáció térképlapjai ós azokhoz fűzött megjegyzések az 1820-as évekből. A több ezer kézírásos festett térképlap nagy része megtalálható az Országos Levéltárban. Ezekben a mérnökök, ki-ki a maga anyanyelvén (hiszen ehhez akkor nem volt még elég mórilök a hazában) németül, franciául, magyarul — sokan la-