Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
5. szám - Vágás István: Korbély József mérnök életműve
304 HIDROL OGIAI KÖZLÖNY 198!). 69. ÉVF., 6. SZAM zött van." Kezdő mondata a tanulmánynak, de e cikk szerzőjének kiemeléséből érthetően: programja is. Sőt, abban a néhány szóban benne vannak Korbély szemléletének előre mutató sajátosságai, ugyanúgy, mint ennek a szemléletnek elsősorban éppen a Tiszánál fennálló lényeges korlátai. Előre mutató sajátosságok? Vitathatatlan, hogy Korbély olyan fegyvert vet be egyes okozó és okozott vízállások között matematikai képletekkel kifejezhető összefüggések meghatározására, amilyet magyar hidrológus a hazai gyakorlatban móg nem alkalmazott: a Gauss által kidolgozott „legkisebb négyzetek" módszert, amelynek alkalmazási forrásaként a francia Allard Szajnára érvényes előrejelzési összefüggéseinek számításmódját jelölte meg. Korbély nem kis műgonddal és igen szorgalmas számítási munkával számos tiszai és mellékfolyókon lévő vízmércére meghatározta a „legvalószínűbb" előrejelzési összefüggéseket. Munkáját ma, a személyi számítógépek korában tudjuk igazán becsülni, megértve azokat is, akik manuális módszerekkel nem voltak képesek, vagy hajlandók ezeket a számításokat később, több adat birtokában megismételni. Pedig, ha voltak hiányai az 1907-ben közölt számításoknak, akkor ez az alapadatok hiánya volt. Akkor még olyan kevés árvízi vízállásadat létezett, hogy egyeseket kétszer, vagy háromszor is számításba kellett venni. Könyvének megjelenéséig, 1937-ig Korbély nak az újabb árvizek ugyan szolgáltattak további, igen használható adatokat még, de az igazi adattömeg talán csak a 70-es években kezdett összeállni. Amikor a 70-es években gépi úton újra számoltunk számos régi Korbél y -összefüggést, az ő idejében rendelkezésre álló adatokkal, majd az összes későbbi adattal, feltűnt, hogy az előre jelzett vízállásokat terhelő szórás a régi időkben is, a mostani időkben is 30 cm körül van, s csak egyes kedvezőbb esetekben megy le 25 cm tájára. Korbély korában az azóta elavult ,,Laplace középhiba" meghatározása is szokásban volt, s ez lényegesen optimistább megítélést engedett, anélkül, hogy valószínűségelméleti kritikája elterjedt volna. Korbély az előrejelzési eljárás korlátait nem is ezekből a kedvezőnek látszó eredményekből észlelte, hanem vízjárástörténeti elemzéseiből. Tévednénk azonban ma, ha a legkisebb négyzetek elvén alapuló eljárást a Laplace hiba kedvező értékei alapján tartanánk Korbély érdemének, s nem annak úttörő bevezetését értékelnénk. A korlátok? Meglepő, hogy Korbély a „mindent megoldó"-nak látszó módszer ismeretében is először a vízjárás történetét kezdi elemezni. Külön választja azokat az árvizeket, amelyek a hullámtereket elöntötték, azoktól, amelyek a mederben maradtak. Az utóbbiakkal nem is foglalkozik. Megállapítja azt is, hogy pl. a Maros vízállásai Csongrád vízállásait is befolyásolhatják, így az előre jelző összefüggés számításánál a perjámosi vízmérce e célból módosított adatai is szerepelnek. A vízjárástörténeti tapasztalatokból származó javítások tehát sajátos „kézi vezérlés"-t visznek az adatfeldolgozás matematikai gépezetébe. Kiteljesedik majd ez a megoldás az ,,A Tisza szabályozása" c. könyvben, 1937-ben. amikor is az előre jelző összefüggések az árhullámok különböző kategóriáira külön értelmezést kapnak. Mindez azt mutatja, hogy Korbély éles szemmel észrevette a számítási módszer alkalmazásának korlátait, s hidrológusi gyakorlata nyomán a tényeknek megfelelően módosításokat, értelmezési elhatárolásokat igyekszik bevezetni. Kitart azonban alapvető programja mellett, hogy ti. az az összefüggés, amit különböző okozó és okozati vízállások között keres, tényleg: van, létezik. E sorok írója sokáig tiszteletben tartotta, sőt ma is tiszteletben tartja azok kitartó igyekezetét, akik fenntartás nélkül hittek abban, hogy az a keresett összefüggés szükségszerű, de számára a vízjárástörtónet tanulságai éppen azt a következtetést erősítették meg, hogy a befogadó vízfolyás ós a mellékfolyók vízállásváltozásai által létrehozott duzzasztási- és süllyesztési helyzetek változása az előrejelzési helyzetek alapvető alakítója. Igaz: a számítógépek mai világában meg tudjuk érteni Korbély igen fontos mondatát: „Tisztán elméleti alapon és nagy rigorozitással igen nehéz lenne a duzzasztás mértékét meghatározni, minthogy az összefüggés igen komplikált és az árhullámok nagyságának egymáshoz való aránya szerint is változik". Viszont, amikor a számítástudomány fejlődése legyőzte már ezeket a nehézségeket, nem szabad megmaradnunk olyan, bár korában helyes szemlélet mellett, amelynek közben oka fogyott. De, kompromisszumok, javítások, „kézi vezérlések" nélkül össze lehetett volna-e egyeztetni az előrejelzési összefüggés keresésének azt a célját, amely felső vízmércék adataiból kívánt a „bizonyos idő múlva" az alsó vízmércéken bekövetkező adatokra következtetni, azokkal a Korbély által is világosan látott és ismert tényekkel, amelyeket az alábbi megállapításai rögzítenek? — „Egészen más azonban az eset, ha a mellékfolyó előbb árad és a mellékfolyó víztömege a főfolyó víztömegéhez képest jelentékeny. Kivételesen (mai adataink szerint: rendszeresen!) előfordulhat az az eset is, hogy a torkolatnál a kulmináció előbb bekövetkezik, mint e fölött eső szakaszon." — „Ha a Duna áradása jóval megelőzi a Tiszáét, úgy Titelnél az árvíz előbb kulminál, mint Szegeden, ós ez utóbbi helyen sok esetben a Maros áradása következtében a kulmináció előbb áll be, mint Szolnokon." — „A Tiszán a főfolyó és a mellékfolyók áradásai között szoros kapcsolat van, ugyanazért a Tiszát vízjárás tekintetében sokáig úgy tekintették, mint egységes folyót." — „A Duna duzzasztó hatása, mint Bogdánfy is említi, 1890. szeptember havában egész Szolnokig érezhető volt, mert a Duna közepes áradása igen kicsiny ós apadó tiszai vízzel találkozott." — „A Maros rendkívüli nagy árhulláma nemcsak Szegednél és ez alatt, hanem Szeged felett is felemeli a Tisza vízszintjét. A Körös duzzasztó hatása kisebb, de móg mindig elég jelentékeny." — „Hajdanában ... a mellékfolyók árhullámai teljesen bele temetkeztek a főfolyó árhullámába ós ezek hatását alig lehetett a vízállás változásaiból kimutatni. Ma sem mondhatjuk azonban azt, hogy a Tiszán, miként a vasúti vágányon, előbb lerohan a marosi gyorsvonat, ezt követi a körösi személyvonat, és nyomukban halad a tiszai tehervonat; mert egyes
