Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
2. szám - Andrik Péter: A Giardia lamblia terjedése ivóvíz útján. Irodalmi áttekintés. III. rész. A kórokozó viselkedése fertőtlenítőszerekkel szemben
89 A Giardia lamblia terjedése ivóvíz útján Irodalmi áttekintés III. rész. A kórokozó viselkedése fertőtlenítőszerekkel szemben Andiik Péter Borsod megyei KÖJÁL 3501 Miskolc, Pl". 186. Kivonat: Szerző szakirodalmi szemléjének harmadik részében a Giardia lamblia egysejtű kórokozó elpusztításának lehetőségeit ismerteti a vizek fertőtlenítésére használatos szerekkel. A vízbe került egysejtű eiszták a környezeti hatásokkal szemben ellenállóak, s hosszú ideig életképesek maradnak. Az életképességet fokozza a hideg (0—10 °C közötti) vízhőmérséklet. A Giardia eiszták a vízfertőtlenítési gyakorlatban elterjedten használt klórral, ózonnal és ultraibolya kezeléssel szemben más mikroorganizmusoknál sokszorta rezisztensebbek, s a baktériumok elpusztítására alapozott vízfertőtlenítés a eisztákra hatástalan. Az ózon hatékonyabb az erősen hőmérséklet- ós pH-függő klóros kezelésnél. Mivel a Giardia eiszták fertőtlenítőszerekkel szembeni rezisztenciája az ivóvíz bakteriológiai minőségének jelzésére használatos coliform baktériumokét is meghaladja, felmerül a eiszták biztonságos indikációjának kérdése. A Giardia lamblia vízből történő eltávolítására hatékonynak bizonyult kezelési eljárásokat (szűrés, ülepítés, koaguláció, stb.) szerző a tanulmány következő részében ismerteti. Kulcsszavak: Giardia lamblia, vízjárványok, vízfertőtlenítés, a vízminőség indikációja 1. Bevezetés Az első bizonyítottan vízeredetű Giardia lamblia járvány (USA) óta eltelt 20 év alatt beigazolódott, hogy ez a kórokozó egysejtű a kontakt fertőzés mellett a felszíni víz-ivóvíz útján is képes terjedni. A Giardia által okozott vízjárványok száma emelkedik, s ma egyes országokban (különösen az USA-b an ) a vízeredetű megbetegedések elsőszámú ágenseként nyilvá nt art ott. Bár hazánkban Giardia vízjárványról még nincs tudomásunk, s közüzemi vízellátási rendszerünkből is hiányzik a giardiazis terjesztésével leginkább gyanúsítható, felszíni vizet kezelés nélkül hasznosító ivó víznyerési forma, a kórokozó vízzel való terjedése Magyarországon sem zárható ki. Lehetőséget ad erre felszíni ós felszínközeli vizeink növekvő szennyeződése ós a felszíni víztisztítás sokhelyütt meglévő vagy időszakosan fellépő hiányossága. Szükségesnek tartjuk tehát felhívni a figyelmet a vízhigiénében ma még kevéssé ismert kórokozóra. A szakirodalmi összeállítás első részében (Andrik, 1987) bemutattuk az egysejtű élőlényt, kitértünk vízzel való terjedésének lehetőségeire, majd elemeztünk néhány jellegzetes Giardia-vízjárványt. A tanulmány második részében (Andrik, 1988) ismertettük kimutatásának módszereit, s utaltunk a vizsgálatok hazai alkalmazhatóságára is. A tanulmány jelenlegi, harmadik fejezetében megvizsgáljuk a Giardia lamblia elpusztításának feltételeit a vizek fertőtlenítésére általánosan használt eljárások tekintetében. 2. A Giardia lamblia életképessége vízben A vonatkozó szakirodalom megegyezik abban, hogy a Giardia eiszták a szervezeten kívüli, mostoha életkörülményeket jól tűrik, életképességük (exeisztálódási hajlandóságuk) hosszú időn át megmarad ( Shearer és Lapham, 1984). Különösen rezisztensek a 0—10°C közötti hideggel szemben. Bingham et al. (1979), Lángé et al. (1986), Geldreich (1977) szerint a eiszták hideg vízben 2 hónapig, Rendtorff és Holt (1954) szerint 16 napig fertőzőképesek maradnak. A eiszták termális károsodási pontja 54—55 °C (Schaefer et al., 1980), forrásban lévő vízben azonnal elpusztulnak (Bingham et al., 1979). A napfény egyedül nem hatásos a vízbe került eiszták inaktiválására. 2.1. Laboratóriumi kísérletek Meyer (1979) Giardia cisztákat tárolt csapvízben 8, 21, 37 és —13 °C-on, s a eiszták életképességét vizsgálta. Az exeisztálódási képesség —13 °C-on volt a legrövidebb: 24 óra, 37 °C-on 4 napig, 20 °C-on 5—24 napig, 8 °C-on 77 napig a eiszták kifejlődésre képesek maradtak. Érdemes a 8 °C-on végzett kísérletet elemezni az 1. ábráról. A eiszták izolálása utáni 2—5. napon az exeisztálódási szint nulla körüli, ez a ciszta érési, maturációs periódusa. Ilyenkor legkevésbé fertőzőképesek a eiszták. Ezután az exeisztálódási készség hirtelen megnő 50% körülire, és erős fluktuációkkal ugyan, de ez a szint 3 hétig, majd kissé csökkenve, további 1 hétig megmarad. Az exeisztálódási készség csak a 30-adik nap után csökken alacsony értékre, de még 77 nap után is található a eiszták között életképes. Az exeisztálódás időtartama (a ciszta trofozoittá alakulása) a ciszta korával együtt szintén változik. Az 1-—16 napos eiszták átlagosan 20 perc alatt fejlődnek ki, a 23 napos eiszták 40 perc, a 47 napos eiszták 70 perc alatt alakulnak át. Jaroll és mtsai (Jaroll et al., 1981; Bingham et al., 1979) vizsgálataiban a Giardia eiszták jól tűrték a pH (6, 7, 8) ós a hőmérséklet (5, 15, 25 °C) változását a tárolás alatt. A eiszták 21 °C-on 1 hónapig, 8°C-on 2 hónapig életképesek maradtak.
