Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

4. szám - Karászi Kálmán: Gondolatok a vízügyi ágazati politikáról, az ágazati szemléletről

KARÁSZI K.: Vízügyi ágazati politika 203 Megítélésünk szerint — mely természetesen vitatható — a helyesnek tűnő ágazati szemlélet e téren a következő lehet. Az ágazat azt tegye feladatává, hogy ismeretterjesztésében mutasson rá az öntözés hasznosságára. Mutassa be azt is, hogy milyen térségekben, milyen hidrológiai, műszaki, gazdasági feltételek mellett lehetséges az öntözési lehetőségek megteremtése. Végezze el az igényelt vízügyi-műszaki munkálatokat, szolgáltassa az öntözővizet. Az öntözés, nem öntözés mezőgazdasági kérdésének eldöntését vagy ennek alakulását azonban tekintse a mezőgazdaság feladatának és felelősségi körének. Ez a magatartásforma nem az ügytől való visszahúzódást, hanem a szerepkörök világos kialakítását jelenti. A másik példa Bős—Nagymaros ügye. Abba bele nem menve, hogy az ellenzők indulataitól túlfűtött vitában elhangzott érveknek mennyi az igazságtartalma, azt feltétlenül meg kell állapítani, hogy a megvalósító, az akaró, úgymond a „károkozó" szerepkör úgy tapad a szolgálathoz, mintha a létesítés indoka, szándéka kizárólag valamilyen vizes érdekű megfontolásból származna. Ezt a hálátlan szerepkört a szolgálat akkor vette magára, amikor korábban — még a tervkészítések fázisában — engedte kívül maradni azokat az igénylő ágazatökat (energetika, közlekedés), melyeknek a megvalósítás elsősorban állt érdekében. Ezek most mossák kezüket. Harmadik példaként csak utalunk a Balaton vízminőségének a 70-es években elindult romlásával, majd javításával kapcsolatban kialakult helyzetre, s abban a szolgálatra kiosztott szerepkörre. A példákból sommás következtetésként azt az ágazaton belül több szájból elhangzó vélekedést tartjuk szükségesnek megemlíteni, mely szerint a vízügyi ágazat több esetben olyan kérdéskörökben is „magára húzta" a teljes felelősséget vagy annak nagy részét, melyekben szerepének jellege elsősorban szolgáltatási, igény kielégítési szerepkör, s ebből származólag az érdektényezők sorában nem a szorosan értelmezett vízgazdálkodási érdek a meghatározó vagy elsődleges. Az ágazati szemlélettel szoros összefüggésben levő kapcsolatrendszer tekintetében csupán az országon belüli külső kapcsolatokról kívánunk említést tenni. Az 1945—75 közötti időszak ágazatpolitikájának ismertetésénél már volt szó a sajátosságok túlhangsúlyozásából származó elkülönülésről, annak veszélyéről. Ez a magatartásforma jelentős átalakuláson ment át, de még ma sem mondható el, hogy teljes egészében eltűnt volna. Megjelenési formája ma a meglehetősen széles körben ható ágazati érzékenység. Ez körülbelül azt jelenti, hogy a külvilágból, tehát az ágazaton kívülről jövő, sokszor kétségtelenül az ismeretek hiányából és hozzá nem értésből vagy félreértésből, sajnos nem ritkán kifejezetten ellenszenvből, ellenségeskedésből vagy sanda érdekekből származó, sokszor azonban jogosnak és jószándékúnak minősíthető javaslatokra, észrevételekre, kritikákra történő reagálásunkba esetenként olyan elemek is keverednek, melyek a külső kritikától való elzárkózás látszatát ébreszthetik. Persze, ahogy mondani szokták, a vásár mindig két emberen múlik. Nyilván nem az az igaz képlet, hogy a külső szervek mindegyikétől baráti érzések és kezek nyúlnak felénk, amit mi hidegen visszataszítunk. Feladatunk azonban nem annak elemzése, hogyan tesznek helytelenül mások, hanem annak keresése, mit kellene jobban tenni nekünk. Bármilyen keserves, de látnunk kell, hogy manapság bizonytalanság és ami még rosszabb: sértettség vagy sértő szándék árad nem egy — magát vezetésre, megalapozott véleményadásra képesnek vélő — emberből. „Vezérkarok" szakadnak szét és kiabálnak kígyót-békát egymásra, mielőtt még a térképhez egyáltalán leültek volna. Az egyik, eléggé különös szervezet például válogatás nélkül a nagy nyilvánosság előtt mond vén trottynak vagy karrierista ifjoncnak mindenkit, aki hozzá képest másképpen gondolkodik. Sajnos — az eddigi tapasztalatok is erre utalnak — továbbra is számítani lehet nem egy övön aluli ütésre, vagy mint az utakon, jó néhány szabálytalan előzésre, ravasz leszorítósdira. Ennek ellenére mi ne feledkezzünk meg róla, hogy az ellentmondások elviselése a magas kultúra jele, s arról se, hogy a külvilág kirekesztése irritálólag hat arra, s újabb kritikára, netán támadásra inspirál. Mindez persze, nem azt jelenti, hogy az igaztalan minősítést magunkon száradni kell hagynunk. Szemléletünkbe — jelenlegi nagyon nehéz helyzetünk, megvádoltatásunk és sokszor meggyalázásunk ellenére is — bele kell plántálnunk, hogy nem az elzárkózás, hanem a viták, a korrekt és logikai érvekkel operáló viták, javaslatok kifejezett igénylése az ágazat valóságos érdeke. Talán abban a jámbor, manapság naivnak tűnő óhajban lehetne az ágazat és a társadalom, a gazdasági környezet kapcsolatának erősítésében követendő felfogást, célt megjelölni, hogy jobban be kell épülni a külvilágba, de a külvilágot is be kell engedni a mi világunkba. A kézirat beérkezett: 1990. január 15. Közlésre elfogadva: 1990. január 31. Reflcctions on the policy and philosophy in the water sector Karászi, K. Abstract: Within the overall national policy the various domains may alsó formulate a particular professional policy. The philosophy, attitűdé and interrelations with the other domains of the professionals are important elements in shaping the policy of