Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

5. szám - Refuznyiki - Gálos Miklós–Kertész Pál: Mérnökgeológiai értékelés a Nagymarosi Vízlépcső előkészítő munkáiról - Lorberer Árpád: Észrevételek Erdélyi Mihály HITEL-ben megjelent kijelentéséhez - Liebe Pál: Megjegyzések Erdélyi Mihály HITEL-ben közölt vitacikkéről

KEFUZNYlKi 319 A témafelelős nem gondolta végig, hogy a vízrészeeskék tényleges áramlási sebesség-vektorait és a diffúziós hatásokat is figyelembe véve ehhez az kellene, hogy az emiitett bányák több ezer évig folyamatosan maximális hozamokat emeljenek! Az sem tűnt fel senkinek, hogy ugyanakkor mindezekot a hatásokat dr. Böcker T. a kommunikációs zónák elcementezésével elháríthatónak ítélte (ez a szövegrész benne maradt a jelentésben!). Dr. Erdélyi Mihály és mások idézetei azt a fizikai képtelenséget vették át — általában felnagyítva — az eredeti tanulmányból. Érdemes megemlíteni, hogy kezdetben mindenki pontosan tudta, hogy a hálózatfejlesztési tanulmányban jelentősen túlhangsúlyozott prognózis elsősorban az új eocén bányák veszélyeire, másodsorban pedig a Duna-karszt-kapcsolat részletes és konkrét helyi feltárásokon alapuló vizsgálatának szükségességére kívánta felhívni a figyelmet. Paradox módon akkor kezdték az egész feltételezett hatásmechanizmust a nagymarosi vízlépcső várható hatásai között kiemelt helyen emlegetni, amikor a második kiindulási feltételezése is elavult, mert a főhatóságok még 1981-ben 230 m

3/percre korlátozták a teljes EK-dunántúli tárolórószből kitermelhető vízmennyiséget. Elsőként 1082-ben a Magyar Építőművészek Szövetségének állásfoglalása ,,feledkezett meg" teljesen az előrejelzésnek elsődlegesen bányavízemelési vonatkozásairól. Ehhez képest dr. Erdélyi Mihálynak az a (tájékozatlanságból fakadó) eljárása, hogy az első feltételezést vitathatatlan ténynek hiszi, a másodikról pedig nem vesz tudomást, de magát a bányászati hatást is kihangsúlyozza, határozott fejlődést jelent. A számításnál-becslésnól figyelembe vett távlati hozamot valóban nehéz a jelentésben fellelni: a bányavíz-nyilvántartási adatok között szerepeltek a tervezett bányavíz-emelési hozamok is. A 440 m

3/perc összesített bányaszati-vízellátási ós hévízhasznosítási karsztvíz-kitermelés viszont akkoriban széles körben ismertté vált, mert egyes bányászati anyagokban ezt minősítették az ÉK-i tárolórész dinamikus készletének! A fentiek alapján tehát nyilvánvaló, hogy a hibás prognózis hiányos, félreérthető közléséért elsősorban Varsa Endrét terheli a felelősség, a téves nézetek népszerűsítésében viszont Erdélyi Mihálynak „elévülhetetlen érdemei" vannak. Sőt! A HITEL-ben megjelent újabb vitacikk 27. oldal első hasábjának 3. bekezdésében írottak minden korábbi elképzelést felülmúlnak. Az eredendően hibás, majd amúgy is többszörösen félreértett ós félremagyarázott prognózis alapján felvázolja a „szennyezett karsztvíz" „mozgásának állandósulását" ós a budai termális források hidegvíz-komponensének teljes elszennyeződéséhez vezető ökológiai katasztrófát! Az az aprócska tény, hogy nagyarányú bányavízemelési nyomásdepresszió-terjedés esetén a termális források a budapesti Duna-szakasz, vagyis saját erózióbázisuk felől sokkal könnyebben elszennyeződhetnek (a hőlift-hatás egyidejű leállása is bekövetkezhet!), a nagymarosi vízlépcsőtől teljesen függetlenül, sőt hogy a vízlépcső visszaduzzasztó hatása éppenséggel növeli valamivel ezeknek a hév-forrásoknak a védettségét (a Dunaalmás—Esztergom térségi fedővíz-kommunikációk hozamának emiitett megnövekedésével egyidejűleg) a szerzőt egyáltalán nem zavarja\ A Szerző nem tud az 1990. január l-jétől érvénybe lépő újabb szigorú vízkivételi korlátozásokról, a kitermelhető vízhozamnak a 150 m

3/perc-es határérték alá szorításáról sem. Tévedésen alapulnak a Tatai Öregtó „karsztvizére" vonatkozó aggályok is, ahol a valóságban az Átalér felső szakaszának lezárása, majd a tatabányai bányavíz-bevezetések megszűnése és a tisztítatlan városi szennyvizek és mezőgazdasági eredetű (műtrágyázás) szennyezések okozzák a jelenlegi súlyos vízminőségi problémákat — ismét csak teljesen függetlenül a nagymarosi vízlépcsőtől! A felvázolt környezeti katasztrófa mértékének csökkentésére a 27. oldal első hasábjának 6. bekezdésében a nagymarosi duzzasztási szintnek minimálisan 1,0 méteres csökkentését javasolja. Ebből világosan ki tűnik: a szerző félreértette a Varsa E.—

Böcker T. et a! (1979) tanulmány lényegi mondanivalóját; illetve nem tudja megítélni, hogy az (egyébként már érvénytelenné vált) eredeti prognózis is a bányavízemelések hatására vonatkozott — máskülönben a dunai eredetű hatásokat sem tarthatta volna elzárásokkal kivédhetőnek. Ha valóban fennállna a karsztrendszer regionális méretű elszennyeződésének veszélye, azt semmiképpen sem lehetne a Duna-szint szabályozásával jelentősebben befolyásolni — még abban az esetben sem, ha a két rendszer közötti kommunikáció olyan jellegű volna, mint amilyennek a szerző bemutatja. A valós szerkezetiföldtani, geotermikus és geohidrológiai jellemzők mellett a nagymarosi duzzasztással a főkarsztviztároló mozgásfolyamatait és vízmérleg-alakulását végképp nem. lehet érdemben befolyásolni — mint ezt az 1988 végén elvégzett számítógépi szimulációs vizsgálataink (dr. Lorberer A.—Csepregi A. 7612/1/427. téma IV. részjelentés) is kimutatták. Az alfejezet végén — a már észrevételezett hibás készlet-adatokon kívül — ismét helyismeret-hiány észlelhető: „Dorogi Lencsehegy-bánya víztermelését" említi 1979-ben és 1986-ban — nem tudva, hogy a térképeinken feltüntetett (előző évi!) átlagos vízhozamok a Mogyorósbánvai—Sárisáp-XX-aknai, Tokod IV/C—Ág nes-ereszkei és a Dorog-XXI. aknai emeléseket jelentik. A már évek óta termelő Lencsehegy-I. bánya ugyanis csak jelentéktelen mennyiségű fedővizet emel Esztergom—Kesztölc határában (ez a hozamban nem szerepel!), a főkarsztvíz-veszélyes Lencsehegy-II. bánya kiépítése pedig még most is csak a kezdeti fázisban tart ós szintén nem emel még karsztvizet. A teljes alfejezetben mindössze kót olyan egyszerű kijelentő mondat van, amellyel egyet tudok érteni: a 26. oldal utolsó mondata ós a 27. oldal első hasábjának utolsó előtti mondata. A Szerző annyira fundamentálisan elfogult vízlépcsőellenzővé vált, hogy nem hajlandó megérteni: felelőtlen és megalapozatlan kijelentéseivel saját szakmai tekintélyének utolsó maradékait rombolja szét. Csakis ezzel magyarázható, hogy karszthidrológiai tájékozottság és a konkrét terület megbízható ismerete nélkül is kötelességének érzi, hogy világgá kürtölje aggodalmait — kockáztatva, hogy önmagával együtt mindazokat lejárassa, nevetségessé tegye, akik valamilyen racionális ellenérv alapján ellenzik a vízlépcső megépítését. Minden bizonnyal azt a hatalmas erkölcsi felelősséget sem érzékeli, amely őt ezeknek a zűrzavaros elképzeléseknek és pánikkeltésre is alkalmas aggodalmaknak a laikus közönség körében való folyamatos terjesztése miatt terheli. Cikkének meghamisított részeiért nem tehető felelőssé. ,,A Duna-völgy Nagymaros és Budapest közötti szakasza" című alfejezet (28. oldal) kijelentései kevésbé megalapozatlanok, bár többségük egyáltalán nem tartozik a szoros értelemben vett hidrogeológia tárgykörébe. A felsorolt kedvezőtlen hatások jelentős része a nagymarosi vízlépcső elhagyása esetén is bekövetkezhet (pl. a Duna vízminőség-romlási tendenciája ellentmondásban van a medertározás hangsúlyozott ülepítő hatásával!) „Budapest hidrogeológiai viszonyai" alcím alatt (a 28—29. oldalakon) csak a negyedkori kavicsösszletek vizeiről ad vázlatos ismertetést — minden egyéb víztároló formációt elhanyagol (még a termékkarsztrendszert is), így az alfejezet utolsó mondata — amelyben a karsztvíz hasznosíthatósága is említésre kerül — az olvasók számára aligha lehet érthető. A 28. oldal második hasábjának második bekezdésében a Budapest környéki agglomeráció távlati vízigénye helyett magának a fővárosnak a távlati igénye szerepel. A „hegységszerkezet és földrengést viszonyok" című alfejezet a 29. oldalon csak hiányos szerzői felsorolásból ós a szerző szubjektív jellegű „költői kórdései"ből áll, amelyekre ismét nem vár választ. A felsorolt