Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

6. szám - Refuznyiki - Nyugat-európai Ipari és Kereskedelmi Kamarák Rajna-, Rhone- és Duna-melléki Szövetségének levele - A tudomány laple alatt – vagy fölött - „A Minisztertanács Beszámolója a nagymarosi munkálatok felfüggesztése alatt végzett vizsgálatok…” c. előterjesztés Határozata

374 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1890. 70. ÉVF. 6. SZAM A TUDOMÁNY LEPLE ALATT — VAGY FÖLÖTT Reményi Péter 1051 Budapest, Október 6. u. 5. Előszó A Magyar Hírlap 1989. október 4—5—6-i számaiban folytatólagosan leközölte a minisztertanácsi jelentés előkészítésében közreműködő szakértői bizottság összefoglalóját. A szakértői bizottságról csak annyit lehet megtudni, hogy Hardi Péter, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója volt a vezetője. Az „Összefoglaló a bős-nagymarosi vizsgálatokról" című jelentés a következő címek alatt került közlésre: 1. Indokolt volt a felfüggesztés. 2. A döntés elnapolása a leghátrányosabb. 3. A feszültségek elkerülhetetlenek? Aki olvasta, figyelmesen tanulmányozta a cikksorozatot, az előtt egyértelmű, hogy célkitűzésében, hangfelvételében és stílusában egyaránt egy politikai prekoncepció szolgálatában került közreadásra. Éppen ebből következik, hogy hangzatos csúsztatásokkal, fogalmazási és politikai rafinériával a Bős (Oabcikovo) nagymarosi vízlépcsőrendszer tudományos-szakmai előkészítésében, tervezésében, kivitelezésében és irányításában-ellenőrzésében részt vevő szakemberek, szervezetek szakmai felkészültségét, lelkiismeretességét, felelősségérzetét az olvasó előtt lejáratja. Már most rá kell mutatni, hogy nem csak a „vizes lobby"-ét, hanem minden közreműködő intézmény és szakember szakmai és erkölcsi hitelét rendíti meg ez a cikksorozat a társadalom szemében. Egy 28 oldalas — vagyis a cikksorozattal közel azonos terjedelmű— cikkben, stílusban is alkalmazkodva a hangvételhez, magkiséreltem válaszolni a jelentésre. Többszöri, egészen a főszerkesztőig fölmenő levelezéssel sem értem el, hogy az írást leközöljék. Dr. Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter 1989. november 21-én az Országgyűlés előtt elmondott lemondó beszédében egyértelműen kifejtette véleményét arról a demokráciáról és „demokratikus sajtóról", amely az ellenvéleménynek nem enged teret. Ehhez még egyetértő nyilatkozat sem kell. Ezért került sor végül is „Tudományos ipi-apacs. FelBŐSültem egy szakma védelmében." című eredeti cikkem átfogalmazására. A szerkesztőség, a Vásárhelyi Pál Társaság vezetősége egybehangzóan úgy ítélte — s ezt elfogadom —, hogy a szakma becsülete történelmileg is megköveteli a választ, de a napilapok manapság szokásos stílusától mentes, a legrangosabb magyar vízügyi szaklap színvonalához méltó megfogalmazásban. A továbbiakban ezt kísérlem meg teljesítení.Hogy miért, ezt talán motiválja a Figyelő 1989. november 23-i számában, ugyancsak Hardi Péter tollából megjelent „Nemzetközi ügy-e Bős-Nagymaros? Prága: új helyzet, régi érvek" című cikke. Ebből kénytelen vagyok idézni az írás végkövetkeztetését. „A szerződésmódosítást, a tárgyalások folytatását, az új műszaki megoldások vagy a garanciarendszerek kidolgozását nem szabad, sőt egyenesen súlyos hiba lenne arra a szakapparátusra, illetve arra a vezetésre bízni, amely „nyilvánosan" (a szerző kiemelése és jelzése) opponálta a kormány, illetve a parlament álláspontját és döntését, s amely ezzel pontosan azokat az elveket vallja magáénak, amelyek a csehszlovák fél mai álláspontját határozzák meg (leggyakrabban verbálisan is azonos érveléssel). Nemzeti érdekeink megfelelő képviselete nyilvános kontrollt, a korábbi látszatérvek (ez esetben különösen a szakapparátus információ- és ismeretmonopóliumára, az idő- és szakemberhiányra való hivatkozás) elvetését követeli meg." Ilyen, az egész vízügyi szolgálat lejáratását szolgáló politikai sugalmazás ismeretében lehetetlen, hogy az ellenünk irányuló politikai megnyilatkozásokra kizárólag szakmai tényekkel válaszoljak. A Vízügyi Közlemények LXX. évf. 4. füzetében (490—513. o.) dr. Nagy László (+) több évtizedes barátommal ós kollégával közös cikkben adtunk tájékoztatást a B(G)NV megvalósításához készült környezeti hatásvizsgálat eredményeiről. A cikkből nem derült ki, hogy a volt Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal kijelölt felelőseként opponense, lektora, környezet- ós természetvédelmi ellenőre voltam a munkának, a terveknek, s nem a „vizes lobby" fizetett dolgozója, akit érdekeltséggel vagy a „paramilitáris" vizes figyelemmel kényszeríthettek volna szakmai meggyőződésem esetleges megváltoztatására. Ezen cikk megjelenése után én is a vízügyi szolgálat tagja lettem, de azóta sem érzem magam renegátnak, aki elárulta a környezet- és természetvédelem ügyét. De erre soha senki nem is akart rábeszélni vagy kényszeríteni, sőt C3ak ösztönzést és támogatást kaptam a követelmények érvényesítéséhez. Ügy vélem, hogy ez a rövid „előéleti" leírás szükséges annak megértéséhez, hogy a továbbiakat nem személyes sértődöttségből írtam le, nem a szakma iránti lojalitás az alapvető okom, kizárólag az igazság rögzítése a jövendő generációk számára. Miután a szakértői bizottság összefoglalója jelen cikk előzményeként jelent meg. fölmentve érzem magam attól, hogy fölösleges ismétléseket jelentő idézeteket alkalmazzak. Az olvasó nyilván föl fogja ismerni az összefüggéseket visszautalás nélkül is. Még abban az esetben is. hja a szakmai logika alapján írásom nem követi a jelentés alcímeit, azok sorrendjét. Előzmények A B(G)NV műszaki-tudományos előkészítése 1951ben kezdődött meg. Napjainkig 3—400 db tudományos kutatási jelentés, kereken 800 szak vizsgálati és tervezési dokumentáció halmozódott föl, amelyek a generáltervező VÍZITERV tervtárában hozzáférhetők. Az 1200 dokumentáció a mindenkori árakon számolva is 800 millió Ft szakmai munkát reprezentál. Bibliográfiai közreadása külön kötetet igényelne. Ellenőrizhető ténykérdés, hogy ebben az előkészítő munkában 38 különböző MTA kutató intézet, egyetemi tanszék, számos tárca saját tudományos intézete és tervezővállalata vett részt, nem csak a vízügyi szolgálat szakintézményei. Ezek együttes munkájának eredményeit, hitelességét, hozzáértését és becsületességét megkérdőjelezni nagy merészséget vagy politikai elszántságot jelent. Társadalmi hatását, a kialakított bizalmatlanságot pedig minden bizonnyal az egyetemes tudomány, a hozzáértés és szakértelem még évtizedekig fogja érezni. De azok is, akik politikai célokból a kétely magvait elhintették, s azok is, akik ehhez asszisztáltak, vagy megpróbálták gyümölcseit a maguk hasznára kiaknázni. Ilyen megalapozottsággal és ismeretekkel rendelkező kérdésben került sor az összefoglaló jelentésben hivatkozott kormányhatározatokra, illetve a szakértői bizottságok munkájára. Ezek tevékenységét az összefoglaló jelentés nem említi, hacsak azt a dőlt betűkkel szedett mondatot nem tekintem annak, miszerint ezek alátámasztották a felfüggesztést elrendelő kormányhatározat indokoltságát. A szakemberek tájékozódása érdekében kénytelen vagyok „irodalomjegyzékként" közölni a szakbizottsági jelentések címét, a munkájukat megszervező ágazatokat, a jelentések oldalszámát és az azokkal egyet nem értő nyilatkozatok-észrevételek bibliográfiai adatait. Könnyű, sőt kimondottan olcsó fogás lenne részemről, ha szövegkörnyezetükből önkényesen kiragadott idézetekkel kísérelném meg igazolni, hogy ezek a szakértői bizottsági jelentések bizony nem igazolták vissza a felfüggestést elrendelő kormányhatározatot, de a további intézkedéseket és a kormány legutóbbi előterjesztését sem. Mint az összes bizottsági jelentés tételes ismerője, felelősségem teljes tudatában közölhetem, hogy ezek korrektül rögzítették az esetleges kockázatokat, azok elhárítására konkrét javaslatokat tettek. A költség-haszon megítélésében, a megtérülés értelmezésében voltak az adott bizottságban a szakértői megítélések