Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)
6. szám - Kató Pál: Az Bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer ökológiájának néhány fontos kérdése
364 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1990. 70. ÉVF. 6. SZAM rosi vízlépcsőre nincsen szükség. A felhagyott Duna-mederbe annyi vizet kell bocsátani, hogy határfolyó jellege (meglegyen és hajózható legyen. A nagymarosi létesítmény elrontja a Dunakanyar természetes szépségét. A Duna vize nem szennyvíz, hanem a határunkon belépve kissé szennyezett, de még I. osztályú felszíni víz. A jelenlegi szennyezettsége nélkül, azaz a szerves anyaga nélkül a zooplankton állománya sem fejlődhetne olyan szintre, hogy táplálékul szolgáljon a rákok és halivadékok számára [16], Ez a szennyezettség olyan minimális, hogy a duzzasztók iszapjában fel sem halmozódhat, mert ezek vize 0,5—3 nap alatt kicserélődik. Ezen felül a Duna vizének tisztulása a magas oxigéntartalom következtében olyan mértékű, hogy amíg a tervezett 10 éven belül elkészülnek a szükséges szennyvíztisztítók, ivóvíz-károsodás nem következhet be [17], A Kisalföld közepén, a Szigetköz és a Csallóköz alatt van egy ősi mélyedés, amelynek felszíni területe kb. 7000 km 2 és a legnagyobb mélysége 400 m [18], Ezt a mélyedést az Ös-Duna homokos kaviccsal és kristálytiszta ivóvízzel töltötte fel. Ebbe a kb. 1 milliárd m 3 mennyiségű vízbe a Duna vize nem szivárog bele, mert ez a föld alatti tó csaknem párhuzamosan lejt a szigetközi felszínnel [19], Átlagos magassága Rajkánál 129 mBf és Véneknél 111 mBf, ahol felszínre folyva természetes csapot alkot. A Duna vize áradáskor a homokos kavicsban délkelet felé az említett csapig szivárog, így semmiképpen sem keveredhet az ősi, tiszta ivóvízzel. A csúcsraj áratás a Duna vizének minőségét nem ronthatja, mert 60 millió köbméter víz naponta kétszeri lebocsátása a tározó vizében turbulens vízmozgást és vízcserét okoz, ami meggátolja az algásodást és ülepedést. Viszont, folyamatos üzemeltetés mellett a vízcsere csak három nap alatt történhet meg. A felhagyott Duna-mederbe a tervezett 50 m 3/s vízhozamnál többet bocsátani teljesen felesleges, mert annak nincsen semmi értelme, hogy a szigetközi és a csallóközi magyarokat áthághatatlan határral válasszuk el egymástól. Az 50 m 3/s víz arra elegendő, hogy a talajvíz szintjét állandósítsa. Hajózáshoz pedig 1000 m 3/s vízhozam kell. Ennyit elvonni a bősi erőműtől nem lehet, mert ennek üzemi vízszükséglete 4000 m 3/s, és a Duna átlagos vízhozama csak 2000 m 3/s. Ami a nagylétesítménynek a természet háborítatlan panorámájába való illeszkedését illeti, a nagymarosi létesítmény megjelenését neves építészek pályázaton alkották meg, úgy, hogy a legszerényebben jelenjen meg a Dunakanyarban. De jogosan tehető fel a kérdés, vajon melyik út, vasút, híd, település, vár és katedrális stb. illik bele a természet háborítatlan rendjébe? A nagymarosi vízlépcsőt elhagyni nem lehet, mert duzzasztása nélkül a korszerű, 1400 és 3300 tonnás, 2,5 m merülésű hajók kis vízállás ideje alatt a zátonyokon és a dömösi sziklapadon fennakadnak és joggal számíthatják fel a várakozási időveszteségeik kárát, a „dangubálást". Egy hangoztatott aggállyal külön kell foglalkozni, mert ebben megegyeznek a laikus környezetvédők és a vízvizsgáló szakemberek. Ez pedig a nagymarosi duzzasztott víz algásodása, amely elérheti a bajai szintet, a vízminőség II., esetenként a III. osztályát. Azonban ezt nem a vízlépcső okozza, hanem a mezőgazdaságok túlzott műtrágyázása. Ugyanis az algák kiváló tápanyaga a nitrogén, foszfor és kálium, amelyből bőven jut a felszíni vizekbe, mert a kiszórt mennyiség (300—400 kg/ha) tíz százalékát a csapadékvíz a felszíni vizekbe mossa. Bizonyítja ezt a Balaton vizének a 70-es és 80-as évékben történt feltűnő algásodása. A balatonparti vízvezetékes nyaralókból és lakóházakból a szennyvíz már száz éve táplálta az algákat, mégsem szaporodtak el és a Balaton vize a 60-as évekig ivóvízminőségű volt. A hatvanas években elkészültek a szennyvíztisztító művek és a közcsatornák is, lényegesen csökkent tehát a kommunális szennyezés, az algák ennek ellenére katasztrofálisan elszaporodtak. A magyarázat nagyon egyszerű. A Balaton területe l/10-e a vízgyűjtő területének, ahová nagyüzemi mezőgazdaságok 1960 óta hektáronként 300—400 kg műtrágyát szórtak ki évente, így a Balatont is megtrágyázták. A mezőgazdaságok már rájöttek arra, hogy szerves tárgya nélkül gazdálkodni nem lehet, csökkenteni fogják a műtrágyák használatát és művelési technológiájukat javítva (pl. vízszintes szántás) megszüntetik a felszíni vizek műtrágyázását, ezáltal az algásodást. Ha nem szüntetnék meg, és a monitoring észlelőrendszer jelzi a veszélyt, a vízminőség megőrzésére rendelkezésre áll a biotechnikai védekezés, a növényi anyagokkal táplálkozó állati szervezetek, az iszapcsigák és kagylók stb. elszaporítása, végső esetben a szerves anyagot tartalmazó iszap eltávolítása. A fel nem sorolt aggályokkal, hiedelmekkel stb. foglalkozni felesleges, mert szakszerűtlenek. A különböző „ad hoc"-bizottságok, de még az MTA bizottságok tagjai között vízépítési és vízgazdálkodási szakemberek nincsenek. 7. GAZDASÁGOSSÁG A BNV gazdaságos, vagy gazdaságtalan voltával talán felesleges foglalkozni, mert utak és vasutak, hajózási csatornák azért épülnek meg, mert szükségesek ahhoz, hogy az életszínvonalunk emelkedjék. A „Panamerican úthálózat" már csaknem egy fél évszázada épül hosszirányban Alaszkától a Tűzföldig és transverzálisan az Atlanti-óceán partjaitól a Csendes-óceán partjáig. Ez ideig 32 000 km készült el és az észak-amerikai kormányok nagyabb összegekkel járulták hozzá a kutatások, felmérések stb. költségeihez. Az Amazonasz-medencét átszelő út költsége kilométerenként 100 ezer dollár, és gazdaságossági számításokat nem is végeztek. Jelentős eredménye az útépítésnek pl. az, hogy az úttal feltárt területeken a lakosság egyes helyeken megötszöröződött [20]. Azonban, legyünk szerények, mert úgy a Magyar mint a Csehszlovák Köztársaság szegény állam az amerikaiakhoz viszonyítva. így illik a BNV 108 milliárd Ft (1988-as árszint) beruházási költségé-