Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)

3. szám - Refuznyiki - Reményi Péter: Ami a vitából mindig kimarad – Szólásszabadság vagy félrevezetés? - Vágás István: Kiket kapott el tulajdonképpen Bős–Nagymaros kapcsán gigantománia? - Zsuffa István: Vita? Álvita

186 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVFOLYAM. 3. SZ

ÄM alatt a fővárosi házgyárak „sóderéhsége" vezetett a medermélyítő kotrásokra. A szűrő kavicsréteg elvékonyítása, a medermélyülés miatt csökkent vízszintek és víznyomás okoznak napjainkban mennyiségi és minőségi változásokat. Az 1949 és 1964 közötti 6,4 millió m

3 kavics kiemelése sem tudta megszüntetni a szigetközi Duna-szakasz 8—10 gázlóját. Ennek költségeit és a további, kényszerű medermélyítést akarjuk tartósítani? Vagy a gázlókat és zátonyokat? A duzzasztott mederszakaszbán a vízmozgás törvényszerűen lassul, kb. olyan lesz, mint a folyó jelenlegi áramlási sebessége Mohács térségében. Ott üzemel a Pécs—Komló vízellátását biztosító felszíni vízkivételi mű. Kizárólag rendkívüli vízszennyezések esetén (pl. dunaújvárosi pakura) jelentkeznek problémák. Akkor mitől félünk, milyen ködös feltételezésekkel riogatjuk az újságolvasókat? — Vízözön? Lesz-e bárka? A csúcsraj aratás árhullámát sokan úgy állítják be, mintha az földrengésekhez, tenger alatti tűzhányókitörésekhez kapcsolódó szökőárral lenne azonos, több méter magas homlokfallal hömpölygő, mindent elsöprő és elpusztító jelenség lenne. Pedig inkább a tengeri árapály vízszintváltozásokhoz lesz hasonló. A biológiai-ökológiai vizsgálatok megállapították, hogy a partfalakon kialakuló ökoszisztémák 1% alatti mértékben járulnak hozzá a víz oxigénellátásához. Amennyiben tehát feltételezzük, hogy a gátak életközössége ezt a vízingadozást nem képes elviselni, akkor sem következik be ökológiai katasztrófa, sőt észlelhető vízminőség-romlás sem. Függetlenül attól, hogy jelentősebb vízszintingadozással csupán a Gabcikovo—Komárom közötti Duna-szakaszon és a Mosoni-Dunában kell számolni. Azt is szeretik elhallgatni, hogy a lelassuló vízmozgás következtében kiülepedő iszapot ezek az árhullámok fölkavarják, tehát a meder tisztításában pozitív szerepet is játszanak. Az ökológusok még a szigetközi tájvédelmi körzet védett állományát sem látják veszélyeztetve. Sőt az Öreg-Duna menti ártéri erdőknek a visszaduzzasztás révén bekövetkező részleges elárasztásával a vízszintingadozás konkrét gazdasági hasznot eredményezhet. Akkor miért ez az indokolatlan pánikkeltés? — Ki a Duna vizét issza, nemcsak a saját vizét issza vissza. Az utóbbi évtizedekben az ivóvízellátás kapott prioritást a vízgazdálkodásban. A behatárolt erőforrások következtében, kétségtelenül súlyos hibát követtünk el, hogy ezzel nem tartott lépést a csatornázás, a szennyvíztisztítás. A vízlépcsőrendszerrel még nem zavart Duna minősége évek óta stabil-labil II— I. osztályú. Leginkább a nitrát- és ammónia-, valamint a fenolterhelés növekedése ad okot aggodalomra. Előbbiek döntő részben bemosódó felszíni szennyezéseket jeleznek, s nem a kezeletlenül beömlő szennyvizek okozzák. Megszüntetésüket nemcsak a kommunális szennyvíztisztító telepek erőltetett építésével lehet elérni, hanem az agrotechnikák és agrokemikáliák módosított alkalmazásával. Ez természetesen nem jelentheti, hogy a szennyvíztisztítók megépítése ne lenne halaszthatatlan környezetvédelmi kötelezettségünk. A környezetvédelem régi nagy óhajának felgyorsított teljesítését köszönheti a vízlépcsőrendszer megépítésének, az alternatív szervezetek követelésének. De azért csodát senki ne várjon, Strauss „kék Dunája" örökre csak nosztalgia marad! Elégedjünk meg azzal, hogy Nagymaros fölött, egészen Rajkáig, a vízi sportokra és fürdésre alkalmas területek egész sora fog kialakulni. Epilógus Igaz, hogy a vízlépcsőrendszer megépítése, tervezett üzemeltetése jelentős változásokat fog hozni az általunk eddig megszokott környezetben, de a területhasznosítás feltételeiben is. Kizárólag ökológiai szempontból: — a duzzasztott terekben lelassul a vízmozgás, élénkül a biológiai aktivitás, — fokozott kiülepedéssel kell számolnunk, — a jelenlegi Duna-meder 37 km-es, szigetközi szakaszán megváltoznak a lefolyási és hidrológiai viszonyok, — a vízlépcsők hatására változik a halak mozgása, elterjedése, — a csúcsraj áratás vízszintingadozása korlátozott szakaszon megváltozott életfeltételeket teremt, de ezek összességükben sem fenyegetnek ökológiai katasztrófával, legföljebb bizonyos változásokkal. Amelyeket a természet emberi beavatkozások nélkül is folyamatosan produkál, vagy alkalmazkodással kiegyenlít. Ha elfogadjuk a természet örök változásának törvényszerűségét, ha higgadtan leválasztjuk a továbbra is kívánatos társadalmi és gazdasági fejlődésből a környezetre gyakorolt hatásokat a vízlépcső építésétől, ha mérlegeljük a vízlépcső tényleges ökológiai hatásainak mértékét, s ezeknek a gazdaságra gyakorolt nagyságrendjét — talán beláthatjuk, hogy nem a Duna vízlépcsőrendszerének környezeti hatásai jelentik itt az alapvető problémát. Ezt belátva, nyilvánvaló, hogy minden józan és felelősségtudó ember elutasítja az érzelmeket korbácsoló, hangulatot szító, ködös fejtegetéseket, sőt esetenként politikai zsarolást hordozó, eredeti logikai rendszerükből és szövegkörnyezetükből önkényesen kiragadott idézgetésekkel — mint szakmai érvekkel — operáló megnyilatkozásokat. Az elmúlt 10 év alatt szinte változatlanul ugyanazzal a 15—20 névvel találkozunk az ellenzők oldalán. Ha ez a vízlépcsőrendszer bizonyíthatóan katasztrofális következménnyel járna, akkor miként magyarázható, hogy a „szakértő ellenzők" létszáma, tábora nem nő és nem változik? Akkor itt csakis arról lehet szó, hogy valódi ellenérvek nincsenek és az „ellenállítások" bizonyítás nélkül nem is olyan átütően meggyőzőek? Na, de ezek eldöntése nem tartozik rám. Sem az, hogy az újságok ezekből mit tartanak közlésre érdemesnek.