Hidrológiai Közlöny 1990 (70. évfolyam)

3. szám - Refuznyiki - Gál Ferenc: Levél

188 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1990 . 70. ÉVF. 3. SZÁM ben sokkal több alázatra van szükségünk, mint amit tanúsítunk, tanúsítanak sokan, s mint amit — az egyszerűség érdekében mondjuk megint csak a „sztálini"-nak nevezhető külterjes, gigantomániás gazdaságfejlesztés nemcsak megtűrt, de az „átalakítjuk a természetet" jelszó jegyében szinte meg is követelt (s aminek hatását máig sem irtottuk ki teljesen ...) — Fontos azonban, hogy ítéleteinkben tapadjunk a valósághoz, ne abszolutizáljuk a veszélyeket s kerüljük az általánosítás ellenpontozás nélküli megnyilvánulásait. Ne mondjuk pl. kategorikusan, hogy a gazdasági szempontokhoz képest a környezetieknek mindenkor elsődlegességet kell biztosítani; az ilyen óvatoskodások nem ritkán ellentétükbe mennek át. Azt elfogadhatjuk, hogy komplex társadalmi-gazdasági jelenségek elemzését lehetőleg az ökológiai szempontokkal kezdjük, de a döntéseknek mindig egyedieknek kell lenniök, amelyekben a kevésbé fontos — az ésszerűség mértékében — a íontosabb alá van rendelve. Gazdagabb országok többet, akár több tévedést is megengedhetnek maguknak, pl. Ausztriában népszavazás leállíthatta egy atomerőmű üzembehelyezését; a mi szegénységünk sokszor önmagában is környezetszennyező. Ha gazdagabbak volnánk, nem pöfögnénk Trabantjainkkal az utakon, s nem engednénk be egy szörnyűséges tranzitforgalmat Győr belvárosába ... (nehogy kétely maradjon: mi a környezeti egyensúly megóvását az emberiség fennmaradása feltételének tekintjük, de ennek szempontjait is öszsze kell egyeztetnünk más, reálisan ki nem kerülhető szempontokkal). Ebben a szellemben értékeljük a gyakran hivatkozott külföldi példákat, s kívülről jött tanácsokat is, amelyek nem mindég, s nem fenntartás nélkül alkalmazhatók a mi viszonyainkra. (Mondják pl., hogy hogyan ne termeljünk villamosenergiát, de nem tudják megmondani, hogy hogyan termeljünk.) Számunkra is kiemelkedő jelentőségű az ivóvízkészletek megóvása mind mennyiségi, mind minőségi értelemben. A vízlépcső az első szempontjából kifejezetten pozitív, a minőségi oldal ellentmondásos, de annak is vannak pozitív aspektusai. Nem vállalkozhatok az önmagában is nagyon sokszálú ivóvíz-kérdésnek a vízlépcsőrendszer létesítményeivel kapcsolatos tárgyalására, vagy éppen megoldására, csak vázolok néhányat e pozitív hatások közül: A Budapest vízellátása szempontjából oly fontos Vác—Bp. és Tahitótfalu—Bp. Duna-szakaszok vízminősége javul, mert előülepített vizet kap. — Közismert, hogy a vizek öntisztulása szempontjából az oxigéntartalom és a hígítás döntő: a turbinaházakból távozó víz 0

2-tartalma megközelíti az adott hőmérsékleten elképzelhető maximumot. Ugyancsak az O,-felvétel irányában hat a tározótavak nagy felülete és az itt kialakulható szél-okozta hullámzás. A hígítás mértéke is nő, mert a tározótavak révén olyan vízmenynyiségek is bekapcsolódnak a folyamatba, amelyek korábban árvízként leszaladtak. A szakemberek egy része a sokat vitatott csúcsrajáratást is a vízminőséget javító tényezőnek tartja. Érvük az, hogy az üzemmóddal kapcsolatos vízszintingadozás a széleken elhelyezkedő sekély vizeket folyamatosan lecseréli, hiszen a leeresztéskor távozó vizet az új feltöltési ciklusban a felülről jövő friss vízzel helyettesíti. A változó vízszintek a szerves anyagok gyorsabb lebontását is felgyorsítják. Ezek az érvek nem is hangzanak rosszul, s felvetik — egyébként nemcsak ebben a vonatkozásban, hogy nem a technológiát (üzemmódot) kell előírni, vagy tiltani, hanem a vízminőség paramétereit rögzíteni, s a megengedhető érték eléréséhez kötni a szükséges intézkedéseket. Minden esetre a vízellátás szakemberei minden e téren felmerülő problémát megoldhatónak tartanak, esetleg — a pillanatnyi körülményektől függően — akár úgy is, hogy a különben energiatermelésre szánt víz egy részét pl. a csápos kutak vízbázisának dúsítására fordítják. A költségek emelkedése természetesen nem zárható ki. de távolról sem az összefoglalóban említett 3—8 szoros mértékben. — Van lehetőség a vízellátás extenzív bővítésére is, új csáposkút-rendszerek telepíthetők pl. a Szigetközben. Az itt várhatóan uralkodó nagyjából állandó vízszint inkább előny, mint hátrány. Elkerülhető az árvizek utáni fertőtlenítés, ugyanakkor van mód a talajvízszint emelésére is. Az „ökológiai katasztrófa" és hasonló kifejezések tehát inkább a túlzott ügyszeretet eredményei, semmint a valóság pontos ismeretéé. A témában előrehaladva az „összefoglaló" szerkesztői egyre inkább a számukra kitűzött, s a bevezetőben könnyelműen elismert cél csapdájába esnek. Fáradhatatlanul gyűjtik a beruházás ellen szóló érveket, „kockázati és kár"-tényezőket, s egyre inkább elemi hibákat vétenek. Már olyan érvet is felihoznak, ami ordítóan a vízlépcsőrendszer mellett szól. „A legújabb tudományos megállapítások rámutatnak a földfelszín felmelegedésének veszélyére »az üvegházhatás« miatt. Az előrejelzések szerint a kontinensek belső területének a vízkészletek csökkenésével kell számolni". — Ha csökkennek a vízkészletek, nem kézenfekvő-e a bővebbvízű időszakok vizeinek tárolása? És a további, nem említett, de a logika mélyén meghúzódó, még súlyosabb elvi hiba: az üvegházhatást, aminek pontos nagysága nem ismert még, de amivel kapcsolatban az emberi civilizáció túlélésének kérdése is felmerül — nem éppen a fossilis energiahordozók (szén, olaj, földgáz) elégetése és Cö

2termelése okozza-e? És ebben a hőerőművek jelentős szerepet játszanak! — Energia kell; — az ezzel kapcsolatos tévedésekre külön visszatérünk — s az a „tiszta" vízenergia mellett — ipari mennyiségben csak hő- és a környezeti szempontból ugyancsak nem makulátlan atomerőművekből nyerhető ez idő szerint! A hőerőművek, persze, mást is kibocsátanak, port, kormot, CO-t, kén- és nitrogén-dioxidokat, de amíg ezeket — rendszerint nagyon költségesen és soha nem tökéletesen — ki lehet szűrni, addig a C0

2 az égésen alapuló hőtermelés elválaszthatatlan velejárója, hiszen a hőt a szén- és oxigénatomok elektronhéjának átrendezéséből nyerjük a Cö

2 vegyületbe lépés során. Teljesen tiszta a kép a geológiai — szeizmikus kockázatok tekintetében, éspedig mind a várható földrengések nagyságát, mind egy adott rengés hatását tekintve. Legalább is téves az összefoglalásnak az a része, amely e téren hiányosságokról beszél. A magyar és csehszlovák szakemberek ilyen irányú vizsgálataink eredményeiről, egyeztetéseiről már az 1965ös jegyzőkönyvek beszámolnak. Az ilyen jellegű (illetve alapozási célokat is szolgáló) feltáró talajfúrások összhossza 400 000 m (nem tévedés: 400 km), közöttük négy db, 2000 m-t meghaladó, a szerkezeti viszonyokat tisztázó fúrás is készült. — Természetesen, mindig lehet azt mondani, hogy miért nem készült öt, vagy miért nem mentek 3 kmig?... Egyértelmű, hogy kivételes gondosságú és az ésszerűség határain belül minden kockázatot kiküszöbölő feltárás készült, s ennek alapján végezték a statikai számításokat is. — Józan paraszti ésszel is belátható, hogy ilyen jellegű veszély nincs. (Hazánk nem különösen szeizmikus terület, ezen belül a nagymarosi gáthoz legközelebb lévő, viszonylag élénkebb rész a Mór—Komárom vonal. A gáttól 3—5 km-re ebben az irányban fekvő Prédikálószék szeizmikus helyzetére az MTA illetékes intézete néhány éve részletes vizsgálatot végzett, aminek eredményeit — megfelelő kiegészítésekkel — Nagymarosnál is figyelembe vették. Az adott területen elhelyezkedő Salamon tornya koszorúval össze nem fogott falai is 900 éve állnak repedésmentesen. A szeizmikus vizsgálatokat és a méretezést nem kielégítőnek minősítő véleményt és nyilatkozatokat dr. Mistéth Endre szakvéleményében valótlannak és tudatos félrevezetésnek nyilvánítja. (Dr. Mistéth Endre e kérdéskör és általában az Építőmérnöki Kar legnagyobb hazai tekintélye. A Nagy Ferenc kormány építési miniszteri posztjáról a kormányfő „disszidálása" előtt több évre Rákosi börtöneibe került, s sza-