Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)
1. szám - Gulyás Pál–Vermes László: Szemlecikk: Biológia a vízgazdálkodásban
gyalja. Több olyan munka is van, amelyekben a szerzők már a növényi tápanyagdúsúlásra bekövetkező biológiai reakció, az eutrofizálódás kérdéseivel, továbbá a vízügyi gyakorlatban alkalmazott biológiai módszerekkel foglalkoznak. A biológiai part és töltésvédelem elsősorban gyakorlati jelentőségű, praktikus cél érdekében állítja a biológia eredményeit. 2.1. Biológiai vízminősítés A biológiai vízminősítés tárgykörében írt dolgozatok a szaprobitás elméleti és gyakorlati kérdéseit világítják meg. Vernichenko és munkatársai azt a megállapításukat fejtik ki, hogy a vízminőség meghatározása és az abban bekövetkező változások jellegének megállapítása csak a fizikai, kémiai és biológiai vizsgálatok eredményeinek együttes értékelésével lehetséges. A biológiai módszerek alkalmazása napjainkban még nem terjedt ki széles körben, aminek az oka egyrészt az, hogy eredményei nehezen hasonlíthatók össze a kémiai elemzésekével, másrészt a vízminőségszabályozás ökológiai módszereinek eddig elsősorban csak az alapjait dolgozták ki. Monitor rendszerré történő fejlesztése, ebből pedig egy általános vízminőségjelző ökológiai index kidolgozása napjaink feladata. A folyóvizek mikrobiológiai vizsgálata során a planktonikus populációk mennyiségének egyedüli meghatározása nem ad megfelelő információt a szennyezés mértékéről és változásáról a vizsgálat helyén. Különböző hidraulikai jellemzők miatt (pl. folyási sebesség, mederalkat) nagy a szórása ezeknek az eredményeknek. Az alzaton élő baktériumpopulációk vizsgálata is szükséges, mert ez a rögzült baktérium biomassza fontos szerepet játszik a hossz-szelvény mentén végbemenő szervesanyag lebontásban. A Punchochár és Zajicek által kidolgozott módszer növeli a mikrobiológiai eredmények megbízhatóságát. Kovachev azt állapította meg, hogy a víz természetes tisztulása során az életközösség faji összetételében olyan változások következnek be, amelyek során minden egyes új állapot más-más minőséget jellemez. Fokozatosan kialakul a legstabilabb beta-mezoszaprób jelleg, amely a vizek természetes biológiai állapota. Az életközösség minőségi összetételében bekövetkező változások elemzésére a fajdiverzitás, egyenletesség, dominancia és redundancia fogalmakat használja. Uzunov a folyóvizek minőségének a becslésekor a Vannot és munkatársai által kidolgozott folytonossági koncepció módszerében szereplő tulajdonságok és a szaprobiológiai fogalmak között lévő kapcsolatokat értelmezi makroszkópos gerinctelen közösségek szerkezetének szukcessziós változásain keresztül. A hagyományos bioindikátorok meghatározásán alapuló szaprobiológiai rendszer alkalmazhatósága a szerves, biológiailag bontható szennyeződésekre korlátozódik. Az információelméletből származó diverzitás index alkalmazásával pedig megállapíthatjuk az életközösség szerkezeti változásait. Kovachev és Uzunov felismerve ezt, összefüggést keresett a szaprobiológiai index és a strukturális 4 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1988. 68. ÉVFOLYAM, l, SZAM paraméterek között. Egy új folyóvízosztályozási módszert dolgoztak ki. A vizek elszennyeződése miatt bekövetkező anyagi veszteségek, károk mértékének számszerűsítése egyre fontosabb feladattá válik. Von Tümpling a természetes tisztulás és egy adott folyószakasz hossza között szignifikáns korrelációt állapított meg. A természetes tisztulás mértékét egy hasonló terhelésű szennyvíztisztító berendezés kapacitásával hasonlította össze, így az beruházási, kezelési és energiaköltségre számítható át. Két dolgozat konkrét vizsgálati eredményeket mutat be. Erdelics a Bodrogzug felszíni vizeiben élő makroszkópos gerinctelen fauna mennyiségét, faji összetételét, szezonális változásait és a holtág vízminőségének azokra gyakorolt hatását mutatja be. Megállapítja a vízfolyások tiszta és szennyezettvízű helyeit. Vasas pedig a különböző vízigombák anyag- és energia folyamatokban elfoglalt helyét, szerepét, továbbá szaprobiológiai indikátorként való felhasználhatóságukat tárgyalja. Egy víztér minősítési igénnyel készített élőlénylistájában ezek ugyanis fontos indikátor jelleggel bírnak. A trofitás témakörével foglalkozó előadások közül először Hamar elméleti jellegű fejtegetését mutatjuk be, amelyben a folyó vizének sekélyvizű tározóban történő állóvízzé válása során ható különböző tényezők kapcsolatát, kölcsönhatásait elemzi. A tározó planktonikus algaközösségeinek a struktúrájában rövid- és hosszú idő alatt bekövetkező változásokat, mint a stabilitás egyik legfontosabb jellemző tulajdonságait tárgyalja. H Ulbricht-Ilkowska és Kajak olyan osztályozási módszert mutat be, amely alkalmas annak előrejelzésére, hogy a tó hogyan válaszol az előrehaladó eutrofizáció folyamatára. Ez az ökológiai monitoring a tavak vízminőségének becslésére szolgáló rendszer továbbfejlesztése. Az ivóvízellátásra szolgáló víztározókban az eutrofizáció következményeként időnként nagy mennyiségben elszaporodó algák a- tisztítási technológiát akadályozzák. Semov és munkatársai leírják a koagulációs vegyszeradagok megállapítására végzett kísérleteik eredményeit. A tavak eutrofizálódásának problémáját egy másik oldaláról közelíti meg Barica. Munkájának az volt a célja, hogy felderítse, hogy a kissé eutróf kanadai Nagy-tavak vize miért tartalmaz több peszticid herbicid maradványokat, illetve nehézfémionokat, mint az eutróf Erie-tó. A biológiai vízminőség harmadik mutatójával, a toxicitással csak egy munka foglalkozik. Jan Ardó a mérgező anyag koncentráció állandó szinten történő tartásának módszerét dolgozta ki. A vízben illékony, illetve gyorsan bomló anyagok tesztelésére olyan dinamikus toxikológiai rendszert állított össze, amelyben megakadályozható azok elpárolgása, ezáltal a tesztelés hosszabb időn át állandó feltételek között végezhető.
