Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)

4. szám - Bratán Mária: Az emberi tevékenység hatása a Balaton vízháztartására

BRAT AN M.: Emberi tevékenység hatása a Balatonra 209 lm

3/sl 3,0 2,0 1.0 , -. , -. .. . _ J] -!— 1. ábra. A Balatonba folyó bányavíz séges beavatkozások kívánnak, amelyek hatása nagy, vagy amelyekkel az eddigiekben nem foglalkoztunk. Az előbbi kategóriába a bányavíz kiemeléseket, az utóbbiba a nem-pontszerű beavatkozásokat soroljuk. 1960-ban a vízhasználatok számára kivett felszíni vízmennyiségek becsült értékei az alábbiak: ivó-és ipari vízellátási célra mintegy 3 millió m

3/a öntözési célra mintegy 2 millió m

3/a halastótáplálási célra mintegy 19 millió m

3/a. A kereken 5 millió m

3/a mennyiségű felszín alatti vízkivételt is figyelembe véve, az ivó- és ipari vízhasználatoknál 50 % -os szenny-(használt) vízzel, a haltenyésztésnél 70 % -os lecsapolt vízzel számolva, a vízkivétellel járó vízhasználatok I960, évi összes vízelhasználása mintegy 10 millió m

3/ara tehető. Ennyit kell tehát a közelmúltra vonatkozó vízfogyasztási adatból levonnunk, hogy a jelzett típusú vízhasználatok fejlődéséből adódó vízelvonás-növekményt megkapjuk. A Kis-Balaton-védőrendszer első üteme 1981—86 között valósult meg, így a 18 km

2 kiterjedésű vízfelület (tervezéskor becsült) 10 millió m

3/a többletpárolgása csak a vizsgált időszak után jelentkezik. Figyelembe vettük viszont az összesen 12 millió m

3 térfogatú tározók vízveszteségeit. A vízgyűjtő (és az egész régió) vízháztartásának a legjelentősebb változását a nyirádi bauxitbánya karsztvízkitermelése okozza. Ennek értéke 1957tői lassan emelkedett, 1960-ban még csak kereken 10 m

3/min-re volt tehető; 1962 és 1973 között értéke rohamosan növekedett, és azóta is meghaladja a 30Ó m

3/min-ot (1. ábra). — A bauxitbánya prognózisa szerint a vízkiemelés mértéke csökkenni fog: 1990-re 250, 1993-ra 200 m

3/min-ot becsülnek előre; ezt követően megszűnik a bánya üzeme, amikor is Csab-pusztán (Nyirádtól ÉNy-ra, a Balaton felszíni vízgyűjtőjén kívül) új bányát nyitnak. A nyirádi bányavízemelést megelőzően, 1951— 1956 között a Tapolcai-medence területéről 75,6 millió m

3/a (126 mm) mennyiség jutott a Balatonba (VITUKI 1983), amelynek 44 %-át a terület karszt- és rétegforrásai biztosították. A vízemelés depressziójának a következtében, 1980-ra a források hozama 4,7 millió m

3/a-ra, a felszíni lefolyás 17,7 millió m

3/a-ra csökkent ugyan, de a kiemelt bányavíz tekintélyes hányadát, 57,7 millió m

3/a (96 mm) mennyiséget a Viszlói-patakon keresztül a Balatonba vezették. így, a 80-as évek elején kereken 80 millió m

3/a (134 mm) vízmennyiség került a Balatonba, azaz gyakorlatilag ugyanannyi, mint a bányászatot megelőző időszakban. A nyirádi bányavíz-kiemelés csökkenése folytán a Balaton táplálása is csökken, míg az üzem megszűntét követően csak ivóvizet emelnek majd ki. A bányászat okozta vízelvonással károsodott vízfolyások vizét — az elvi engedély szerint — az új bányánál várható 25—30 millió m

3/a vízemelésből kell majd pótolni. A földterület a művelési ágak szerint az 1960-as évek elején az alábbi megoszlást mutatja (Bárányi 1980): szántó 229 ezer ha (44 %) rét, legelő 99 ezer ha (19%) szőlő, gyümölcsös 34 ezer ha ( 7 %) erdő 127 ezer ha (25%) művelésből kivont 27 ezer ha ( 5 %) összesen: 516 ezer ha 100%) Azóta a mezőgazdasági (főleg: szántó-) terület csökkent, lényegileg a művelésből kivont terület (kisebb részben a kertterület) terjeszkedése következtében. Az üdülő- és idegenforgalom hatására a Balaton mellékén az infrastruktúra, az urbanizáció stb. fejlődési folyamata meggyorsult. A belterület kiterjedése az 1960. évi 11 430 ha-ról 20 év alatt 14 800 ha-ra növekedett (VÁTI, 1979). Az ilyen, zártkertes, üdülőházas beépítési területeken a vízzáró és burkolt felületek aránya kb. 20 % ra tehető (Palotás, 1985). Ennek folytán, 3370 ha-n a régebbi 10—20 %-os lefolyóhányad 70— —90 %-ra növekszik, ami 11—13 millió m

3/a lefolyási növekedést eredményez. Ennél lényegesen nagyobb, kb 15—20 ezer ha-nyi az a terület, amelyet közlekedési, ipari, vízügyi és egyéb célra vontak ki a szántóművelésből. Aligha túlzás, ha ennek lefolyást növelő hatását ugyancsak 11—13 millió m

3/a-ra becsüljük. A mezőgazdaság az öntözésen, a művelési ágváltozásokon kívül is jelentős alakítója a lefolyásnak. Fejlett technológia alkalmazása esetén a talajban visszatartott, majd elpárologtatott többletvíz folytán 10—15%-kai kevesebb víz juthat a vízfolyásokba (Déri, 1977), ami esetünkben 60 millió m

3/a-t jelentene. Nyilvánvaló, hogy ezt a színvonalat még nem értük el, ezért ennek a „lefolyási veszteség" értéknek csak egy töredékével (becslésszerűen: 15—20 % -ával) reális számolni. A terméseredmények oldaláról közelítve a kérdést, a szántóföldi növénytermelés, valamint a szőlő-, kert- és gyümölcstermés átlaga — GE/haban kifejezve — 1960-tól az 1980-as évek elejéig az országban kereken megkétszereződött (16 GE/ha-ról 32 GE/ha-ra; Madas, 1985). Ha 1 t szemterméshez 500 m

3 vízfelhasználást számítunk, akkor az 1,6 t/ha többlettermés a kb. 240 ezer ha szántó-, szőlő-, gyümölcsös területen 200 millió m

3/a vízigényt kívánna. Ez megint csak irreálisan magas érték, ami elsősorban alighanem a terméshozamban bekövetkezett növekedés túlbecslésének a rovására írható. Ha reálisnak itt is a mező-