Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

6. szám - Vörös Lajos: A pikoplankton jelentősége a Balatonban

321 A pikoplankton jelentősége a Balatonban Vörös Lajos MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézete Tihany 8237 Kivonat: Kulcsszavak: A szerző a Balatonban a Keszthelyi- és a Siófoki-medencében 1986-ban mérte a fitoplankton két méretcsoportjának (3 /<m-nél kisebb és nagyotíft algák) állománysűrűségét és fotoszintézisét. Az epifluoreszcens eljárással meghatározott pikoplankton egyedszáma mindkét tóterületen milliós nagyságrendet ért el milliliternyi vízben és nagyságrendekkel (1—3) haladta meg a nagyobb méretű algák.egyedszámát. A Siófoki-medencében a pikoplankton adta az össz fotoszintézisnek kereken felét, a Keszthelyi-medencében a nyári kékmoszatos vízvirágzás idején a pikoplankton mennyisége és szerepe elhanyagolhatóvá vált. A pikoalgák részesedése a plankton össz fotoszintéziséből arányos volt a fotoszintetizáló felületből való részesedésükkel. A fitoplankton egyes méretcsoportjainak aktivitása felület/térfogat arányuk függvénye. pikoplankton, állománysűrűség, biomassza, felület/térfogat arány, fotoszintézis, fluoreszcens mikroszkóp, Balaton. 1. Bevezetés Élőlényeinek legnagyobb lineáris mérete alapján a planktont méretcsoportokra osztották, többféle és többé-kevésbé eltérő osztályozás létezik. Az utóbbi időben nagyon népszerűvé vált a következő felosztás (Sieburth et al., 1978): csoport méret (jam) pikoplankton 0,2—2.0 nanoplankton 2—20 mikroplankton >2,0 A pikoplankton terminust eredetileg az autotróf és heterotróf szervezetek együttes megjelölésére javasolták, de használata a bakteriológiában nem terjedt el. Pikoplankton elnevezéssel ma kizárólag a fotoautolróf mikroorganizmusokat jelölik, beleértve a kékmoszatokat és az eukarióta szervezeteket is (Stockner és Antia, 1986). A pikoplankton tavakban, tengerekben a filoplanktonkutatás mintegy évszázados tartama alatt láthatatlan, pontosabban félreismert maradt. A planktont hagyományos fénymikroszkóppal vizsgálva (pl. a hazai gyakorlatban elterjedt karboleritrozinos festéssel) a pikoalgákat a heterotróf baktériumok közé sorolták. 1979-ben egyidejűleg két oceanográfiai iskola közölte azt a felfedezést, hogy a kb. 0.5—1.0x1.0—2.0 um méretű planktonikus kokkoid kékmoszatok jelentős egyedszámban népesítik be a világtengereket (Johnson és Sieburth, 1979; Waterbury et al., 1979). A felfedezés jelentőségét tovább növelték azok az eredmények, amelyek bizonyították, hogy ez a korábban figyelembe nem vett algacsoport adja az óceánok elsődleges termelésének túlnyomó hányadát a trópusi és szubtrópusi területeken (Li et al. 1983; Platt et al., 1983; Takahashi és Bienfang 1983). A pikoplankton hozzájárulásáról a tavi elsődleges termeléshez ezidáig elsősorban Észak-Amerikából vannak ismereteink. A kanadai Little Round Lake-ban valamint a Lake Superior-ban a 3 «m-nél kisebb algák adták az elsődleges termelés felét(Craig, 1984; Fahnenstiel et al., 1986). A pikoplankton jelenlétét egy-egy rendívüli esetben, amikor egy víztérben tömegesen elszaporodott, már korábban is sikerült regisztrálni és hagyományos eszközökkel megfigyelni (Bailey-Watts et al., 1968; Hickel 1981; Cronberg és Weibull, 1981), de elterjedésük és szerepük kutatása a kontinentális vizekben még csak a legelején tart. A pikoplankton megfigyelhetőségét, egyedszámának és tömegének meghatározását a fluoreszcens mikroszkópi technika tette lehetővé, mi is ezzel mutattuk ki 1985-ben előfordulásukat a Balatonban és más sekély tavakban (Vörös, 1988). 1986-ban mennyiségük meghatározása mellett '''C-módszerrel mértük részesedésüket a Balaton planktonjának elsődleges termeléséből. A jelen munka célja az 1986. évi balatoni pikoplanktonkutatások eredményeinek bemutatása. 2. Anyag és módszer Az epifluoreszcens mikroszkópi eljárást eredetileg heterotróf mikroorganizmusok mennyiségi meghatározására dolgozták ki, különböző, a sejtalkotókhoz kötődő fluorokrómok segítségével. Legelterjedtebb az akridinoranzs használata a bakterioplankton mennyiségi vizsgálatában (Hobbié et al., 1977). Nem szükséges fluorokrómot használni az algáknál, ahol jellegzetes az a-klorofill és a kékmoszatok fiocianinjának vörös fluoreszcenciája. A fikoeritrinek fluoreszcenciája sárga, a fikoeritrinben gazdag sejtekben az a-klorofill vörös fluoreszcenciáját elnyomhatja a fikoeritriné. Ma is él sokakban az a téves felfogás, hogy a fluoreszcens mikroszkóp optikai elemeinek kvarcból kell lenni, holott az a közönséges mikroszkóptól nem optikai felépítésében, hanem fényforrását és fényszűrőit tekintve különbözik. A fluoreszcenciamikroszkópiában háromféle megvilágítási rendszert alkalmaznak, az áteső (dia), a ferde-áteső és a felülvilágítást (epi), ez utóbbi jöhet számításbá egyedül a planktonvizsgálatok területén. Munkánkhoz Zeiss NU—2 típusú univerzális mikroszkópot használtunk, a gerjesztőfényt HBO—200 jelű higanygőzlámpa szolgáltatta BG 12-es és GG