Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)
3. szám - Várday Nándor–Tevanné Bartalis Éva: Vízminőségi állapotfelmérés és hatásbecslés a tervezett Bős–Nagymaros vízlépcsőrendszerben
VÁRDAY N.—TEVANNÉ B ART ALIS É.: Vízminőségi állapotfelméré* 161 [mgirf'j 200 160 160 no12010080 60iO20JELMA0YARÁ2AT Duna Mellék v.f. 1931 aug. 2Í-26 1962 nov. 15-16 I96i aug. 13-17 1965 nov. 2Í-26 1967 siepl 7-11 Kloroflll-a HO'icm': Hamm toroksari in I ' , j ? •! i 1 i I' X 31 Js 1 iOO Itkml S « o I -Jltl *.- v p 5 | 3j Alga szám I Oh. . /\1650 1600 noo [fkmj 8. ábra. Vizsgálatok a Duna hossz-szelvényében. Klorofill-a és algaszám gyobb ütemű algaszaporodás tapasztalható (8. ábra). Mivel a közben belépő terhelések fenntartják az egész folyóra jellemző tápanyagkínálatot, a jelenség az áramlási sebesség csökkenésével a Budapest alatt meghosszabbodó tartózkodási idővel és a kedvezőbbé váló hidrológiai körülményekkel magyarázható. Az alsó szakaszon kismértékben az algaösszetétel is változik. Az algaszaporodás időtartamtól való függését a Szigetköz mellékágakban betározott vízben lejátszódó folyamatok megfigyelése és laboratóriumi kísérletek egyértelműen bizonyították. Ezek szerint kedvező körülmények között a Duna alga koncentrációja a mederben uralkodó körülmények között naponta 1,2—1,4-szeresére képes növekedni. Ez azt jelenti, hogy a Rajkánál belépő víz algatömege, míg másfél-két nap alatt Nagymarosra ér, 1,3— 2,0-szeresére, míg négy-öt nap alatt Baja Mohács térségébe ér, 2,5—4,0-szeresére növekedhetne. A mérések szerint azonban az algaszaporulat átlaga a legkedvezőbb szeptemberi időszakban sem nagyobb a Rajka—Baja szakaszon a kétszeresnél. Az algák egy részét ugyanis a fogyasztó szervezetek kilegelik, egyes szakaszokon, ahol a víz áramlása felgyorsul és a hordalékosság megnövekszik az algák egy része elpusztul, továbbá a kedvező fényviszonyok folyamatossága sem biztosított. A mellékágak állóvíz jellegű szakaszain, ahol ezek a csökkentő hatások nem, vagy kevésbé érvényesülnek 3—4 nap alatt 420—480 mg/m 3 klorofill-a koncentráció és 70—100 millió sejt/dm 3 algaszámmaximum is kialakulhat, de ebben már közrejátszik a korábban az iszapban akkumulálódott tápanyagok felszabadulása (remobilizációja) is. A zöld növényi festékanyag, a klorofill-a-tartalom az algák korától, nagyságától, faji összetételétől függ. így az algák szervesanyag-tartalmát a klorofill-a koncentrációból csak közelítően, ±50%-os pontossággal lehet megbecsülni. Általában a Duna 1848—1650 fkm középső szakaszán 100 mg/m 3 klorofill-a 30—40 millió sejt/dm 3 algasűrűséget jelent, ami 25—40 mg/dm 3 nyers és 3—8 mg/dm 3 száraz algatömegnek, ez pedig 1—3 mg/dm 3 szerves kötésű szénnek felel meg. Énnek lebontásához kb. 5 mg/dm 3 oxigén szükséges, amit a KOI* érték ad meg. Tehát ha a rajkai szelvényben jelenleg maximálisnak tekinthető 100 mg/m 3ea klorofill-a-tartalmú szervesanyag tömeg megduplázódna, a KOI* érték kb. 5 g/m 3-rel emelkedne meg. 5.3. A kémiai oxigén igénnyel (KOI™, KOlk) mérhető szervesanyagtartalom A Duna vizében oldott valamint a mikroszkopikus méretű élő és élettelen lebegőanyagokban koncentrált szervesanyag mennyiségét kifejező KOI-értékek évszakos periodicitása kevésbé jellegzetes. Az 1970-es évek elejéig a maximumok az őszitéli hónapokban jelentkeztek és 1972-ig emelkedtek. Különösen 1968—1969 és 1971—1972 évek téli időszakában volt gyakori a II. osztályú (8 g/m 3 KOIp S-t és 25 g/m 3 KOI^-t meghaladó) érték, amit a szennyvízgombák nagytömegű megjelenése is kísért. Éz egyértelműen a szennyvízterhelés növekedését és a cukorgyártási kampányok beindulását jelezte. Később a maximumok jelentkezésének időpontja eltolódott és a nyolcvanas években már rendszeresen a tavaszi időszakban az alga tömegprodukciókkal együtt jelentkezik. A KOI csúcsértékek azonban a II. oszt. határát nem érik el, sőt csökkenő tendenciát mutatnak (9. ábra). A téli időszakot jellemző értékek csökkenését a szennyvíztisztítás fejlesztése — a bécsi és pozsonyi szennyvíztelepek üzembehelyezése — és a cukorgyártás technológiai váltása okozta. A tavaszi csúcsok megjelenése az alga szaporodással van szoros kapcsolatban. Az éves átlagértékek a hatvanas, hetvenes évekhez képest a nyolcvanas években javultak. Ez arra utal, hogy a felettünk lévő vízgyűjtő területen a terhelések és a folyó öntisztuló képessége egyensúlyba került. A szennyvízterhelések és tisztító kapacitások nem távolodnak, hanem közelednek egymáshoz, záródik a „közmű olló". Érződik az osztrák vízlépcsők iszapvisszatartó hatása is és a lefolyás lassításával, a tartózkodási idő növekedésével az emberi tevékenység szennyezőanyagainak nagyobb mértékű biológiai lebomlása, tisztulása. Ezt az egyensúlyi helyzetet látszik alátámasztani az, hogy az 1981—1985 évek átlagában a Dunán Ausztria felső és alsó határa között a víz KOI^s és oldott oxigén értéke a vízlépcsők üzemelése ellenére alig változott (4. táblázat).
