Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

4. szám - Juhász Endre: Az ivóvízellátás mennyiségi és minőségi kérdései Magyarországon

JUHAsz E.: Ivóvízellátás Magyarországon 199 hiányzik. Ugyancsak hiányzik az együttesen előforduló komponensek esetében megfelelő technológia és alkalmazásának gyakorlata. Az alföldi rétegvizekben gyakori a metán előfordulása. A metángáz eltávolítása elsősorban a robbanásveszély miatt indokolt. Az eltávolítás technológiáját a víz kémiai tulajdonságaihoz és a szükséges egyéb technológiai beavatkozáshoz pl. vas-rnangán-arzén eltávolításhoz kell illeszteni. A gázmentesített víz másodlagos szennyeződésének esélye a metánbontó baktériumok okozta szervesanyag-többlet miatt növekszik. Az ivóvízellátásra hasznosított felszíni vizek minősége a víznyerés helyétől függően (folyó, csatorna, természetes tó, mesterséges tározó) lényeges eltérést mutat. Ennek megfelelően az alkalmazásra javasolható vízkezelési technológia is változik. A víz előkezelése, vegyszerezés, derítés, szűrés, kellemetlen íz- és szaghatások eltávolítása, a fertőtlenítés különböző megoldása és a technológiai lépcsők kombinálása képezik a szükséges technológiai fokozatokat (komplex vízkezelés). Ezek a vízművek a felszíni vizek változásának különösen ki vannak téve, ezért olyan kezelési folyamatokat megvalósító technológiai sorokra van szükség, melyek e változásokat képesek követni. Másrészt, ezzel párhuzamosan, a szennyezőforrások meggátlására vízminőség-védelmi intézkedéseket kell foganatosítani. A valóságban a két szélső eset rendszerszemléletű, többszempontú értékelésével, a feltételrendszer súlyozott figyelembevétele útján lehet az optimális megoldást meghatározni. A felszíni vizek kezelésének technológiájában várhatóan növekedni fog a vízdúsítás szerepe, s ehhez kapcsolódóan a dúsítást megelőző tisztítási lépcsők súlya. Az aktiv szén iránti igények fokozódnak, s várható, hogy a klóros fertőtlenítés mellett a klór-dioxid és az ózon használata is előtérbe kerül. A vizek felszínről eredő szennyeződése ellen a legbiztosabb védelmet egyértelműen a vízkészlet védelme nyújtja. A vízbázisvédelem összességében kedvezőtlen képet mutat. A belső védőterület kialakítása ugyan hiánytalannak mondható, a külső védőterület sok helyen nem kielégítő, a hidrogeológiai védőidom pedig nagyrészt hiányzik. A védelem hiányának csökkentése, majd felszámolása érdekében a kiemelt és különleges védelmet igénylő vízbázisok esetében minisztertanácsi határozattal elrendelt „célprogram" szerint kell eljárni. A szükséges védelmet a legrövidebb időn belül meg kell teremteni; ezt követően pedig valamennyi működő és tervezett vízbázis védelméről gondoskodni kell. A vízbázis védelem korszerű elmélete a „mérlegelt védelem", mely módot ad arra is, hogy a védőterület méretének meghatározásánál a vízbázis értékét — tehát a település vagy térség ellátásában betöltött szerepét —, s a szóba jöhető vízkezelés eredményét is figyelembe vegyék. A 4. ábrán a felszín alatti vízkészletek természetes, geológiai védettsége látható. A parti szűrésű és karsztvíz készletek védettsége a legkedvezőtlenebb, s ugyanezek a területek az ország iparilag fejlett, sűrűn lakott részei. A vízbázisok gondozásával kapcsolatos tennivalókat tehát ezekre a területekre kell összpontosítani. A felszíni vízkészlet fokozottan kitett az emissziós radioaktiv szennyeződéseknek. A veszélyeztetés miatt, az erőművek biztonságának növelése mellett a vízkezelési technológiákat (elsősorban a tározóknál) kiegészítő biztonsági megoldásokkal és előírásokkal kell ellátni. A potenciális veszélyforrások közül külön figyelmet érdemel a vízkezelési technológiában a szűrőkről lekerülő anyag kezelése és elhelyezés 3 A termelt és a vízkezelési technológiát elhagyó víz tárolóba és hálózatba kerül. A tartózkodás során a víz változáson megy keresztül, általában romlik a minősége. A vízminőségromlás oka a vízkezelés hiányossága, a víz és a tároló, illetve a vízhálózat anyagának egymásra hatása, továbbá a tartózkodás során vízbe jutó káros anyagok hatása. A vízkezelési technológiák hiányossága vagy hiánya másodlagos szennyeződési folyamatot indít el a hálózatban, és kémiailag, bakteriológiailag kifogásolható minőséget eredményez a fogyasztóknál; esetenként korróziót vagy kiválást idéz elő a hálózatban, illetve a távvezetékekben. A megoldás a komplex vízkezelés kiépítése, a víz tulajdonságához alkalmazkodó fertőtlenítés és az aktív szenes szűrési technológia bevezetése jelentheti. A nye

rsvíz minőségétől függően esetenként a komplex technológia, más esetben az aktív szenes szűrés kiépítése lehet fontosabb; a klór-dioxidos, vagyózonos fertőtlenítés alkalmazása azonban az esetek nagyobb részénél aktuális. A különböző víztisztítási technológiákból kikerülő használt víz (öblítő-, túlfolyó-, regeneráló-, előszűrletvíz stb.) kezelése és elhelyezése az eddigi szokásoktól eltérő megoldások bevezetését teszi szükségessé. Különösen fontos kérdés az arzénmentesítés során keletkező szűrletvizek és iszap kezelése és elhelyezése. A kezelést igénylő vizek mennyiségének növekedésével párhuzamosan a technológiából kikerülő hulladék (szilárd fázis) mennyisége is növekszik, mely előtérbe helyezi ezt a kérdéskört is. Az arzénmentesítési technológián kívül a vas- és mangántalanításkor keletkező iszap kezelése és elhelyezése ugyancsak megoldásra vár. Az ivó vízminőség biztosítása összetett feladat. A vízkészletek védelmével kezdődik, s a vízkezelési technológiákon keresztül a jól kiépített vízellátó hálózat és műtárgyainak fenntartásával fejeződik be. A környezetszennyezés növekedésével a vízkezelés iránti igények is növekszenek. Az anyagi korlátok miatt viszont egyre általánosabbá válik a vízminőséggel kapcsolatos kockázatvállalás. Nyilvánvaló, hogy ez a feszültség feloldásra vár. A technológia a szükséges beavatkozásoknak csak egyik lépcsője, általában nem helyettesítheti sem a vízkészlet védelmét, sem a vízellátórendszer fenntartásával kapcsolatos feladatokat. A szükséges beavatkozásokat a műszaki megfontolásokon kívül