Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
5. szám - Refuznyiki - Gálos Miklós–Kertész Pál: Mérnökgeológiai értékelés a Nagymarosi Vízlépcső előkészítő munkáiról - Lorberer Árpád: Észrevételek Erdélyi Mihály HITEL-ben megjelent kijelentéséhez - Liebe Pál: Megjegyzések Erdélyi Mihály HITEL-ben közölt vitacikkéről
316 HIDROL OGIAI KÖZLÖNY 198!). 69. ÉVF., 6. SZAM adója. Hidrogeológiai munkássága kizárólagosan a síkvidéki területek felszínközeli (saját megnevezésével: „negyedkori típusú") rótegvíztároló képződményeinek leíró jellegű vizsgálatára korlátozódott, amelyet magas elméleti szinten művelt és ebben a vonatkozásban még jelenleg is nemzetközi szaktekintély. Karszthidrológiával, karszthidrogeológiával vagy akár a gyakorlati vízkészlet-gazdálkodási kérdésekkel érdemben sohasem foglalkozott, az ilyen jellegű szakirodalmi tájékozottsága is kétséges. A közölt vitacikkeinek tanúsága szerint hajlamos a közvetlen szakterületén kívüli irodalmi adatok önkényes értelmezésére, ill. olyan megnevezések használatára, amelyeknek tényleges tartalmával nincs egészen tisztában. A GN V-nek a felszínalatti vizekre lehetséges hatásaival kapcsolatos aggodalmait nyomtatásban első ízben már 1984-ben kifejtette a ,,Budapest" című folyóiratban, ,,Budapest távlati vízbázisai" című vitacikkében, amely ott akadálytalanul megjelenhetett a hivatalosan elrendelt „publikációs tilalom" ellenére. A HITEL május 10. számában megjelentetett újabb vitacikke az előbbinél sokkal szubjektívebb jellegű, sokkal törbb tévedést és hibás adatot tartalmaz és sokkal nehezebben émthető, mivel tartalma még kevésbé felel meg a címének, szint az 1984. évi. Ha valaki ebből a publikációból meretne információkat nyerni a Dunaalmás és Nagyeraros közötti terület vízföldtani viszonyairól, akkor h re vonatkozóan alig talál ismertetést — viszont olvasvat a Szigetköz és Budapest környékének parti szűrésű dizeiről, a Duna—Tisza közének rétegvízszint-süllyeésóről, a Szeged környéki felső-pliocén „vízműves rétegekben" észlelt sósvíz-ódesvíz-határ-elmozdulásról és a szerzőnek az egész ország vízellátási helyzetével kapcsolatos elképzeléseiről! Ha a cikk tényleges tartalmát kifejező címre lenne szükség, akkor ezt csak az alábbi bonyolult formában lehetne kifejezni: ,,Gondolatok (ötletek, kételyek és aggodalmak) a Bős— Nagymarosi vízlépcsőrendszernek a felszín alatti vizekre lehetséges hatásaival és a főváros, illetve az egész ország távlati ivóvízellátásával kapcsolatban". Nagy a valószínűsége annak, hogy a szerző az alcímben jelzett teljes anyagát (amelynek a közölt vitacikk csak egy része) még 1988 szeptembere előtt írta. Tematikája ugyanis azonos a szerzőnek 1988. szeptember 3-án a Duna-kör által szervezett „A dunai duzzasztó gátak" című nemzetközi ankétra meghirdetett előadásának tematikájával. Ezt az előadást Erdélyi Mihály nem tartotta meg — valószínűleg a közben tudomására jutott újabb kutatási eredmények miatt. A továbbiakban a magam részéről a vitacikknek csak azokkal a vonatkozásaival foglalkozom, amelyek valamilyen formában kapcsolatba hozhatók a nagymarosi vízlépcső környezeti hatásaival. A vitacikk végén található megjegyzés alapján arra lehet következtetni, hogy a szerző ismeri a „Környezeti hatásvizsgálat" tanulmánynak legalább az összefoglaló kötetét és esetleg néhány 1985. előtt készült „háttéranyagot" is — de ezekre konkrét formában nem hivatkozik. Gyakran „költői" kérdésekkel szakítja meg kijelentéseit — az olvasóban olyan benyomást keltve, mintha a felvetett kérdéseire évek óta hiába várná a választ. Pl. a bevezető részben ilyen tipikus mondat: ,,A talajvíz minősége — már a természetes állapot megzavarása miatt is — egyre romlik, fogják-e tisztítani?" Egy-egy ilyen megjegyzésre oldalakon át kellene válaszolni, kifejtve, hogy —- a talajvízkészlet a terület túlnyomó részén jelenleg sem természetes állapotú (különösen a beépített területeken, ahol régóta szennyezett is!); — a szoros értelemben vett talajvizet a területen még öntözésre sem igen hasznosítják — hogyan és miért kellene tehát tisztítani? — a dunai kavicsteraszok parti szűrésű vízkészleteinek védelmével kötetnyi anyagok és tanulmányok foglalkoznak részletesen stb. A bevezető részben szereplő néhány konkrét állítás egyike a tervezett duzzasztási szintre vonatkozik — ami más formában a 27. oldal első hasábjának 4-ik ós 6-ik bekezdéseiben számszerűen is szerepel — és egyik esetben sem pontos. Esztergomban ugyanis a jelenlegi közepes Duna-vízállás 103,25 mBf magasságú, a tervezett üzemi duzzasztási szintek pedig 6000 m 3/sec hozam esetén 107,85, 1000 m 3/sec-nól pedig 108,15 mBf (utóbbi egyúttal a maximum is!), tehát a vízállások különbsége nem 6—7 méter, hanem csak 4,6—4,9 méter! Egyébként ez „A Duna-part hidrogeológiai helyzete" alcímű bevezető rész sem a tényleges vízföldtani jellemzőket ismerteti, hanem csak néhány — ezek megváltozásával esetenként össze sem függő — üzemeltetési kérdést sorol fel. A duzzasztásnak a parti szűrésű kutak vízhozamának megnövekedésére gyakorolt pozitív hatásait elhallgatja, helyette a fokozott iszaplerakódást és a kolmatáció megnövekedésének veszélyét emeli ki. „A Karsztvíz című alfejezet szövege és ábrái igen sok téves adatot, hibás értelmezést és következtetést, ill. megalapozatlan kijelentést tartalmaznak. Teljesen félrevezető már a legelső mondata is, amelyből az olvasható ki, hogy ahol a Dunántúli-közóphegység főkarsztvíztároló kőzetei nem érintkeznek közvetlenül a folyóval, ott (vagyis mindenütt másutt!) „vékony dunai eredetű kavicsos homok borítja a karsztosodott kőzet felszínét, de ezen át lehetséges a Duna vizének érintkezése a karsztvízzel". A valóságban közvetlen Duna-karszt érintkezést csak a budai Gellért-hegy térségénél ismerünk. A vízlépcső hatásterületén, a nagymarosi bögen belül ilyen kapcsolat nem bizonyítható, de az esztergomi prímási palota szelvényénél egy rövid (pár méteres!) szakaszon ez se zárható ki. A kavicsteraszon keresztül kommunikál a Duna a főkarsztrendszerrel Esztergomban a Sobieskisétány ós a Lenin-sétány mintegy 650 méter hosszú partszakaszán (a Török fürdőtől a Liszt Ferenc utca sarkáig). Ennél is áttételesebb a hidraulikai kapcsolat a főkarsztvíztároló mezozóos kőzetek és a Duna-meder között Dunaalmáson, ahol a kavicsterasz és a triász-júra mészkövek között 25—35 méter vastagságú felsőpannon rétegvíztároló homokrótegek települnek (összefüggő vízzáró agyagrétegek nélkül!). A felsorolt két kapcsolati szakaszon kívül mindenütt vastag alsókréta, eocén és oligocén vízzáró rétegek szigetelik el a Duna medrét és kavicsterasz-képződményeit a fökarsztvíztárolótól (sok helyen önálló vízháztartású mélységi vízadókkal több szintre osztva,) A közbenső vízzáró rétegeket elvezető szerkezeti törések (amelyek nyomás-kommunikáció) biztosíthatnak a Duna ós a karsztrendszer közötti túlnyomó része szintén a két „kommunikációs körzet" közvetlen környezetébe esik, így lényegében mind a Duna, mind pedig a karsztvíztároló szempontjából csak lokális, pontszerű kapcsolatokról beszélhetünk. Mindez nem derül ki a szerző kijelentéseiből — de még az sem, hogy a főkarsztvíztároló mélybe süllyedt, vízzáró képződményekkel elszigetelt tárolórészei a Duna É-i oldalán (a csehszlovák államterületen és a Börzsöny hegység alatt) is megtalálhatók a medertől 5—10 km távolságig. A szöveg és az ábramellókletek alapján megállapítható, hogy a szerző a „karsztvizes" alfejezet megírásánál az alábbi háttéranyagokat használta: — A DMK karsztvízszint-térkópe — 1979. január 1-jei állapot M = 1 : 200 000 (Szerk: Lorberer Árpád és Maros Gábornó), — A DMK karsztvízszint-térkópe — 1986. január 1-jei állapot M = l: 200 000 (Szerk: dr. Lorberer Árpád ós Izápyné Wehovszky Erzsébet). — Varsa Endre—dr. Böcker Tivadar et al. (1979): A felsődunai vízlépcsőrendszer vízrajzi információs rendszere. VITUKI I. Vízrajzi Intézet kutatási jelentése (kézirat) Témaszám: 7783/1/58. Adattári ny. szám: 3503.
