Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

3. szám - Vita - Gondolatok a magyar ármentesítésről, a szakértelemről és az értelmiségünkre leselkedő csapdáról egy interjú kapcsán

183 Vita Gondolatok a magyar ármentesítésről, a szakétrelemről és az értelmiségünkre leselkedő csapdáról egy interjú kapcsán Szigyártó Zoltán Ma már közhelynek számít, hogy az ország jövője hosszabb távon attól függ, hogy miként tudjuk új alapokra helyezni a magyar művelődés és közoktatás iigyét. Rutinos kézzel nyúlt tehát az újságíró. Lőcsei Gabriella a témához, amikor az új kormány tagjai közül éppen Andrásfalvy Bertalannal, a művelődési és közoktatási miniszterrel készített interjút. Ebből, a Magyar Nemzet 1990. május 28-i számában megjelent cikkből megtudhatjuk, hogv a miniszter muzeológus-néprajz szakon végzett, s azóta is ezzel a területtel foglalkozik. E téren nemzetközi hírre tett szert, s mint a pécsi Janus Pannonius egyetem tanára fogadta el miniszteri megbízását. Ilyen körülmények között talán furcsának tűnhet, hogy most, amikor új kultúrpolitikánk legfontosabb kérdéseiről beszólt, egyúttal arra is módot talált, hogy kifejtse nézeteit a magyar ármentesítés során alkalmazott műszaki megoldásokról. Véleményének lényege a következő: — A középkorban az ország lakosságának az árvizek gondot nem okoztak; sőt, az árvizes időket felhasználták arra, hogy a folyómenti magaslatokat áttörő mély vonulatokon, a „fokokon" átömlő vizekkel öntözzenek, a halászat eredményességét, növeljék, s lehetőséget találtak arra is, hogy a fokokon keresztül a fölös vizeket a folyóba visszavezessék. Ennek eredményeként virágzó mezőgazdaság alakult ki. — A XIX. század folyamán a nagy, országos árvédelmi rendszerek kiépítésekor teljesen figyelmen kívül hagyták ezeket a századokkal előbbi hazai tapasztalatokat. Helyette idegen, holland mintára a folyók mentén töltéseket emeltek, s ezzel megbontották a természet és az ember közötti korábbi, harmonikus kapcsolatot. A kritikával kapcsolatban, szinte reflexszerűen, felvethetné talán valaki azt a kérdést, hogy muzeológusnéprajzos alapképzettséggel hogyan mondható ilyen határozott vélemény az egész más szakképzettséget igénylő ármentesítés alapkérdéseiről. Bár, természetesen, erre válaszolhatja valaki azt, hogy az alapképzettség nem sokat számít. Elvégre — elsősorban a múlt században — több olyan magyar kiválósága akadt egy-egy tudományterületnek, aki egészen máshonnan elindulva, egyéni képzéssel érte el kiváló eredményeit. Magam is osztom ezt az utóbbi véleményt. Ellenvélemény esetén nem célszerű tehát az alapképzettségre helyezni a hangsúlyt. Azt kell megnézni, hogy a szerteágazó tudományos ismeretek szintéziseként kialakult helyzetkép cáfolja-e a vitatott állítást. Induljunk el tehát ezen az úton. Kétségtelennek látszik, hogy a középkor folyamán a hazai népesség ós a természet kapcsolata szinte idilli volt. Az árvizek területén pedig nagy vonalakban valóban az volt a jellemző, amit a szóbanforgó interjú is állít. Ha azonban az akkori viszonyokra alapozva kritizálni akarunk valamit, elkerülhetetlen előbb annak tisztázása, hogy miként is alakult ki ez a kedvező helyzet. E vizsgálódás során pedig arra kell tekintettel lenni, hogy ugyanazon területen az árvizek hatása legalább három fontos tényezőtől függ: -— az árvizek magasságától, gyakoriságától, — az árvizek által elöntött terület gazdasági hasznosításától, és végül — a népsűrűségtől, azaz a terület által eltartandó lélekszámtól, illetve az ott élő népesség nagyságától. Vegyük sorra ezeket: A Kárpát-medence árvizeit a hegyvidéki vízgyűjtőterületekről származó, onnan levonuló csapadékvizek okozzák. Ez természetesen igen nagy terület. De például tudjuk, hogy ugyancsak a Kárpát-medence hegyes területein az erdők akkoriban a terület mai 30—35%-a helyett annak 70—75%-át borították. Közismertnek tekinthető, hogy az erdők jelentősen meglassítják a ráhulló vizek levonulását, s csökkentik a lefolyásra kerülő vizek mennyiségét is. A hegyvidéki vízgyűjtőterületek mainál mintegy kétszer nagyobb erdőterülete jelentősen visszafogta tehát az árhullámokat, csökkentve az árvizek nagyságát és gyakoriságát is. Az erdők kiterjedése szempontjából azonban hasonló volt a helyzet a medence belsejében is. Például az Alföldön az erdők említett aránya akkoriban a mai 4—5% helyett ennek ötszöröse, 20—25% volt. A mai szántók jelentős részén tehát az elöntésre sokkal kevésbé érzékeny erdőségek álltak. A korabeli források szerint kiegészítették ezt az abban az időkben ugyancsak a mai szántók helyén levő hatalmas rét- és legelőterületek, amelyek —- mint tudjuk — nem hogy tűrik, hanem kimondottan igénylik az időszakos elöntést. A medence belsejében a mai, elöntésre igen érzékeny szántóföldi kultúrák helyén tehát akkoriban az elöntésre sokkal kevésbé érzékeny erdő, illetve az azt kimondottan igénylő rét és legelő volt. És hogyan állunk a népsűrűséggel? Ma hazánkban az ármentesített területen él a lakosság mintegy 30%-a, azaz kereken 3 millió ember. Itt 700 település van, beleértve a főváros jelentős részét ós több ipari nagyvárost. Hányan élhettek itt, mondjuk az interjúban is említett Árpád korban? .Ezt nehéz ós veszélyes becsülni, mert minden konkrét szám támadható. Annyi azonban bizonyos, hogy a jelenlegi létszám töredéke. A korabeli források szerint mindenesetre annyian, hogy kényelmesen elfértek a folyómenti, s az árvízjárta medence belsejében levő (az akkori, kisebb árvízmagasságok miatt jó védelmet nyújtó) magaslatokon. A kis lélekszámú lakosság eltartásához szükséges szántók, kertek, gyümölcsösök természetesen a települések közvetlen szomszédságában, azaz szintén a magaslatokon, illetve azok lejtőin helyezkedtek el, még mindig meglehetősen jól védve az áradások ellen. Mennyivel könnyebb volt tehát akkoriban az árvizekkel együtt élni! Védekezésre szinte egyáltalán nem