Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

5. szám - Vita - Zsuffa István: Kisebbségben

314 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1990. 70. ÉVF., 5. SZÁM mesterségesen fölszított gyűlöletet. Ebben a helyzetben az ellenzők a józan észt is félredobták: állítsuk le Nagymarost, állítsuk föl az 1990-es évek Sztálin-csizma emlékművét. A megbénított munkagödör valóban táj romboló monstrumával évtizedekre szóló győzelmi mementó készíthető. A leállítás ma már mindenképpen fontos, hiszen az ellenzők éppen olyan jól tudják, mint mi, hogy az üzembe helyezés után semmiféle „ökológiai katasztrófa", de még kimutatható negatív változás sem fog történni. Legyen maga a leállítás a bizonyíték, ós egyben érv is újabb és újabb hasonló akciókhoz. Erre mutat a propaganda gépezet érveinek a többsége. Vargha Balázs ötletén és a Budapestet fenyegető árvízprodukáláson kívül az összes támadás a dunakilitibősi egységre irányul. Valószínűnek látszik, hogy a Mátyás-palota elöntésére célzó ötlet egyszeri publikálásával meg is elégszenek (most már elég, ha szóban terjesztik, hátuk mögött a rangos publikációval), ós az árvízi ötletet már az 1988-as „tudományos értekezlet" dokumentumából is kiemelték. Maradt a recept: kritizálják Bőst, és ennek alapján követelik Nagymaros leállítását. Sőt leállítják Bőst, hogy e zsarolás után kompromisszumként maradjon a Sztálin-csizma. A gondosan eltervezett ós nagy, a vízügyénél sokszorosan nagyobb apparátussal dolgozó propaganda által pontosan, részletekig kidolgozott elképzelés lassan megvalósul, de nincs is remény más kimenetelre: a fölvázolt Sztálin-csizmán kívül nincsen más politikai cél, nincs más elképzelés. Aki pedig ennek útjában áll, az gyűlöletes ellenséggé válik. Éppen a vízlépcső ügyben mosódott össze a jelen a múlttal. Előbb a 40 óv eszközei, majd a kormányfővel az élen a régi rend leghűbb szolgái is megtalálták a helyüket az új rendben, amelynek ellenségkép szükségletét a vízimérnökök testesítik meg. És hogy közben minden a régiben marad, az nem fontos, hiszen itt a győzelem. A vízről, sőt a vízügyről lehetne teljesebb, szebb antológiát is összeállítani: az árvízről már Janus Pannonius is csodaszép ódát írt. A Tisza nemcsak Petőfinek egyik legszebb verse, hanem a szakmánk szépségének is megfogalmazása. A „mesemondó" Jókai csodálatos realitással, műszaki pontossággal írta le a pesti árvizet, a Tisza árvizét, az árvódekező mérnök munkáját. Móra, Tömörkény is pontos kópét ad a vízügy proletárjainak, a kubikusoknak a munkájáról. Sehol semmiféle műszaki tévedés, sehol semmi ellentmondás. Vagy talán írtak a múltban is valótlant, ostobát, de azok nem bizonyultak maradandónak? A kultúránk rostájában kell bíznunk, hogy mindaz amit ma összeírnak rólunk, majd elenyészik. Erre nem a vizimórnöknek, hanem kultúránknak van elsősorban szüksége. A mai írók új művei a Hidrológiai Közlöny kiadási üteménél jóval gyorsabban követik egymást: lehetetlen teljes képet adni a megjelenő cikkek spektrumáról. A válogatás szubjektív, ós e szubjektivitást csak fokoztam azzal, hogy uz írásban laikus voltom ellenére a toll mestereinek írásaihoz kommentárokat, összekötő szöveget írtam. A kontraszt szembeszökő: de, úgy érzem, kényszerültem erre az idegen területre történő kirándulásra. Mentségemül szolgáljon, hogy a kirívó magyartalanságokat, nehézkes mondatokat, az otrombu ós kevésbé súlyos helyesírási hibákat szakemberek, szerkesztőm, a nyomdai korrektor kigyomlálja. írásom mondanivalójának ez u javítás nem ártott, bár e javítás után is e munka az irodalmi dilettantizmus terméke maradt. A kijavított cikk azonban biztos, hogy nem bosszantja annyira az íráshoz értő olvasót, mint a javítatlan. Ez számomra is megnyugtató, hiszen az elemi hibák, ostobaságok nemcsak az írás értékét, érthetőségét, de a szerzőt is minősítik. Ez nemcsak a nyelvtanban igaz. A szakember javítása a leírtak lényegét nem kell, hogy megváltoztassa, de mindenfajta szűrhető ostobaság minden irodalmi alkotásnak minősítő terhe marad. Illyés Gyula cikkét nem kísérték jegyzeteim. Szentségtörésnek éreztem volna minden megjegyzésemet ahhoz az íráshoz, amelyet minden ősszel fölolvastatok a Főiskola hallgatóinak. Fölolvastatom, magam fennhangon olvasni nem merem, mert nem szeretem ha a hungoin megcsuklik. A minőség jogán remélhetjük, hogy szolgálatunk kópét ez az írás írja be a nemzet tudatába, de ha tévednék is, annyi biztos, hogy Illyésnek ezt a cikkét a mi munkánk inspirálta: ez számunkra a legdöntőbb ítélet. kínig miklós (ezelőtt Kliuiifiilircr .11.) •* « C C

k II ^ •I ..Kél Icilíjci'c.s/.IH'/.". m i- és zsibárus-uteza közepén |;.UMJ.I injiL.I.'iiniiM 11 bel- és külföldi ásvány-vizek valamim júlrendczctt fűszer-, esemegeSKmmBial'l l a Icgillcmiöhh árérl. föyj*? Megrendelőieket bárminemű tárgyakra elfogad, s azt pontosan a gyorsan teljesít. RAKTARAT