Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
6. szám - Baranyó Géza: A Körösök e századi vízviszonyai Kienitz Vilmos munkássága tükrében
370 HIDROL OGIAI KÖZLÖNY 198!). 69. ÉVF., 6. SZAM Az 1919. évi árvízi tapasztalatok alapján a határmenti nyomvonalon kisméretű gátat építettek. Ezt az 1925. évi árvíz tönkretette. 1939-ben keresztszállítással helyi anyagból kisméretű töltést építettek (Ambrus, 1966). A hivatalos álláspont a fővédvonalak magasításának, erősítésének szorgalmazása volt, mivel a terep erős lejtése miatt a határon túl kiömlő, bizonytalan tömegű vizek feltartóztatásához ismeretlen méretű, de mindenképpen költséges gátat kellene építeni ( Trautwein, 1926). Kienitz Vilmos árvízvédelmi mnnkája azonban korántsem merült ki a felsoroltak ellátásával. Nagy súlyt helyezett a hidrológiai észlelési rendszer kiépítésére, az észlelésekre, a technikai rendszer korszerűsítésére, a személyi állomány fegyelmi színvonalának emelésére, a töltésfenntartás rendszerességére. Nem tűrt meg a gáton karós gyökerű gazt, összevágott koronaszakaszt. A gondjaira bízott töltéseket jól ismerte, a folyó munkákat rendszeresen ellenőrizte. A hegyvidéki árvízi vízállások bizonytalanságának ellensúlyozására építtette meg a Eekete-Körös legfelsőbb magyarországi szakaszán az Ant-i vízmércét. Valamennyi gátőrháznál mini hidrometeorológiai állomást létesített, és gondoskodott az alapadatok megbízhatóságának ellenőrzéséről, továbbításáról. Súlyt helyezett a gátkaszálók kezelésére, értékesítésére, hiszen ez a töltés védképesség fokozását és a bevétel növelését egyaránt szolgálta. 1950-ben az első magyar—román vízügyi egyezmény elkészítésénél alapvető szerepet játszott. Szellemi irányítója volt a román területen levő töltések megerősítésére, a belvízlevezetések szabályozására, a gyulavári lokalizációs gát fejlesztésére szolgáló művek rendezésének. 1966-ban az ö egykori intenciói alapján kezdeményezték a Hányos-ér keresztezésénél a lokalizációs gát preventív védését, ám az OVH bízva a gépesített árvédelmi osztagok bevetésében, ehhez nem járult hozzá. Következmény: 5 gépesített osztag fulladt a vízbe és a védekezés lehetetlenné vált. Kienitz vezetése alatt ez nem fordulhatott volna elő (Ambrus L. közlése). i. Az 1915—1957. évek belvizei Közel 40 év során irányította Kienitz Vilmos a gondjaira bízott öblözetek belvízvédelmét is. Az árvízvédekezés esetenként még be sem fejeződött, amikor foglalkoznia kellett e feladattal is. A gátés csatornaőr-telepeknél levő meteorológiai, hidrológiai észlelések alapján kritikusnak látszó időpontban 3 mértékadó hely adataira és az előrejelzésekre támaszkodva helyezte készültségbe a szolgálatot. A működési terület pontos ismeretét rendszeres belvíz alatti bejárással tökéletesítette. A védekezések szakszerű irányításával szerzett érdemei elvitathatatlanok. 1919—1932-ig szakaszmérnökként, 1932—1953-ig Társulat- ill. VIZIGvezetőként, az 1956. júniusi belvíznél pedig szakértőként irányította, segítette a belvízvédekezést. A közvetlen károk mérséklése mellett, a fejlesztés szolgálatába állított hidrológiai kutatásai, gépészeti újításai, gépszerkesztői és szivattyútelep-fejlesztési munkái révén örökre beírta nevét a nagy vízgazdálkodók névsorába. Belvízkutatások — hidrológiai elemzések 1952-ben hidrológiai tanulmányt készített a HoltSebes-Körös vízgyűjtőjének belvízrendezésére (Kienitz, 1952)] Ebben hidrológiai hasonlóság alapján felhasználja az Élővíz-csatorna öblözet 1919— 1951. évek (37 év) hidrológiai elemeit. A tanulmányban minősíti a nedves éveket, évcsoportokat, a csapadék és a Békés 1. számú szivattyútelep üzemelési adatai alapján. A felállított négy évcsoportban összesen 11 évet nevez nedvesnek és bemutatja, hogy a 37 év során a belvizek rendre márciusban és áprilisban jelentkeztek a leggyakrabban. A belvizek eme tavaszi előfordulása rendszerességének felismerése olyan fontos tényező lett, ami a belvízi jelenség tudományos kutatására inspirálta. Tanulmányában összefoglalja az elődök és a saját, több mint 3 évtizedes tapasztalatait az Élővíz-csatorna öblözetére, majd hidrológiai hasonlóság alapján kivetíti ezeket a Körös-völgyre. A kutatás végeredménye a gyakorlat által hasznosítható segédlet a belvizek évenkénti tavaszi megjelenésének előrejelzésére és mennyiségének becslésére. A belvízképződés elemeit számbavevő, értékelő módszere segít eloszlatni a szakterület korábbi „miszticizmusát". Első ilyen védekezést segítő mű ez hazánkban, mely egyben 37 év jellemzését is adja. Számításánál bevezeti a „belvizet megindító" csapadék fogalmát, mely közelítően 200 mm. Ha fagyos időben éri el a csapadékösszeg ezt az értéket, az hó és jég alakban a felszínen tározódik, tovább gyülekszik és annál nagyobb belvíztömeget kell elvezetni, minél inkább meghaladja értéke a 200 mm-t. így volt ez 1932-ben és 1940-ben, a legnagyobb belvizek idején. 1941 és 1952-ben nem volt külön megindító csapadék, viszont száraz években több olyan eset előfordult, amikor a 200 mm-t meghaladó csapadékösszeg sem okozott belvizet. Megállapítja, hogy a beszivárgásra befolyással van a) a talaj minősége, megművelése és morzsalékossága, melyek az időben lassan változnak, továbbá b) és döntő mértékben a talaj őszi telítettsége és a talajvíz magassága. Megállapította, hogy a nedves évjáratok során a körösvidéki kötött és erősen kötött réti agyag talajoknál a víz vezetőkéi >esség értéke minimális, a talajvíz ősszel is magas. A beázási zóna és a talajvíz kapilláris zónája tavaszra összeér, hatására a víznyelőképesség megszűnik: a belvíz a felszínen megjelenik, gyülekezik. Az 1940—1942 évek során a talajvíz helyenként 2—3 m-rel is magasabb volt az előző évinél. A kutakban 1—1,5 m mélyen állott a talajvíz a terep alatt (míg más években 4—5 m mélyen szokott lenni). A kapilláris szint 30—40 cm-re emelkedett, de helyenként elérte e terepszintet is. A talajvíz 1931-től kezdett emelkedni,