Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)
6. szám - Vita - Kontur István: Hozzászólás Goda László „A kutatás irányítása, tervezése és finanszírozása a vízgazdálkodásban” című vitairatához
378 , HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1988. 68. ÉVF., 5. SZÄM Melyek lehetnek azok a platformok, amelyek teréül szolgálhatnak^ezen szakmai vitáknak, és a kutatás kontrolijául is szolgálhatnánk? A MTESZ és ezen belül a Magyar Hidrológiai Társaság valamint a Magyar Tudományos Akadémia lehetnének ezek a fórumok. Itt van meg bizonyos mértékig, illetve talán itt valósítható meg leginkább ezen platformok szükséges feltétele, hogy legyen: független, szabad és demokratikus. A függelmi viszonyban levő, szabad cselekvési képességétől megfosztott és bürokratikus vitafórum nem lehet a haladás letéteményese. Arról bizonyára megoszlanak a vélemények, hogy az általam javaslatba hozott fórumok jelenleg mennyire felelnek meg a függetlenség, szabadság és demokratizmus követelményeinek, de ilyen irányba való fejlődésük biztosan elengedhetetlen. A Magyar Hidrológiai Társaság szellemi életéről, az elmúlt negyven év viszonyairól Zsuffa István (1987) festett kitűnő képet egy könyvbírálatnak álcázott töprengésében. Ez az írás ugyanúgy beleillik abba az önvizsgálati vonulatba, amely fíoda cikkének is lényege. Zsuffa írásában is az elsekélyesedés, a szellemi elszegényedés folyamatának bírálata a mondanivaló lényege. Lehet-e ilyen alapokra a független, szabad és demokratikus platformot építeni? Valószínűleg megújulásra van szükség itt is, a szakmai és tudományos tevékenység fokozására. Az önbírálat vonulatába sorolható Domokos Miklós (1988) eszmefuttatása is. Ez is az elsekélyesedést, a szellemi elgyengülés jeleit ostorozta. Nem kevésbé elkeserítő Vágás István (1988) hozzászólása Goda vitairatához; a személyes élmények szubjektív mazsolái még érzékletesebbé teszik egy kornak fejlődést gátló szellemiségét. Túl sötét a kép, vagy csak a jelen torzító tükrében tűnik minden visszásnak? Minden úgy volt rossz, ahogy voltl Majd az utókor ötven, száz év múlva talán pontosabban ítél és elhelyezi ezt a korszakot is Magyarország ezerszáz éves történetében; Domokos írásának címét kissé félreolvasva: „Hitünk a világban" került a kérdések középpontjába. Mind a négy szerző (Goda, Zsuffa, Domokos, Vágás) így-úgy a vízügyi szellemiség egy részének elmúlt négy évtizedes történetével foglalkozott. A kép ami ezekből az írásokból kialakul azt a benyomást kelti, hogy az új társadalmi berendezkedés keretei között még számosan a régi műszaki, szellemi értékeket átmentették, hiszen a fejeket nem lehetett egyik napról a másikra korlátlanul lecserélni, majd ezen mérnökgeneráció folyamatosan kihalva átadta helyét egy olyan generációnak, amely olyan lett, mint amilyet ez a rendszer nevelt ki magának. Mindezek mellett nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az értelmiség az elmúlt negyven év alatt a megbízhatatlanból a megtűrtön keresztül, a szavakban támogatott réteggé fejlődött és a korábbi politikai megbízhatóságnak elsődlegessége a szakmai tudás előtt napjainkra is csak keveset változott. A magyar reform sorsfordulói, Berendt T. Iván tanulmánya (1988) és annak nyomán kialakult vita is jól tükrözi a politika elsődlegességét. Hogyan vonhatta volna ki magát a vízügy vagy akár a vízügyi kutatás az általános tendenciák alól? Miért ne működött volna itt is a kontraszelekció, a hagyományos vagy régi munkásosztály, mint osztály bázishoz való kötődés — mint ezt Ágh Attila írja. Természetesen a vízügy története nem csupán szellemtörténet, nem csupán az egyének és gondolataiknak története, hanem a létrehozott anyagi javaké, is. Műveké, ahol biztosan számos impozáns eredményt lehet felsorakoztatni. Nem lenne haszontalan ennek sem a feltárása, számbavétele, ahogy Lászlóffy Woldemár Tisza könyvében nevezte ,,a szocializmus kora" vízügyi történetének megírása. No de hagyjuk a múltat és nézzük a jövőt! Melyek lehetnek a cselekvés fő irányai, mi a teendő? Annak ellenére, hogy természetesen nem szakítható ki a vízügy egészéből a kutatás, a kutatás irányítása, tervezése és finanszírozása, de itt Goda vitairatával kapcsolatban nézzük csak ezt az aspektusát. Rögtön a kérdések özöne tódul elénk: Mi a kutatási Áru-e a kutatómunka terméke' 1. Van-e a kiUatómunkának piacai Szükség van-e egyáltalán kutatásirányításra, vagy a piac törvényeinek automatizmusa elegendői Melyek a kutatásnak, speciálisan a vízügyi kutatásnak a nemzetközi vonatkozásai? Melyek a szükséges nemzetközi kooperációból adódó korlátozó és szabályozó tényezők? Milyen legyen a kutatás szervezésének struktúrája? Illetve milyen ez a kutatás-szervezési struktúra jelenleg, és ez megfelel-e a céloknak? És hogy a saját házunk táján is söpörjünk milyennek kellene lennie az oktatásnak, hogy a kutatás „szürke állomány" alapját előállítsa? Számtalan a kérdés és megnyugtató megválaszolásukra nem érzem magamat kellően felkészültnek, de néhány gondolattal talán elébe lehet menni a megválaszolásnak. Az világos, hogy a kutatásnak valahol a gyakorlatban hasznosulnia kell, csak ez lehet az értékmérő. De ezt a hasznosulást nem lehet fiskális szűklátókörűséggel értelmezni, amely éves mórleget akar készíteni a hasznosulásról. Sajnos a jelenlegi — mindent pénzügyi ügyletként kezelő — gazdálkodási rendszerben, valamilyen „finánc szocializmus" szemlélettel a kutatást mint valami piaci terméket: tököt, vagy dinnyét kezeli; mely eladásával rögtön forintban kifejezhető bevételt jelent. Ez különösen nem kedvez az alapkutatásoknak, amelyek hasznosulása lehet, hogy csak évtizedek múlva jelentkezik. A műszaki történetből mindenki számos példát ismerhet. A gazdálkodás pénzügyi szemléletének felülkerekedésének és így az alapkutatások ellehetetlenülésének felismeréséből született az Akadémia OTKA pályázati rendszere, ami számos buktatón keresztüljutva a hazai fejlődés felemásságát is tükrözve bizonyos alapkutatási bázist jelent. A kutatómunkák értékmérésére természetesen nem csupán a végső hasznosulásban — ahogy mondják aprópénzre váltásában — történhet meg, hanem a tudományos viták és tudományos fórumok is lehetnének az értékmérés eszközei. Sajnos a hazai kutatás intézményesülten monopolizált és így a független szabad és
