Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

5. szám - Vita - Zsuffa István: Kisebbségben

VITA 3,309 Vita Kisebbségben! Zsufía István PMMF Vízgazdálkodási Intézet 6500 Raja, Bajcsy-Zsilinszky ót 14. A Hidrológiai Közlöny 1990. évfolyamának 1. ós 2. számában közöltük Zsuffa István összeállításónak első négy fejezetét. A befejező, V. és VI. fejezetet az alábbiakban adjuk közre. (Főszerkesztő) V, Az 1965-ös dunai árvízről a korosztályom által a kötelező olvasmányokon megismert, félreismert Szabó Pál is írt. A liivatlan és elkésett, dilettáns recenzens e cikkből az utolsó mondatokat idézi. Hanem ami még írásba kívánkozik, nagyon is túlnő az én egyéni érzelmeimen. Ez pedig a következő: A diadalmas harc hőskölteményt vár, hogy ne csak múlón, de mindörökre rakódjon le ez a tett és erő és bátorság a magyar nép szírében. Rakódjon le legalább úgy és annyira, mint annakidején a pesti árvíz hősi legendája, ódája, költeménye; írók, ez a kötelesség titeket vár" íróink ozt a, Szabó Pál által rájuk rótt kötelességüket bizony furcsán teljesítették. Illyés a tanúnk, hogy nem hiányzik nekünk ez a hősköltemény. Ő írta rólunk: „Egy érzelemben mintha mégis fogyatékosak volnának. Nem vártak hálát. Hogy hálát eleve nem vártak, még megmagyarázható. De hogy utólag is félszegen hallgatták — ez mivel magyarázható?" Bizony, ma már nemcsak félszegen hallgatjuk, de meglepődünk, elkererediink, hogy Szabó Pál érzelmei az ellenkezőjükbe váltottak az utódok tollán: olvastuk a ,,Dnna. Egy antológia" könyvet. VI. Az idő azonban múlik. A Dvna kötet megjelenése óta eltelt fél évben is jó néhány magyar író foglalkozott közös témánkkal. A sok cikkből, természetesen szubjektív módon, kettőt idézek. Czakó Gábornak a VIGÍLIA 1988. évi ,,A gyermek •—- áldás" alcímű számában megjelent szép cikke elsősorban a magyar családok és a családi erkölcs kérdéseivel foglalkozik. A cikkből csak a bennünket érintő bekezdéseket idézzük. Czakó Gábor: Sár és igen (Részlet) "9. Az egyke-terv semmiben sem különbözik a gigantikus természetátalakítóktól. Abban sem, hogy hatásai a messzi jövőben pusztítanak igazán. Mint az asszuáni erőmű: a nagy gát alapjai alatt átszivárgó pszeudoNilus bő évtized múltán érte cl Kairót. Ott évszázados, szilárd vályogépületek nyomása a fölszínre kónyszerítette a vizet, és egymást érik a tömegszerencsétlenségek. Láthatták volna ezt előre a tervezők? Talán igon, talán nem. De ha láthatták volna is, a terv, a mű, a demiurgoszkodás már elvakította őket, és ha törik, ha szakad, megalkották volna az erőművüket. Soha mérnök nem hagyott félbe tervet önszántából. Az atombomba alkotói is utólag szóltak... Ez a folyamat zajlik a mi vízlépcsőink körül, és ez a helyzet az egykózóssel is. Hogy a nemzet kihal? Vörösmartys romantika. No, persze igaz, Nemzetek jönnek-mennek. Az egykézők kihalás előtt összeomlanak, mert munkaképes korosztályaikat összelapítják az eltartandó öregek óriási tömegei. ..." Az irodalom műhelytitkait nem ismerő mérnök-olvasónak is föltűnik, bogy a cikk — itt nem idézett — szép gondolatait és gondolattársításait másutt példák nem kísérik. Vajon az idézett gondolatkapcsolásnál példa azért kellett, hogy ezt a váratlan párhuzamot, az egykézós és a vízlépcsőépítés párhuzamát jobban alátámassza, vagy talán azért, inert itt már nem is az egykézés a lényeg, hanem a vízlépcső? Czakó cikkében már a mérnököt a nemzethalál okozóival együtt említi. Cikkének ez a része elsősorban az egykézós gyakorlatát, az önző családtervezést hasonlítja munkánkhoz. A mi vízlépcsőink „közismert következményeivel" világítja meg az egykézés kevésbé elismert katasztrofális hatását. Tetszetős megállapításával könnyű perbe szállani: a többlet energiára, az öntözéses rizstermesztésre a túlnépesedett ós népesedő országoknak van szüksége. A környezetvédelem a túlcivilizált országok programja: ahol a fejlődós nulla szinten tartása csak a népesség szaporulat nulla szinten tartása mellett képzelhető el. A környezeti ártalmak között özekben az országokban a gyermekzsivaj is szerepel. Czakó Oábor azonban nem a konkrét célt, hanem a távlatra tervezést kéri számon az cgykézőktől ós n vízi mérnököktől egyaránt. A cikk ilyen irányzatú párhuzamba állítása is vitatható: Attenborougli világot bejárt nagyszerű filmsorozatának, az „Élő bolygónak" záró képei éppen a vízerőműveket mutatták, mint a megújuló, hulladékot nem termelő, mint az emberi életet biztosító legfőbb energiaforrást. A természetet nagyon szerető és ismerő környezetvédő minden tévedés ós félreértelmezés elkerülésére ezt a tényt nemcsak képsorozatával, de a képsorozatot kísérő elmélkedésével is alátámasztotta. Az idézett bekezdés állításaival azonban, éppen a közölt „alátámasztó példa" hihetetlenül abszurd jellege miatt érdemben igen fárasztó vitatkozni. A Verne-i fantáziát fölülmúló földalatti folyó, az évszázados vályogópületek nyomásának hatására fölfelé mászó víz elemi szintű értelmetlenség. A Szerző o siiletlonséget külföldi bulvár-lapokból vette át, nem (") találta ki. Miért bírálta volna fölül Czakó Gábor azt, amit a Spiegelben olvasott: az elemi (elemi-iskolai) fizikai ismeret a műveltségnek nem része, a vízlépcső vitában pedig nem a logikus, hanem a hatásos érvelés a fontos.