Hidrológiai Közlöny 1988 (68. évfolyam)
4. szám - Nováky Béla: A műszaki-hidrológiai jellemzők térképi bemutatásának módszertani kérdései
NOVAKY B . : Hidrológiai térképezés 195 A fajlagos lefolyás izovonala Ii Fajlagos lefolyás az i-k nészvizgyüjtorol C10~ Jirr*s-' Km'*] 1. ábra. Elvi ábra a sokévi fajlagos lefolyás izovonalának értelmezéséhez lefolyás kapcsolatokra nem terjedtek ki, bár maguk a térképek szerkesztéseinek fő célja volt a különböző vízmérlegelemek közötti egyensúly megteremtése. Kovács Gy. ak. (1984) a „folytonos mező elvének" a sokévi átlagos lefolyás és a vízgyűjtő terület kiterjedése közötti összefüggésre való kiterjesztésével az ország területét olyan hidrológiai zónákra osztja fel, amelyen belül egy adott vízgyűjtő nagyság felett a fajlagos lefolyás érték állandó, azalatt pedig oly mértékű szóródást mutat, hogy az gyakorlatilag kizár bármiféle rendeződést feltételező vonaltérkép szerkesztését. Az egész országot felölelő vizsgálatok mellett az ország egy-egy kisebb térségét érintő regionális jellegű vizsgálatokra is találni példát, mindenekelőtt a DélDunántúlra (Eszéki és Virág, 1980). A fajlagos térképek szerkesztésével kapcsolatos hazai előzmények csaknem teljes keresztmetszetéről nyújt áttekintést Domokos (1980). 3. A sokévi átlagos lefolyás térképezésének a Keretterv hidrológiai kiadványaiban alkalmazott módszere A sokévi átlagos fajlagos lefolyás térképe a lefolyás valóságos területi eloszlásának egyfajta modellje, amely az egyenlő lefolyás izovonalait úgy tekinti, mint a térszín azon pontjait összekötő vonalakat, amelyekhez tartozó vízgyűjtők fajlagos, egységnyi területre átlagosan jutó lefolyása azonos. Ez az értelmezés feltételezi, hogy — a tér minden egyes pontjához csupán egyetlen vízgyűjtő tartozik, és így minden ponthoz egyértelműen hozzárendelhető egyetlen és csakis egyetlen fajlagos lefolyási érték, vagy/és — amennyiben egy ponthoz több vízgyűjtő is hozzárendelhető, úgy azok fajlagos lefolyási értéke szükségszerűen azonos. Nagyobb kiterjedésű vízgyűjtők esetén ez a feltételezés a valóságban legtöbbször nem teljesül, ami a legegyszerűbben a vízfolyások találkozási pontjaira látható be. Az ilyen pontokhoz ugyanis húrom (esetleg több) vízgyűjtő is hozzárendelhető: a két összefolyó vízfolyás részvízgyűjtői és a teljes vízgyűjtő (1. ábra). A háromféleképpen értelmezhető vízgyűjtőhöz három fajlagos lefolyási érték tartozik. Ezek a fajlagos lefolyási értékek voltaképpen az adott vízgyűjtőket jellemző koncentrált értékek, amelyek a részvízgyűjtők és a teljes vízgyűjtő eltérő éghajlati (és térszíni) adottságai miatt jelentősen eltérhetnek egymástól, és ez az eltérés olyan mértékű is lehet, hogy akár épp a szomszédos vízgyűjtők koncentrált lefolyási értékei között teszik lehetetlenné bármiféle rendeződés tényleges felismerését. A Tápió Zagyvába torkolásánál pl. a Tápió-vízgyűjtő fajlagos lefolyása 1,14 10 3 m 3/s-km 2; ugyanezen pontban a teljes Zagyva-vízgyűjtőé 1,61 10~ 3 m 3/s -km 2, míg a Zagyva Tápióéval csökkentett vízgyűjtőjén 1,71 10~ 3 m 3/s-km 2. Egyetlen pont és három egymástól különböző fajlagos lefolyási érték, amelyek így egyetlen izovonallal nem is jellemezhetők! Egyértelmű a megfeleltetés az izovonalak pontjai és a fajlagos lefolyási érték között, amennyiben a vízgyűjtőket a tér végtelen kicsiny kiterjedésű (infinitezimális) részeként értelmezzük, a koncentrált lefolyási'jellemző helyett a végtelen kicsiny elemi térrész pontszerű osztott lefolyásával számolunk. Az évi átlagos'lefolyás térképeinek szerkesztésénél a pontszerű lefolyás területi megoszlásának ábrázolására törekedtünk. Ebben az esetben ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ezt a térképet az észlelésekből számított koncentrált lefolyási jellemzők közötti interpolálással nem lehet megszerkeszteni, a koncentrált lefolyást előbb szét kell osztani a végtelen kicsi elemi vízgyűjtők között. Ezt a dekomponálást segítik elő az éghajlati elemek területi változásaira vonatkozó ismeretek, ftetsorotiglal észlelése, Ef,x 2. ábra. Elvi ábra az éghajlati elemek és a lefolyás kapcso latának értelmezéséhez
