Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

4. szám - Szalai György: Izrael vízgazdálkodásáról

226 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVFOLYAM. 3. SZ

ÄM hogy a vízben viszonylag gazdag északot a száraz déllel, a Negev sivataggal összekössék. A munkát, amelynek során megépült az Országos Fővezeték (National Water Carrier) 1964-ben fejezték be. Az Országos Fővezeték a vele összefüggő térségi hálózatokkal, amelyekhez felszíni tározók és mintegy 700 kúton keresztül a felszín alatti víztartók is csatlakoznak, lehetővé teszi a vízigények és az ellátás között feszülő tér- és időbeli szakadékok áthidalását. Az e rendszerben együtt dolgozó hálózat teljes hossza meghaladja az 5000 km-t, a rendszer összkapacitása 1,2 milliárd m

3/év, amely fedezi a mezőgazdasági vízszükséglet 85, és az ipari és lakossági szükséglet 65%-át. Az Országos Fővezeték és az általa ellátott rendszer legfontosabb táplálója a 168 km

2 nagyságú Kinneret-tó, amely az ország legnagyobb tározója. Térfogata 4000 mülió m

3, ennek azonban csak egy töredéke használható a tó vizének magas sótartalma miatt. Az évi 420 millió m

3 kivett víz a tó felső 4 m-es rétegét jelenti. Az átlagosan —- 210 m tengerszint alatti mélységől két szivattyútelepen (Sapir és Tsalmon) keresztül emelik a vizet mintegy +370 m tengerszint feletti magasságba, a fővezeték legmagasabb pontjáig, ahonnan teljes hosszában (130 km) gravációs úton jut a víz a déli területekre (2. ábra). A fővezetéket csatorna és csőszakaszok alkotják. A cső hossza 77 km, belső átmérője 2,74 m. Fektetési mélysége 5 m, egyes helyeken alagútban halad. 1967—70 között a meglévőkön túl további öt szivattyútelepet építettek a rendszerbe, s ezzel lehetővé vált, hogy az eredeti 11 m

3/s-ről 16 m

3/s-re növeljék a fővezeték vízszállítását, amely jelenleg 440 millió m

3/év. A regionális vízszétosztó hálózatok java része csatlakozik az Országos Fővezetékhez, amely így az ország vízellátásának fő artériája. A rendszert a TAHAL, országos vízügyi tervezővállalat tervezte és a MEKOROT, országos vízgazdálkodási vállalat építette és üzemelteti. A rendszer irányítása Tel-Avivból történik (National Control Genter) távirányítás útján, összhangban a regionális irányító központokkal. Mivel Izraelben a legnagyobb vízhasználó a mezőgazdaság (75 %), amely a téli, esős időszakban a nyárinál lényegesen kevesebb vizet használ fel, a fővezetéken érkező többlet vizet a talaj, illetve rétegvizek visszapótlására használják fel. A talajvízdúsítást erre kijelölt területeken beszivárogtatással végzik, a mélyebb rétegekbe kutakon keresztül történik a visszatáplálás, sok helyen ily módon energiát termelve. Évente mintegy 150 millió m

3 a visszatáplált víz mennyisége, amit növelni szándékoznak (pl. tisztított szennyvízből) a nyári többletvízkivétel miatt megingott vízháztartási mérleg egyensúlyba hozása céljából. Mivel — mint említettük — a meglévő megújuló vízkészletet már teljes mértékben felhasználják, a vízellátás jövőbeli bővítése a következőktől függ: (1) a tisztított szennyvizek újrahasználatától; (2) a még eltűrhetően sós készletek hasznosításától; (3) a felszín alatti vizek felhasználásától, illetve ezek kitermelésének és visszapótlásának módszereitől; (4) a rendelkezésre álló készlet hatékonyabb felhasználásától. Ami az Izrael szempontjából alapvető fontosságú felszín alatti vízkészletet illeti, a kitermelés következtében a víztartók természetes áramlási rendszerei állandóan változnak, és a kivehető édesvízkészlet csökken. Másrészt az intenzív műtrágyázás és más emberi beavatkozások következtében növekedőben van a szennyező anyagok bemosódása a vízgyűjtők felületéről, így a talajés rétegvizek ásványi- és szennyezőanyag-tartalma folyamatosan emelkedik. 3.2. Fejlesztési elgondolások Izrael jövőbeli vízigényeinek kielégítése az ország számára létfontosságú. A fő problémák a következők körül összpontosulnak: 2. ábra. Országos Fővezeték sematikus hossz-szelvénye