Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

4. szám - Refuznyiki - Ismétlődik a történelem? - Nemere Péter és Lorberer Árpád vitája - Gátak az algáknak? - Tudományos IPI-APACS

REFUZNYIKI 253 vízlépcsőrendszerről, a közgazdász és a szociológus a földrengésről, s még sorolhatnám tovább. Méghozzá a magyar sajtó segítségével konkrétan név, képzettség, munkahely és dátum megjelölésével. Érdekes, hogy számos nyilatkozó akadémikus is, amikor a közelmúltban a Minisztertanács határozata alapján megalakított, valóban hozzáértő és a terveket, kockázatokat egyaránt ismerő tényleges szakértői bizottságok tagjai voltak, ezek jelentéseit egyetértőleg aláírták, a munka során érdemi ellenvetéseik nem voltak. Aztán furcsa módon a kollektív szakértői véleményektől merőben eltérő nyilvános nyilatkozatokat tettek. Ezek a tények ugyancsak hiteles dokumentumokkal igazolhatók. De a személyeskedés most nem lehet feladatunk. Hát ilyen alapon alakult ki az „ökológiai szükséghelyzet", ilyen politikai kibicek véleményére támaszkodva foglalt állást kormányfőnk a csehszlovákokkal folytatott tárgyaláson, mondván, hogy: ,,a tudományos valószínűség adott foka elegendő". Hogy mire, az persze nagyon is vitatható. Mert a felfüggesztéshez, a tervmódosításhoz, az esetleges leállításhoz biztosan nem. A magyar, a cseh és a szlovák tudományos intézetek, műszaki tervező vállalatok több mint 30 éven keresztül dolgoztak együtt a dunai vízlépcsőrendszer előkészítésén és megvalósításán. Ismerjük egymás eredményeit, sőt gondolatait is, mint a saját zsebünket, hiszen kemény szakmai viták, egyeztetések sok ezer lépésén át jutottunk el a mai napig. Ezért olyan „gyanús" a vizes lobby hazaáruló egyetértése a csehszlovák kollégák és tudósok álláspontjával, ezért kiáltható ki a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium a sajtóban „ellenkormánynak". Csupán azért, mert ragaszkodik saját, megalapozott szakmai meggyőződéséhez és korrekt nemzetközi szerződések betartásához. Ilyen feltételek között a lobbynak, a szakmának igen is büszkén kell vállalnia azt a vádat is, miszerint az OVIBER—KVM által kidolgozott: munkaközi anyagban nyoma sincs annak a szemléletváltásnak, amely kormányzati szinten következett be... , ahogy azt a minisztertanácsi előterjesztést szerkesztő munkacsoport 1989. szeptember 5-én írta. Az ENSZ, az UNESCO, a WHO és egyéb nemzetközi szervek évtizedek óta világviszonylatban kiemelt szakmai elismerését veszítenénk el, ha most a politikai túlélést vagy átmentést, illetve a hatalomra jutást szolgáló fuvallatok váltakozó irányai szerint náciként hajladoznánk. Mi szakemberek vagyunk, s nem politikusok. Ezernél több, kereken 800 millió Ft összértékű tudományos kutatási jelentés, szakmai feltárás és vizsgálat, műszaki terv alapozza meg meggyőződésünket és biztonságunkat. Ha bűn, hogy ezt nem adjuk fel tudományos hitelt nélkülöző, megalapozatlan kijelentésekkel szemben, akkor vállalnunk kell a bűnösséget a mai politikai közhangulatban, de nem a jövendő generációk szakmatörténeti értékítélésében! S nekünk ez az értékesebb! A BNV egyértelműen egy műszaki terv, műszaki létesítményrendszer. Vízépítő mérnökök, hidraulikusok, hidrológusok, folyamszabályozással és árvízvédelemmel hivatásszerűen foglalkozó mérnökök, vízgépészek, energetikusok, elektromos mérnökök vettek részt kezdettől fogva az előkészítés és megvalósítás irányításában. És mégis bárki által bármikor ellenőrizhető módon már 1967-ben megrendelték a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemtől az első ökológiai vizsgálatot az ártéri erdők megmentése céljából. Az 1977-ben elfogadott Közös Egyezményes Terv szellemében évente készültek az ökológiai ellenőrző vizsgálatok. 1980-tól a Keszthelyi és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, az MTA Talajtani Kutató Intézete, a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja, az Országos Meteorológiai Szolgálat, az Erdészeti Tudományos Intézet — hogy a többit ne soroljam — közreműködésével táblaszintű bontásban folyamatosan kerül vizsgálati a a mező- és erdőgazdálkodás eredményessége, komplex ökológiai értékelése. Az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Botanikai és ökológiai Intézete 1986-tól folyamatosan vizsgálja illetékes szakmúzeumok és egyéb szervezetek bevonásával a természetes növény- és állatközösségek állapotát. A BNV előkészítése során már az 50-es évek végén megrendelték a vizesek az összes központi és területi múzeumok közreműködését a régészeti-történeti emlékek felkutatására, feltárására és a leletmentésre. A magyar régészetnek és muzeológiának a történelem során még soha nem volt ilyen anyagi fedezete, mint amit a vizes lobby biztosított számára. Ennek a széles körű biológiai-ökológiai, illetve régészeti előkészítésnek, szakintézményeknek és szakembereknek a tudományos hitelét kérdőjelezik meg ország-világ előtt azok, akik „ökológiai szükséghelyzet"-tel riogatják az ország népét vagy próbálnak meg alibit kovácsolni politikai döntésekhez. S ezek mellett nyilvánvaló, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, s ezért a vizesek fokozottan éltek a lehetőséggel, hogy saját intézményeik jobban megismerjék a Duna vízjárását, vízminőségét, a parti szűrésű vízbázisok jobb kihasználhatóságát stb. Mert a hidraulikai, hidrológiai, hidrogeológiai, hidrobiológiái kutatásokra és vizsgálatokra fordították a legtöbb pénzt. Persze közel sem biztos, hogy eleget! A tudományos ismeretek, a technikai lehetőségek fellődése szinte naponta megkérdőjelezhetné, hogy a tegnap eredményei elegendő biztonságot adnak-e a ma megvalósítandó tervekhez. De ilyen alapon az elmúlt évtizedekben, sőt évszázadokban felépített minden építményünket, minden alkalmazott építő anyagot, minden technikát és technológiát is revízió alá kellene vonnunk. Vajon mennyi állná ki a próbát? Az Országház, a paneles lakótelepek megfelelnének-e a legújabb földrengés-veszélyeztettségi—földrengésállósági tudományos — tehát elvi! — biztonsági követelményeknek? A mechanikusan ugyancsak igénybe vett aszfaltos útburkolatainkról mennyi rákkeltő anyagot mos be az eső a csatornákon keresztül az ivóvizünket biztosító Dunába? Soroljam tovább a „tudományos valószínűség adott fokai" alapján jogos kérdéseket? Inkább visszatérek az „ökológiai szükséghelyzet" és a BNV néhány kiragadott összefüggésére. Mindenekelőtt arról, hogy mi az „ökológiai szükséghelyzet"? Egy biztos, az ökológia, sőt az általánosabb biológia tudománya sem ismeri ezt a fogalmat. Környezetvédelmi szempontból pl. egy szmogriadó — amikor a közúti közlekedést, az ipari termelést egy időre leállítják — tekinthető szükséghelyzetnek is. Vízminőség-védelmi szempontból egy rendkívüli szenynyezés haváriát jelent ugyan, de nem szükségállapotot. Folyamatosan és dinamikusan változó biológiai környezetünkben — ahol a növény- és állattársulások állandó változásban vannak napszak, évszak vonatkozásban is, nemcsak több éves távlatokban — ez a „szükséghelyzet" egyszerűen érthetetlen és értelmezhetetlen. Még akkor is, ha a helsinki záróokmány szellemének szeretnénk aláfeküdni nemzetközi jogi alibiszerzés céljából. A hidrobiológia, az ökológia minden alapvető fogalommeghatározó szakkönyvét átvizsgáltam, de ezzel a címszóval nem találkoztam. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Tanács (OKTT) és a Minisztertanács vonatkozó határozatainak megfelelően visszamenőleg összegyűjtöttünk és 1985-ig bezárólag közreadtunk minden mérési, megfigyelési, észlelési adatot a BNV hatásterületére. Az 1986. évi monitoring adatokat ugyancsak nyilvánosan közreadtuk. Hát az ezekben szereplő vizsgálati tényadatok valóban igazolják, hogy mind a Szigetköz területén, mind a Gönyü— Nagymaros közötti Dunaszakasz mentén botanikailag rendkívül erős degradáció tapasztalható. A vadon élő növények kereken 50%-a mindkét területen eltolódott a szárazságtűrő fajok irányába, a védett és természetes fajok visszaszorultak. Ha netán ez ökológiai szükséghelyzetnek titulálható, akkor egyértelmű, hogy ezt nem a BNV okozta, hanem a területhasználat, a mező- és erdőgazdaság, az üdülőépítés, -parcellázás és egyéb ténye-