Hidrológiai Közlöny 1991 (71. évfolyam)

1. szám - Sárváry István: A Hévízi-tó utánpótlódásának kérdései

SÁRVÁRY I.: A Hévízi-tó utánpótlódása 9 víz felvehesse. Két érv is szól azonban amellett, hogy a Hévízi-tó környezetében az átlagosnál magasabb hőfluxust tételezzünk fel. Az egyik: találtak néhány olyan helyi hőanomáliát (pl. a Zalaszántó feletti honvédségi terület új kútjában), amelyek arra mutatnak, hogy helyi bazalt-intruziók fűtőtestszerű működése jelentős többlethőfluxust képes produkálni. A másik érv az a meggondolás, hogy a környezetéhez képest jelentős vertikális mozgást mutató Dunántúli-középhegység peremén éppen e mozgások következtében magasabb hőfluxus várható, mint a magyar medence más — kevésbé zavart — területein. Fentiek alapján a Hévízi-tó hőgyűjtő területét lényegesen csökkenteni lehet. Amennyiben elfogadjuk a Vendel—Kisházi-eImélet eredeti formájának létjogosultságát — amely szerint a hideg és a meleg vizet szállító pályák egymás felett helyezkedhetnek el — nem lesz szükség a nagy távolságból induló és a Hévízi-tóhoz nyugat felől visszaérkező íves áramlási pályákra, amelyek mentén a számítások szerint nincs is elegendő és a megfelelő irányba mutató gradiens ahhoz, hogy ezek számottevő vízhozamot szállíthassanak. A Hévízi-tó utánpótlódási viszonyainak tisztázását másik oldalról a ki nem mondott gazdasági megfontolások nehezítették. Tekintve, hogy a Bakonyi Bauxitbányák aktív víztelenítésének hatása a Hévízi-tó hozamcsökkenésére vitán felül állt, egyszerűbb volt azt mondani, hogy a teljes hozamcsökkenést a bánya tevékenysége idézte élő, ugyanis ebben az esetben az ebből eredő összes igényeket a bányakár terhére lehetett érvényesíteni. 1989 elejétől kezdve azonban a bányák is önálló gazdasági egységekké váltak, és a bányakárra addig számlálatlanul kifizetett összegeket nem kapták meg többé az államkasszából. Lényegében ez vezetett arra, hogy vizsgálni kezdték: milyen egyéb tényezők játszhatnak szerepet a Hévízi-tó hozamcsökkenésében a bányászati vízemeléseken kívül. Rövidesen kiderült, hogy két további ilyen okot is meg lehetett nevezni: az egyik a mintegy 20 éve mutatkozó csapadékhiány és az ebből származó csökkent beszivárgás, a másik pedig a Hévízi-tó közvetlen közelében létesült hideg és meleg vizű fúrások termelésének növekedése. De a Hévízi-tó vízhozamának csökkenéséért egyedül felelős bányászat gondolata addigra már olyan mélyen beidegződött, hogy amikor a VITUKI két kutatója a közvélemény áthangolása céljából újságcikkben nyilatkozott a bányászaton kívüli egyéb okokról és a megoldás lehetőségeiről (Esti Hírlap, 1989. január), ezeket még vízügyi körökben is csak nehezen sikerült elfogadtatni. A beszivárgás csökkenése és a helyi víztermelés növekedése időben egybeesett a legnagyobb bányavíz-kiemelésekkel, így a hatások egymástól való elválasztása és ezek mértékének megállapítása komoly nehézségekbe ütközik. A nehézséget tovább fokozza a reakcióidők különbözősége: a hatások, különösen a távolabbi tényezők (bányászat, beszivárgás) esetében csak több év késéssel fejlődnek ki teljes nagyságukban. Ami a helyi vízkivételeket illeti: a Hévízi-tó hozamának nagysága miatt kezdetben alig lehetett észlelni ezek működésének hatását. A II. világháború előtt a Gyógykórháztól eltekintve csak néhány, családias jellegű apró üdülő emelt ki naponta néhányszor 10 m

3-nyi termálvizet. A 60-as évektől kezdve azonban megindult a nagy szállodák és üdülők (Hotel Termál, Hotel Aqua, SZOT-, Bányász-, Honvéd- stb. üdülők) építése, amelyek korszerű szolgáltatásaikhoz egyre több termálvizet igényeltek. Űj, mélyebbre fúrt, nagyobb átmérőjű hévízkutak épültek (Fontanális : 1965, B—18: 1983), a régiek üzeme csaknem fo195 7 19ÍS 1970 kiszáradt 2. ábra. Nyugalmi szintek változása a Hévízi-tó körül