Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

1. szám - Kiss István: A pusztaföldvári Harangos-ér vízfeltörései

59 A pusztaföldvári Harangos-ér vízfeltörései Kiss István 6721 Szeged, Vidra u. 2. Kivonat: A Békés megyei Pusztaföldvár melletti Harangos-ér melléke olyan jellegzetes helye Alföldünknek, aliol példái láthatók a vízfeltöréses belvízképződésnek. Legjobban a viszonylag ritka nagyvizeknól lehet ezt a jelenséget tanulmányozni. A dolgozat a szerző több évtizedes megfigyeléseinek leglényegesebb elemeit foglalja össze. Kulcsszavak: belvíz, talaj vízfeltörés, elárasztás, Alföld 1. Bevezetés A belvíz Alföldünk mezőgazdaságának gyakran nagymérvű károsítója. A belvíz mennyisége leginkább az öblözetre hullt csapadék mennyiségétől függ. Vannak azonban Alföldünkön olyan területek is — ezek közé tartozik a Békés megyei Pusztaföldvár melletti Harangos-ér vízgyűjtője — ahol a belvízképződést kizárólag a helyi csapadékokból, vagy a közvetlen előzményű eseményekből nem lehetett kielégítően megmagyarázni. A helyi lakosoknak az a vélekedése tehát, hogy a belvíz „a főd alatt gyütt valahunnan". . ., feltétlenül gondolatébresztő. Az alábbiakban ennek a népi megfigyelésnek az alapjait igyekszünk megvilágítani. 2. A Harangos-ér szélsőséges vízjárása A Harangos-ér, más néven: Ilarangoskút-ér szikesedő érmeder, amely Pusztaföldvár mellett egykor a Maros hordalékkúpjából kiágazó egyik ősfolyócskának volt része. A kanyargós meder észak-déli csapásirányú. Északi végét az egykori Göbölyhajtó út, déli végződését az Orosháza—Pusztaföldvár közti műút szeli át. Az ér legmélyebb részei, szikes tavai e két út mentén találhatók. A Göbölyhajtó-út déli oldalán lévő néhány hektáros tavacskát a nép ,, Forrás laposa" névvel illette, annak a hagyománynak az alapján, hogy a tavacska nyugati oldalán lévő dombszerű kiemelkedés aljában ,,forrás" szolgáltatja a vizet. E kiemelkedés a közvetlen környék legmagasabb pontja, s az itteni pásztorok már a múlt század közepén ,,Forrás-halom" néven emlegették. E tavacska aljzatán nyári kenderáztatások idején a gazdák néha emlegették, hogy helyenként a l. ábra. A pusztaföldvári vízfeltöréses terület helyszínrajza víz feltűnően hideg. Erről én is meggyőződtem. Az ér déli végződése nyugat felé visszakanyarodik, s e szakaszát a műút két helyen is átszeli. A műút déli oldalán az ér nyugatabbra eső szakasza állandó jellegű szikes tó (1. ábra). Az ér elnevezés a néphagyományból ismert egyik kútjától ered, amelybe a törökpusztltás idején a középkori Földvár falucska kincsekkel teletöltött harangját állítólag süllyesztették. Darvas József is emléket állított ennek ,,Harangos kút" eímfi regényében. A hagyománytól ffítve, gyermekkorom óta több tucatszor végigjártam az ér medrét. Abban több mint hatvan esztendő alatt öt, tanya nélküli ásott kutat is találtam, amelyek az idők során betemetődtek. Közülük a meder északi felén 1!)C>4—65-ben már csak egy volt felújított és használható. Régen ezekből a kutakból itatták az erre hajtott hízott marhákat, egykori nevükön a göbölyöket, amelyekről a Göbölyhajtó utat is elnevezték. A Harangos-ér szikes vizének növényi mikroszervezeteit 1929—30 óta kutattam, vízjárását azonban már 1918-tól figyeltem, majd tanulmányozni kezdtem. Abban az időben több idős földművestől hallottam, hogy az érnek úgy 25—30 évenként egyszer, esetleg kétszer „nagy-vize" van. Állították, hogy az áradást megelőzve az ér medrének több helyén feltört a víz. A Harangos-ér Göbölyhajtó úti szakasza vízjárásáról az 1. táblázat tájékoztat. A vízjárás jellegzetességei: (1) A

t

. 1918—1976, tehát csaknem hat évtizedes időszakban a Göbölyhajtó út melletti érmeder, a „Forrás-laposa" csak egy alkalommal, 1930-ban,s ezt követően néhány éven át volt kiszáradva teljesen. Akkor fel is szántották, lucernával be is vetették. (2) A megfigyelési időszakban árvíz-jellegű belvíz kiöntés négy ízben volt: 1918—19-ben, 1941—42-ben, 1956-ban és 1966—67-ben. A szájhagyományon forgó megfigyelések tehát igazolódtak. A legnagyobb elöntés 1942 tavaszán volt, amikor a víz néhány partközeli tanyába is behatolt. (3) Különleges volt az 1956. évi május-júniusi áradás jelentkezése. Nemcsak az volt rendkívüli, hogy a Göbölyhajtó út legmélyebb 100 m-es szakasza elöntés alá került, hanem az is, hogy több útmenti tanya ásott kút jának vize ihatatlanná vált. A vízminőség akkor tapasztalt romlása az ér mindkét oldalán, olykor 2—3 km-es távolságokban is feltűnő volt, mint ahogy azt az 1. ábrán látható pontsor — mint a vízminőség romlás területének határa — mutatja. Megemlítendő, hogy ebben az időszakban a Békés—Csanád-i löszhát más pont-