Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

5. szám - Kőváriné Gulyás Erzsébet–Sajgó Zsolt–Scheuer Gyula: A Gönyü–Nyersegújfalu közötti Duna menti magaspart vízföldtani vizsgálata

KOVÁRINÉ et al.: A Gönyii—Nyergesújfalu közötti magaspart 283 3. kép. Oligocén rétegekből álló magaspart (Nyergesújfalu) (Fotók: Scheuer Gyula) lan között nagy vastagságú felső-pannóniai homok alkotja a medret. A Lábatlantól keletre levő szakasznál a mederben az idősebb harmadidőszaki kőzetek felszíni megjelenésével e képződmények fordulnak elő. A Dunának az észak-gerecsei mederszakaszán hol akkumuláló, hol pedig eróziós tevékenysége figyelhető meg. Az almásneszmélyi Csokonai-forrásnál mélyített fúrás nagyobb mélységű (30—40 m) holocén süllyedéket mutatott ki, amely szerkezeti törésekhez köthető mozgásokra utal. A sülylyedő mozgások mellett emelkedő partszakaszok is vannak. így a gerecsei magaspart keletkezése a gönyü—komáromi partszakaszhoz hasonlóan a fiatal tektonikai mozgásokkal kapcsolatos, amelynek végső alakításában a folyó eróziós tevékenysége is közrejátszott. 2.2.2 Vízföldtanilag bonyolult az észak-gerecsei magaspartszakasz, mert több, egymástól független vagy hidrológiailag összefüggő, különböző víztározó rendszereket lehet elkülöníteni. E részen olyan víztározók is megjelennek, amelyek a gönyü—komáromi magaspartnál még nem voltak kimutathatók (5. ábra). A két partszakaszt földtanilag összehasonlítva, megállapítható, hogy az észak-gerecsei ilyen vonatkozásban sokkal bonyolultabb és összetettebb, így a folyó itt olyan víztározókra is befolyást gyakorol, amelyek nemcsak e szűk parti sávra korlátozódnak, hanem nagy területi elterjedésben ismeretesek a mögöttes területeken (pl. termális karsztvíz), ezért a Dunánál esetleges bekövetkező változások visszahathatnak a tárolórendszer jelentős részére. A gerecsei magaspart mentén öt különböző, önálló víztározó rendszert lehet kimutatni. Ezek a következők: a) A folyó parti sávjában a magaspartok lábáig, a Dunát kísérve, változó szélességben, helyenként kimaradva (pl. lábatlani Sánc-hegynél) jó vízadó, homokos, kavicsos üledékek települnek 8 —15 m-es vastagságban. A hegységből a Dunára kifutó mellékvölgyek torkolatánál a patakok által szállított hordalékanyag részben a dunai üledékekkel keveredik, részben pedig annak felszínére rakódik. E parti folyóvízi összlet talajvizet tároz és ennek szintjét a mindenkori Duna-vízállás határozza meg. A réteg az egyéb víztározó rendszerek vizeinek közvetítésében is jelentős szerepet játszik. b) A második víztároló rendszerként különíthető el a magaspart felső, negyedidőszaki üledéke, amelyben szintén talajvíz tározódik és mozog a folyó felé. A folyó legmagasabb vízállását is meghaladó talajvíznek legjelentősebb ilyen tározókőzete a lösz. E típusú talajvíz nagyrészt átadódik a folyót kísérő dunai üledéknek, esetenként azonban talajvízforrásokként is megcsapolódik, leggyakrabban a mélyen bevágódott patakvölgyekben, ahol teljes vastagságban feltáródik a talajvíztározó negyedidőszaki üledék. A mély völgyek és vízmosások a magaspartot számos, egymástól független, önálló kisebb talajvíztartó egységre tagolják. Vízháztartásuk is önálló és vízutánpótlódásukat a háttérből, a hegység felől áramló víz, valamint a területükön beszivárgó csapadékvíz biztosítja. Miután a talajvíz a megcsapoló helyek felé rendszerint igen meredeken esik, a Duna befolyásoló szerepe csak igen kis szakaszra terjed ki a magaspartok lábánál, az is csak a közvetítő rétegeken keresztül érvényesül. Így a magaspart talajvize a Duna-vízállás változásaitól független. A fúrási adatok szerint több helyen nincs talajvíz, mert a feküben levő vízvezető felső-pannóniai homokréteg miatt a beszivárgó víz felhalmozódására, tehát talajvíz képződésére nincs meg a szükséges feltétel. c) A harmadik víztározó rendszerként különböztethetők meg a hidrodinamikailag egységesnek vehető felső-pannóniai rétegösszlet víztartó homokrétegei. Ezekben a jórészt változó nyomásviszonyokat mutató rétegvizek tározódnak. Esetenként azonban a talajvízzel teljesen összefüggő rendszert alkotnak úgy, hogy a pannóniai homok-