Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

5. szám - Kiss István†: A vízfeltörések formái és szerepük a szikes területek kialakulásában

286 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1990. 70. ÉVF., 5. SZÁM elmondták, hogy e terület régebben is vizenyős, szikes foltosnak mutatkozott, ezért a gazdák annak idején az építendő tanyáik helyét távolabb választották ki. A háttérben látható tanyák egymáshoz viszonylag közel épültek, szikes foltoktól mentes területen. A fényképen látható, hogy a különböző méretű és alakú szikes foltak felülete néhol feldomborodó, s e helyeken a talaj rögök is nagyobbak. A talajt a tudományos előírásnak megfelelően sekélyen szántották és gondosan porhanyították, ennek ellenére a szikes foltokon a megmunkált talajfelület feltűnően rögös-göröngyös. Az ilyen helyeken a szántás még megfelelő talajnedvesség esetén is „szalonnás" lesz. Ha pedig teljesen kiszáradt talajon erőszakolják a szántást, akkor az eke nagy hantokat tép fel, amelyeknek a további elmunkálása igen nehéz, vagy gyakran sikertelen. Hazánk legjellegzetesebb szikes területeit bejárva több alkalommal tapasztaltam, hogy a nedvesvizenyős foltok viszonylag egymáshoz közel levő területeken sem azonos időpontban mutatkoznak. A kardoskút—pusztaközponti Fehér-tó szárazra kerülő medrének keleti végénél egymás mellett két sötét-sáros folt egyidőben jelentkezett, tőlük nyugat felé kb. 600 m-re pedig csaknem egymásba olvadó három folt már fehérlőben pompázott. E jelenséget e foltok esetében több alkalommal is meg lehetett figyelni. Hasonló esetet a kardoskút— pusztaközponti szikes legelőn is észleltünk. E jelenségnek nagyon szélsőséges esetét figyeltük meg szántóföldön Kakasszék határában 1968 tavaszán (5. kép). A képen látható szántott területen néhány nappal korábban traktor haladt keresztül, s a szikes folt szegélye felé kb. 2—3 m-es szakaszon egyik kereke lesüllyedt. Itt még működött a vízfeltörés. A mellette levő, vele már csaknem összeolvadó szikes folt talaja viszont már száraz volt. Kakasszék szikes tó-sorának partmelléken és a környező szántóföldeken 1968-ban és 1970-ben a vízfeltöréseknek igen sok formája volt észlelhető. A fürdőkultúrába nem vont tórészlet partmellékén 1968 nyarán egymástól néhány lépésnyire jelent5. kép. A szikes foltokon a vízfeltörés működésének idején a traktor kereke is megsüllyedt. Nem működő vízfeltörésen (lásd elöl) a traktor megsüllyedése sem következik be keztek vízfeltöréses foltok, illetve még sűrűbben azok tenyérnagyságú kezdeményei. Ez utóbbiak arra mutattak, hogy a foltok is több „forráska" működésének eredményei. Hasonló jelenségeket lehetett megfigyelni 1970 nyarán is, amikor a Pósahalomtól a Lebuki-laposon át Szentetornya határáig kísértük figyelemmel a vízfeltörések nagy változatosságát és azok kártételét. Hazai szikeseink hidrológiai viszonyait több tucat értekezésben ismertettem, ez a rövid beszámolóm azonban csak néhány közleményen (1963, 1968, 1970, 1971, 1972, 1976, 1979) alapján készült. Azonban a sok közlés egyike sem tartalmaz olyan jelenségbeli gazdaságot, mint amilyen 1970 nyarán Kakasszék környékén észlelhető volt. Lehetséges, hogy a vízfeltörések nemcsak nálunk, hanem más helyeken vagy kontinenseken is jelentős szerepűek a talajok szikesedésének folyamatában. Erre mutatnak J. Tóth (1996, 1971) vizsgálatai is, amelyek Kanada Alberta tartományából tártak fel hasonló jelenségeket. Amit Kakasszék vagy Kardoskút—Pusztaközpont népe „forrásnak" vagy „forráskának" nevez, azt Kanada földművelői a megnyilvánulás különbségei szerint „soap hole" („szappanlyuk"), „mud spring" („sár-forrás"), vagy „mud vulcano" („sárvulkán") kifejzésekkel jelölik. A szántóföldi szikes foltok javítására is megindult a munka hazánkban. E téren kiemelkedő Prettenhoffer Imre (1969) munkássága. Módszerét 3 pontban, tömören foglalta össze. Ezt könyvéből idézzük: „1. A szikfoltok szükség szerinti adagú gipszezése. 2. A szikfoltok és azok környékének — az utóbbiak rendszerint sekély termőrétegűek — altalaj lazítása 55—60 cm mélységig, keresztbe-hosszába. 3. A szódás szikes foltok terítése jó humuszos fekete földdel, kb. 15—20 cm vastagon földgyalugépekkel, a tábla hátas fekvésű, nem szikes részén nyitott bányából, vagy a tábla nem szikes része feltalajának gyalugéppel történő sekély lenyeséséből származó fekete földdel. A fenti módon a kb. 15—20 cm vastag feketeföldréteg, az alatta levő, szintén kb. 20 cm gipszezett réteg, majd az alatta levő, 35—40 cm-es altalajlazított rétegből egy mély termőrétegű szelvény áll elő. Ez a gazdasági növények fejlődését tudja biztosítani." E módszer kedvező eredményt hozott. A kukorica a szódás altalajra rendkívül érzékeny, mégis a javítás nyomán az eredmény kedvező volt: a kísérleti táblán a nem szikes helyeken a kukorica 180 cm magasra fejlődött, s a javított szikes foltokon csak 15 cm-rel voltak alacsonyabbak e növények. A kedvező eredményű ismertetést Prettenhoffer igen reálisan a következő sorokkal zárta: „A kísérletet természetesen az eljárás tartamhatásának megfigyelése céljából évekig megfigyelés alatt fogjuk tartani. Az eljárás továbbfejlesztése érdekében azonban az egyes részletkérdések tanulmányozására újabb kísérletek is folyamatban vannak." Az a véleményünk, hogy a további kísérletező munka a szikeseken jelentkező vízfeltörések szikesítő szerepének ellenőrzése tekintetében is igen hasznos lehetne. Ezen a téren a vízügyi kutatómunka a talajkutatásnak és a növénykísérleti kutatásnak is segítséget nyújthatna. Hasznos volna,