Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)
5. szám - Domokos Miklós: Vízgazdálkodás-fejlesztés, vízmérleg-meghatározás
DOMOKOS M.: Vízgazdálkodás—vízmérleg 273 Körtvélyi Kálmán a borsodi iparvidék időszerű vízgazdálkodási kérdéseivel, ill. vízgazdálkodásfejlesztésével foglalkozó tanulmányának egyik vezérlő alapgondolata, hogy a terület fejlődését úgy kell irányítani, hogy azon az emberi tevékenység a környezettel hosszú távon fenntartható összhangba kerüljön. A vizsgált borsodi terület hasznosítható vízkészletének zöme a felszíni vízfolyásokból nyerhető; e vízkészlet minősége azonban — külés belföldi szennyezések következtében — a legtöbb esetben erősen kifogásolható. A jelenlegi és a tervezett vízgazdálkodási állapotot bőséges számadatokkal dokumentáló tanulmány a vízkészletek racionális használatát, a vízkímélő technológiák elterjesztését, a hasznosítható vízkészletek növelését és a vízigények felülvizsgálatát, ill. jogi-közgazdasági szabályozását sürgeti. Az észak-magyarországi (Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyei) bányászkodás és bánya víztelenítés vízgazdálkodási kapcsolatait és hatásait feltáró, ugyancsak gazdagon dokumentált tanulmányában Stéfán Márton hangsúlyozza azt a tapasztalatot, hogy a felszín alatti és a felszíni rétegek közötti közvetlen összeköttetés a felszíni rendszerekre mennyiségi viszonylatban mindig előnyös, minőségi viszonylatban pedig leginkább hátrányos következményekkel jár. A bányászkodás és a vízgazdálkodás közötti kapcsolat fő problémáját abban látja, hogy a bányászkodás szinte még ma is csak valamely ásvány termelésére szorítkozik, mífí az egyéb anyagokat hulladéknak, és a vizet is mielőbb eltávolítandó meddő anyagnak tekinti. Ennek következtében mind a mélyművelésű, mind a külszíni bányák víztelenítési tevékenysége nem egyszer váratlan és drasztikus vízgazdálkodási következményekkel jár, amelyek ellens-lyozása költséges intézkedéseket követel (pl. a Sajószentpéter —Berente—Kazincbarcika, Putnok és Ózd térségében a bányavíztelenítés következtében elapadt kutak vizét pótló regionális vízellátó rendszer létesítését). A Thorez külfejtés környezetében az elmúlt 18 évben a víszintsüllyedés sebessége a különböző rétegekben 1,6—3,3 m/év volt. A tanulmányban vizsgált két megye bányászati érdekű vízkitermelése jelenleg 59-10° m 3/év, ami a területen évente beszivárgó vízmennyiség 6%-a. A kitermelt víz értékét a vízkészlethasználati díj csak képletesen jellemzi; aránya a bányaköltségek között elhanyagolható. A bányavállalatok nem érdekeltek a kitermelt vízmennyiség csökkentésében, ill. hasznosítási lehetőségeinek megkeresésében. A vázolt mennyiség hatásokhoz helyenként súlyos vízminőségrontó hatások járulnak. Így pl. a Tarna mentén az 1200 mg/l feletti sókoncentráció időbeli tartóssága, a bányavíztermelés következtében 10 év alatt 6%-ról 20%-ra nőtt. Emiatt ma már kérdéses a Tarna vizének öntözővízként való hasznosíthatósága. A vázolt helyzetet súlyosbítja, hogy a mélyművelésű bányák nyitását mind a mai napig nem előzi meg kötelező, részletes vízgazdálkodási hatásvizsgálat. A víztelenítést nem a termelési technológia részeként, hanem biztonsági intézkedésként tervezik meg. A tanulmány a továbbiakban ismerteti az ÉszakMagyarországon víztelenítés érdekében kitermelt bányavizek ivóvízellátási és más vízgazdálkodási célra való hasznosítását, ill. a vízminőségrontás megelőzését célzó eddigi intézkedéseket és terveket, valamint a mélyművelésű és külszíni bányák meddőinek, bányagödreinek vízgazdálkodási, mezőgazdasági és környezetvédelmi rekultivációjával kapcsolatos feladatokat. Stéfán Márton tanulmánya a vízgazdálkodás-fejlesztés egyik, nem csupán Észak-Magyarországon égető gondját tárja fel alapos elemzéssel, egyúttal kijelölve a kibontakozás műszaki, közgazdasági és igazgatási lehetőségeit, ill. feladatait is. 2. Vízmérleg-meghatározás 2.1 Szakterületi áttekintés 2.1.1. Az altémakör elvi háttere A vízkészlet-gazdálkodási döntéselőkészítés célja — általános megfogalmazásban — annak megállapítása, hogy valamely vízgazdálkodási egység (vízfolyásszakasz, földfelszín- vagy földkéregdarab) meghatározott fejlesztési szinten meglévő, ill. előirányzott vízhasználóinak a vízigényei az egység meghatározott szabályozási tevékenységekkel előállított — vagy természetben rendelkezésre álló — hasznosítható vízkészletéből, mennyiségi és minőségi vonatkozásban, a megkívánt biztonsággal kielégíthetők-e. A fenti célú döntéselőkészítő vizsgálatok egyaránt szolgálhatják az adott vízkészlet-gazdálkodási rendszer valamely meglévő vagy tervezett vízkészlet-vízigény konfigurációja megfelelő voltának az ellenőrzését vagy pedig több ilyen konfiguráció (döntési változat) összehasonlítását, ill. rangsorolását. Az ilyen vizsgálatok egyben a vízkészlet-gazdálkodási helyzetfelmérésnek, összehasonlító, ill. tájékoztató nyilvántartásnak is alapjai. Az említett döntéselőkészítő vizsgálatok eszközei — a vizsgálat céljától, a vizsgált rendszer nagyságától és összetettségétől, a rendelkezésre álló adatok részletességétől és a megbízhatóságtól stb. függően — különfélék lehetnek. Az eddigi gyakorlat alapján két fő csoportba lehet őket sorolni : 1. Szimulációs vizsgálatok, amelyek a vízikészletgazdálkodási rendszer működésének utánzásával mutatják ki a rendszerműködés eredményességét jellemző mutatókat. 2. Vízgazdálkodási mérlegek (vízmérlegek), amelyek egy-egy rendszer működésének eredményességét összevontan (szintetizálva) jellemzik (2. ábra). A vízkészlet-gazdálkodási döntéselőkészítés fenti két munkaeszköze között (Domokos, 1976) fennáll az a kölcsönös kapcsolat, hogy — a vízmérleg felfogható egy szimulációs vizsgálat végsőkig egyszerűsített változatának, — minden szimulációs vizsgálat lényegében a vizsgált egység területi- és időelemeire felírt vízmérlegek láncolatából épül fel. Az 1. alatti szimulációs vizsgálat lehet: a) stacionárius, amidőn a vízgazdálkodás-fejlesztés szintjét „befagyasztott"-nak képzeljük (a vízigények és a vízpótlások várható értéke a szimulációs időszak alatt konstans),
